Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz

di- jdlis, mm a ngok kö- . amazokénál, elő, de mint -<jk, nem az elkárhö- választottjaitól nyerték o<ír a honszerelem lángja. Polgártár- méz napokat élt már a magyar, még-dzebbeket is küldhet reánk a sors keze ? Sebaj ! ieküzdjük azokat is, mert a magyar sohasem csüggedett, minidg hitt, bízott Istenében, a ki megáldá őt egy oly kincsesei, mely a föld minden gyémántjánál többet ér, beoltva szivébe, leikébe a reményt! Petőfi Sándor azt mondá : ' «Ha a föld az Isten kalapja • - ügy hazám a bokréta rajta». E bokrétából egyetlenegy virágszálat vagy csak egy levelet is letépni, nem engedünk soha!! E bokréta a magyarok ’Istenéé! Honáruló, ki megérinti azt! ! Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, Széli Kálmán is igy gondolkodott, mikor az «elígért ne- íelejtset». visszahozta Ischlből . . . Programmja: «Törvény», «Jog», «Igazság«. Remek programm ! Hatalmas programm ! Én e programmot keretbe tettem és a keretre e szót írtam «Becsület». Azt hiszem, sőt meg is vagyok a felől győződve, hogy Széli Kálmán hasonló felirattal ellátott keretbe helyezi programmját és ha ezt megcselekszi? akkor, de csakis akkor! szegre akaszthatná — nem az elveit! oh nem! azokra szükségünk van, de, a már 25 év óta pusztító rákfenét, a magyar nemzet jó hírnevére árnyat vető korrupcziót! '■ Bizzunk tehát egy szebb jövőben polgártársak ! Bizzunk a nemzet higgadtságában, józanságában! e véren szerzett, imádott haza földjét lakó fiainak, rang, faj, vallás és nemzetiségi külömbözetnélküli összetartásában ! Vessünk fátyolt a közelmúltra, a még alig múltra már csak azért is, hogy a felkelő nap sugarait a «szégyen pírja» el ne" takarhassa; de ha e nemes, hazafias elhatározásunk daczára és Magyarország miniszterelnöke, Széli Kálmánnak tiszta, önérdeknélküli, csakis a kötelesség és hazaszeretet, e két legmagasztosabb és leg­eszményibb forrásból fakadt, önfeláldozó munkás­sága és küzdelme folytán sem birnók elhall­gattatni ellenségeinket és akadnának olyanok, a kik önérdeküket tartva szem előtt, egy elmúlt undok aerát igyekeznének újból visszaállíttatni, akkor: Ragadjon ostort, lángostort épp úgy Széli Kálmán, mint mi mindnyájan, és verjük ki e haza földjéről ellenségeinket és a kufárokatü tanyát, azontúl ott kertészkedett és gazdálko­dott, és hir se jött felöle. Amint ez természe­tes is, De József ur nem hagyott békét az emléké­nek. Annyit emlegette azt a tánczot, hogy utol­jára a Zsanett néni testvérei is hinni kezdték, hogy az a táncz mégse volt helyes dolog. Hátha a nélkül régen férjhez ment volna a testvérjük, a helyéit, hogy bus özvegységben hervadnak el bájai ? Ama dzsentri-urak közül, kik ott voltak akkor, ime az egyik főispán lett az idők folyamán, a másik honvédezredes. Szép dolog volna most méltóságos asszonynak lenni. Talán Zsanett néni is ilyenformán kezdett végül gondolkozni. Mert jókésőn mégis férjhez ment, de nem volt az se fényes házasság, se .boldog. * , Sok dolog történt azután. Az örég emberek meghaltak, a fiatalok megöregedtek, a gyer­mekek felnőttek és helyet kerestek a világban. Magara is ilyen útban jártam, mikor egy hideg téli reggel egy nagy alföldi állomáson, a hol százával szokta a föld népe ellepni a II-dik