Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 22-es doboz
6 téoai Napló 1899. julius 30 A másik módja a fürdőzésnek a Lenkey- fürdöben történik, mely hideg ülőfürdőhöz van berendezve. Szlióos épületei az egyetlen „Bellevue* kivételével, mely favázas téglaépület, mind szilárdén, kőből és téglából vannak építve. A „Buda“ csaknem ölnyi vastag falakkal, kétemeletes, a „Hungária“ háromemeletes ; a többi pedig — a földszintes „Üdvözlégy“ kivételével mind egyemeletesek. * Ami a fürdő berendezését, a kényelmet és a vnndégek igényeinek kielégítését illeti, erről bajos beszélni. Inkább elmondom e helyett a fürdő belső viszonyait s azok nagyjából föltárják a fenti kérdéseket is. Szliáos mintegy négyén óv előtt az államkincstár tulajdona volt. Kezelése azonban nehézségekbe ütközött s részvény- társaság kezére jutott. A részvények túlnyomóan beszterczebányai polgárok kezeiben volt, akiktől nagyrészót Radvánszky Antal, még nagyobb részét pedig Lenoir György vásárolták össze. Leuoir, mint már csaknem egyedüli részvénytulajdonos az egész fürdőt átvette s Radvánszky a fürdőtelekkel szomszédos fölbirtokkal érte be, a melyen neki már villái állottak. Most Lenoir kizárólagos tulajdonosa Szliácsnak. Pár év előtt Lenoir Szliácsot szülővárosának, Gassel németországi városnak árva alapul ajándékozta, de azzal a világos kikötéssel, hogy Szliáos soha magyar kézre ne kerülhessen. A jótékony ajándékozást azonban kormánymegerősités alá kellett Németországban bocsátani s ezt az aláhúzott passzust a német császár, mint a ma nyilván követett közgazdasági és a holtkéz-ellenes elvekbe ütközőt, törölte. Lenoir pedig az ajándékozási okmányt a törölt záradékkal többé nem irta aló. így ma Cassel város árva alapja még nem tu ajdonosa Szliácsnak ; de Lenoir György sem tartja magát olyan tulajdonosnak, aki egy magyar fürdőt föl virágoz látni bi vatott volna. — Az eredmény az, hogy ha bátorságod is lett volna hozzá, hogy a mit igaznak gondolsz, fennhangon, nyiltan, szemtül szemembe mondd ki. Elrösteltem magamat, de a leczke javamra vált. Attól fogva mindig törekedtem, hogy akaraterőre tegyek szert s őszinte szókimondó legyek szemtül-szembe azzal is, kinek a szó nem igen kedve?. Vadnay Károly. * Clső találkozásom Petőfivel. 48. julius elején, apám államtitkárrá neveztetvén ki, családostól felköltöztünk Pestre. Alig érkeztünk ide, fiatal hévvel jártam s nézelődtem a fővárosban, hol senkit sem ismertem. Petőfit látni és megismerni (süldő poéta lévén magam is) volt egyik hő vágyam. Az olvasó-körbe mentem, hol vele találkozni reméltem. Nem is csalódtam. Körülnéztem a társalgó és olvasó termekben, végre a billiárd szobába léptem s mivel arcképe hátra tett kézévé; lelkembe volt vésve — azonnal rá ismertem egyik billiárdozóban, kezében a dákóval, melylyel heves és erőteljes mozdulatokkal lökte s hajszolta a golyókat. Leültem oldalt egy székre s néztem őt hallgatva. Néhány perez múlva be volt végezve a párti s 6 a dákót heves erőszakkal levonta és játszótársának csak fejjel köszönve, az ajtó felé sietett. Dobogó szívvel álltam útját s remegve kérdeztem: — Petőfihez van-e szerencsém ? Igenelve fejbólitással, kérdőleg nézett rám s nevemmel mutat.am be neki magamat. a holtkéz — nem jogilag ugyan, de valóságban mégis megvan. Beruházás, a fürdőberendezések szaporítása, csinosítás, kényelem növelése — stb., ami a fürdő nek és a közönségnek előnyére válnék: mindebből Szliácson nem történik semmi. Egyedüli törekvése a tulajdonosnak, hogy minél több jövedelmet húzzon a fürdőből. Ily módon aztán Szliács, mely csaknem százados múltjánál fogva ma első rendű világfürdő lehetne, nem halad előre semmit, mert a drágaság, a kényelmet lenség, a hiányos berendezés elriasztja a fürdővendégeket ; s csak az megy Szli- áesra ma, aki vagy nagyon sok pénzzel rendelkezi^ vagy pedig a viszonyokat nem ismeri. Lenoir társadalmilag is átka Szliácsnak. Ott lóg mindenütt, mindent személyesen veze-, a fürdőigazg^tóság által gyakorolni szándékolt jótékonyságot, újításokat személyesen akadályozza. Mint embergyülölő agglegény távol tartja magát minden társadalmi mozgalomtól, sőt a társadalmi élet fölpezsdülését a fürdő ben tehetsége sze int akadályozza. Utóbbi években azonban mégis sike rüit a fürdővendégek áldozatkészségéből egy „Kaszinóit alakítani, a mely már eddig is örvendetes jeleit adta létezésének. Ugyanis tavaly ez a Kaszinó jelölte meg márvány emléktáblával a „Pest“ szállodát, mint Kossuth L-ijos egykori lakását; ez akadályozta meg Kossuth egykori kedves hársfájának kivágatását is, amit Lenoir minden áron meg akart tenni — ma sem ludni miért ? Ezt a hársfát ma szintén Kossuth névvel ellátott tábla jelöli. D; ennek a Kaszinónak helyet nem ad Lenoir ; a Kossuth-hársfa alatt saját költségén beszerzett ponyva ernyő alatt húzzák meg magukat a Kaszinó-tagok s ott beszélik meg a világ folyását és ott elmélkednek arról, hogy : — mikópen lehetne Szliácsot oda emelni, a bol már régen kellene lenni — a világfürdői szinvo nalon ? 