és I-sö osztályú kocsik folyosóit, egy báránybőr be­kecsbe öltözött sipkás ember bekéredzett hoz­zám a kocsi belsejébe. Makrapipa lógott ha­nyagul a szájában, olyan félurnak látszott; mikor a bekecsét levetette, meglehetős zsíros ruházatban állott előttem. Egészben véve nem- volt kellemes jelenség. De meg akarta köszönni, hogy helyet kapott és mikor elhelyezkedett, mint az urak szokták, bemutatta magát: — Rózner István bérlő vagyok. A név, az árcz, melyre homályosan vissza­emlékeztem, egészen megörvendeztetett. A hajdani deli és merész legény, a pompás tán- czos, ki olyan nagy zűrzavart csinált egykor Most pedig, minden gyöngyöt, mely e pohárban az ég felé siet, — mint hő imát küldök fel a nagy Istenhez, kérve őt, hogy tartsa meg, boldo­gítsa és áldja meg e romlatlan, önfeláldozó, esz­ményi hazaszeretet földjét és lakóit, a vitéz székely nemzetet! * Egerben a nagy nap fordulóján ünnepelték a nagy költő emlékét. Az ünnep, melyet Eger városa s az egri kaszinó rendezett, délelőtt 11 órakor a kaszinó nagytermében a következő sorrendben ment végbe. Dr. Maczki Valér Petőfi-emléke fölött tartott szép beszédet. Utána az egri dalkör Lányi Ernő­nek Petőfi «Talpra magyar»-jára irt hatásos zene­költeményét adta elő. Most következett az ünnep ki­váló része. Zálár József fölolvasta, mint kortársa Petőfinek, az egri papnevelő intézetben 1844 telén eltöltött három napját, mely intézetnek Petőfi ven­dége volt. Itt irta Egri harczok czimü remek köl­teményét, melyben az egri vendégszeretetet megörö­kíti. Utána Jankovich Adrienne és Szederkényi Szeréna megkoszorúzták Petőfi emlékét. Dr. Rétvay Géza szavalta Petőfi «Egy gondolat bánt engemet» czimü költeményét. A dalkör Lányi Ernőnek Petőfi «Reszked a bokor» és «Temetésre» czimü költeményre irt dalszerzeményeit adta elő. Este 8 órakor az ifjúság fáklyásmenetet rendezett, melyen szónokla­tok tartattak Petőfi dicsőségéről. Zalaegerszegen vasárnap a város nemzetiszinü zászlódiszt öltött. Délelőtt féltizenegy órakor az «Arany bárány» dísztermében az ünnepet a Dalár- kör a Himnusz eléneklésével kezdette meg. Utána Borbély György főgimnáziumi tanár tartott Petőfiről emlékbeszédet, Jókai «Apotheozisát» Czukelter Já­nos szavalta. Weisz Endre zongorán népdalokat adott elő. Siposs Géza előadást tartott az ünnepek­ről, mig Lakenbacher Pál «Petőfi sírján», Pósa La­jos költeményét szavalta. Fangler Béla Petőfinek Szülőföldem czimü remek költeményét adta elő Weisz Endre zenekisérete mellett. Dr. Fürst János záróbeszedet mondott, végül a Dalárkör a Szózat eléneklésével zárta be az ünnepet. Délután három órakor a kereskedőifjak önképző köre a «Központi kávéház» emeleti termében lévő helyiségében tartott ünnepet, melyen szinte sokan vettek részt. Mátészalka közönsége is lerótta a kegyelet adó­ját Petőfi iránt e hó 30-án egy kitünően sikerült ünnép keretében, melyen a helybeli daloskor is résztvett. A dalárda Hymnusza után Vadász Sán­dor elnöki megnyitót tartott. Utána Csajó László gimnáziumi tanuló a Nemzeti dalt szavalta, Szálkai István, gimnáziumi tanuló Petőfi költészetét méltató fölolvasást tartott, Polátsek Jolán budapesti VII. o. gimnáziumi növendék szavalt. Petőfi életét Feld- mann Jenő méltatta. Majd Szigetiig Lajos hivatalnok szavalata következett. Veisz Miklós, keresk. tanuló egy nagy famíliában ! Mint egy elzüllött re­gényhős tűnt fel nekem a kopott és eldurvult alak, merő romja hajdani szép ifjúságának. Ránczos arczában hirtelen rokonszenves voná­sokat fedeztem föl, és nagy készséggel szorítot­tam meg kérges, kemény kezét. Azután beszélgetni kezdtem vele. Szép las­san rávittem a szót a múltra, az ormódi pusz­tára, a kastélyra és a parkban ápolt gyönyörű pálmákra, narancsfákra és egyéb exotikus növényekre, virágokra. — Én alapítottam azt az üvegházat, — szólt csöndesen. Nyomon vagyunk! — gondoltam megelégedés­sel és folytattam : — Ön tehát a kertészethez is ért? — Akkortájban kerültem haza Hohenheimból. — Sokat mulattak abban az időben az ormódi kastélyban . .. — Nem igen mondhatnám. Az asszony na­gyon sokáig busult az ura után. — De a sógorai nagyon mulatós emberek voltak. Azok sok dinom-dánomot szereztek neki. — A József ur meg az Ignácz ur. Jól em­lékszem rájuk. — Hát arra a vacsorára emlékezik-e még, a melyiken ön is ott volt? Sokat tánczolt akkor az a gyönyörű szép asszony, mindenkivel egy- egy fordulót. Á bérlő kivette a pipát a szájából és mélyen elgondolkozott. Látszott az arczán, hogy az emlékei közt kutat. Végre vállat vont s megszólalt. — Éppen akkor voltam, kérem, jegyben a feleségemmel. Ném igen járt akkor nekem egyeben az eszem .. . A görög istennő egy egész életen át szenve­dett azért az egy tánczért és ez a zsíros em­ber nem is emlékezett rá! __________ \ ■■ az «Egy gondolat bánt engemet» ez. költemény­szavalta. Sár-Szent-Z.őr!nozen, a hol a költő 1831- 32-ben iskolába járt, hazafias ünnepet ültek vasái nap. A Himnusz eléneklésével nyitotta meg a dalos kör az ünnepet, Sántha Károly ev. lelkész, ismer költő pedig emlékbeszédet tartott Petőfiről. Gyalot, István theológus végül nagy hatással szavalta el Sántha alkalmi költeményét. Az ünnep amaz épület előtt folyt le, melyben az algimnázium volt s ezt az épületet 1884-ben emléktáblával is megjelölték. Kölesden szintén vasárnap tartottak ünnepet, a a hol Kálmán Dezső ev. ref. lelkész mondott em­lékbeszédet. M.-Szigeten az ünnepségek sorozata d. u. 3 órakor a Malomkertben, ma már «Petőfi-liget»-ben vette kezdetét. Az alkalmi emlókbeszédet Vékony Antal ev. ref. liczeumi tanár mondta. Szabó Sándor főjegyzőnek «Petőfiről» irt lendületes költeményét Mokcsay Zoltán aljegyző szavalta el. Ifj. Gavallér Lajos joghallgató «Emlékezés Petőfiről!» ez. alatt mondott beszédet, mig Majoros Mihály joghallgató Petőfinek «Egy gondolat bánt engemet» ez. költe­ményét szavalta el. A «Szigeti Dalkör» és a «Pol­gári Dalkör» Petőfi- és hazafias dalokat énekeltek, mig a bányász-zenekar a «Szózatot» és «Rákóczy- indulót» játszta. Este a Városi Színkörben Kom­játhy János debreczeni színtársulata díszelőadást tartott. Szinrekerült Jókai «Apotheozisa», mit Fe- rencziné-Lánvi Irma szavalt finom színezéssel. Ezt Vahot J. «Budavár bevétele» ‘követte, melyben a Komjáthv-pár aratott süni tapsokat, nemkülönben Bartha, Szabó Irma s Halasi is tetszettek. Vihnjre fürdőn a nem rég alakult műkedvelő tár­saság julius 30-án este hangversenyt rendezett. A hangversenyt a Petőfi-társaság megjelent kiküldöttje, Bodnár Zsigmond Petőfi-ürmeppé avatta bevezető beszédével, melyben