1 . . . M—y. — A — felele, hisz ön is poéta. Örülök — 8 kezet nyújtott. — De most sietek — mondá — Vő- rösmartyhoz készülök. Nemjön-e ón velem? E szives szavakra, felbá'.orkodtam s köszönettel vettem a boldog találkozás reményét hazám két legnagyobb költőjével 1 Gyorsan mentünk le a lépcsőn, aztán az utczákon, de folyvást beszélgetve a magyar költőkről. Ő melegen nyilatkozott egy pár (általa ismert és az Életképekben is megjelent) verseimről. így értünk Vörösmarty hoz. Belökte előttem a Vörösmarty szó bája ajtaját s balkezemet fogva vezetett s mutatott be Vörösmartynak, ki apámat (s talán már az en nevemet is) ismerve, szívesen fogadott s általa éppen akkor sodort szivarokkal kínált mindkettőnket. Éa remegve, de lelkendezve is fejeztem ki örömömet, hogy hazánk két nagy költőjének kezét tarthatom egyszerre kezeimben. Ezt e perezet, most ötvenegy év múltán sem felejtem ell Potőfi mindig jó maradt hozzám. Debreczenben, hol apámmal együtt voltam 49 ben s hol ő feleségét Vörösmartyéknál hagyta s kis fia született, én ott többször találkoztam velők. Égy angol nyelvtant ajándékozott nekem s biztatott, hogy tanulmányozzam Shusespearjt, legelőször pedig ferditsam Moore Tamást ir dalaival, melyeket Baját példányában ki is kölcsönzött nekem. Ezek az emlékek kötik hozzám Petőfit. Sok részletet mondhatnék még el, de eiég most ennyi. Szász Károly. Hírrovatunk. Péoa, juliu* 29. Petőfi visszatér. Irta ■ a pécsi Petőfi-ünnepélyen szavalni fogja: Viradl Antal dr. Nem várom én Csabát csontváz-hadával, Hogy csillagutakon robogjon át, Nem Lászlót, ki szörnyű bárdosapással Jöjjön megoltalmazni őshonát. Szigetvár vértanúit hamvaikból Nem várom vissza, — nincs sugár-remény, Hogy még egyszer megfujja harsonáit Rákóozy . . . nem, azt meg nem érem én. Mélységes álom hamu-szemfödője Köríti mind, mind. Hadd álmodjanak Bár, hogy boszuját álmaikba szője, Ébren virraszt még a nemzet-harag. Csak egyet. . . egyet vérok vissza mindig, A sírban el nem férő óriást, Habár képzelt sírjára egyre hintik Az évek bus rögét s holtnak tekintik — Éa egyre várom a feltámadást. .. . Hajh, várom őt. . . hiába zárja újra A harczi sirba száz tanú pecsét. Erdély mezőin, hajh, hiába fújja Hamvát az őszi szellő szerteszét; . . . Az óriás atomja meg-megmozdul, Forrong a földben, légben . . . alakul S megfónyesülve kél a szolga-porbul, Hogy a napisten is belóvakul I ... Éa látom, hallom őt... A hányszor indul A nemzet szive s kél az ifjúság, Mikor az ősi jog hatá rain túl Tapos az önkény, a lelkes lusák Ifjú hevétől zengő viharában Ott áll a dalnok, ott a szent, a drága — S megkérdi, ifjak, tőletek — ha „lesz-e Gyümölcs a fán, a melynek nincs virága?“ Petőfi halálának félszázados évfordulójára. Ötven év előtt halt meg Petőfi ;. .. de, nem ! — ötven év előtt lett halhatatlanná. Mint hulló csillag, ragyogva vonult végig hazánk egén ; mint szikrázó meteor járt és világított; föltűnt, mikor az újkor hajnala pirkadni kezdett és elmerült a vértengerben, mely a magyar rónák láthatárát övezte, mielőtt bekövetkezett a napfogyatkozás szabadságunk egén és sötétté lett mindén körülöttünk és szivünkben. Dalai, villámlásai voltak lelkének; világítottak, lecsaptak, gyújtottak, rablán- ezokat olvasztottak el. Léptei nyomán virágok keltek ki, melyeket két kézzel tépne le az utókor azért, hogy koszorút fonjon és letegye a költö sírjára, ha tudná : hol van sírja ? de hol van ez ? — Ott ahol a magyarföld megtermi a magyar nép kenyerét ;------o tt a hol a hosszú tél után eljön a tavasz . . , Meglehet, hogy tövisbokorból terem számára koszorú I — Hol van sirja ? Ott a hol elestek azok, kiknek nevl-t sem tudjuk és mégis nekik köszönheti hazánk örök életét-------ott van, a hol a honvéd s zív utolszor dobogott és a hol a haldokló ajkak utolszor rebegtek áldást a hazára I Pet őfi sirja az egész haza, —- a melynek szabadságáért dalolt és hősi halállal halt meg I — Köl'ő és hős : az ókor szent tüzének egy hozzánk tévedt szikrája. Legyen áldott a te emléked 1 Kossuth Ferencz.