Petőfiről mint a szeretet és sze­relem dalnokáról emlékezett meg. A hangversenyen úgyszólván az egész fürdőközönség megjelent, sőj nagy volt a környékről ez alkalomra berándultafi száma is. Az ünnep az emléknaphoz méltó lelkese­déssel folyt le. Sokan megbotránkoztak azonban azon, hogy az egyik énekszám német volt. Modor mellett, a kiskárpáti Harmónia nyaraló­telep is fényes ünnepet rendezett, melyen a Petőfi- társaságot Prém József képviselte, ki lelkes beszéd­ben emlékezett meg Petőfiről, zajos tetszést aratva. Az utána következett hangverseny gazdag programm- jának számai nagyobbára Petőfi költeményeiből és a dalaira irt zenedarabokból állt. Közreműködtek : Bakos Erzsi, Lenhardt 0., Valentényi Gáspár, Hyl Mária, kik szavalásukkal tűntek ki; továbbá Herdy B., Valentényi Leó, Kretsmár A., Horony Jolán, Heller Pál, a kik ének- és zeneszámokat adtak elő. A nyaraló közönség zsúfolásig megtöltötte a termet, melyet Petőfi arczképével diszitettek. A jelen volt osztrák családok versenyt tapsoltak és éljeneztek a nagyszámú budapesti, pozsonyi és győri ven­dégekkel. A kelenföldi II. Rákóczy Ferencz asztaltársaság augusztus 6-án délután 4 órakor ünnepli meg Petőfi Sándor halálának 50-ik évfordulóját. Az ünnep szavalatokkal és énekekkel lesz egybekötve. Balatonfüreden a nagy költő emlékének a kö­zönség a nyári színkörben áldozott, hol Somogyi Károly társulata rendezett ünnepi előadást. Beöthy- Rákosi Aranylakodalmának egyik fölvonását, a «Piskii hid» czimüt adták elő, utána Angyal Ilka szavalta el erős drámai hatással Jókai gyönyörű Apotheozisát. Végül Rudnyánszky Gyula alkalmi köl­teménye került színre, melynek verseit Szarvast Sándor, Petőfi személyesitője, szavalta. Isaszegen tegnap ünnepelték Petőfi halálának 50-ik fordulóját úgy a helybeliek mint a fővárosi nyaralók lelkes részvétele mellett. Marcsányi István nyitotta meg az ünnepet lelkes beszéddel, miközben lehullott; a lepel Petőfi mellszobráról, melyet az Isaszegi olvasókör hazafias kötelességének tartott megszerezni. Utána Barthos Péter szavalta el a «Talpra magyart» ,'miután az ünneplő közönség a Himnuszt énekelte, a czigány pedig hazafias dara­bokat játszott Nagy-Btanizsán, miután a helybeli «Irodalmi és művészeti kör» a Petőfi-ünnep megtartása iránt leg­kisebb intézkedést sem tett, Tuboly Viktor városi képviselő kezdeményezésére nagyrészt a város iparos polgárai e hónap 30-án délután 4 órakor P'etőfi- ünnepet rendeztek. A város főterén a hadastyán- egyesület zenekara térzenét adott, honnan zászlóval és zeneszó kíséretében nagy néptömeg diszfelvonu- lást tartott a felső templom előtti térre. A szónok­latok sorát Tuboly Viktor kezdette meg és a mai napra irt hazafias költeményét szavalta el. Utána Hoff er Gergely Petőfi életéről tartott szónoklatot. Végül Németh Elek iparos szavalta el a «Talpa magyart». Délután 6 órakor a polgári egyesület kerthelyiségeiben nagyszabású népünnep volt. Zombán (Tolnamegyében) az ünnep első része a helybeli katholikus székesegyházban folyt le, a me­lyen megjelent a környék egész intelligencziája. Az ünnepi istentisztelet után Razgha Lajos plébános beszédben méltatta a nagy költőt s annyira magá­val ragadta a közönséget, hogy beszédének végét az

Next

/
Oldalképek
Tartalom