Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz

piros, ránczos csizmákat. Most is beszélik, minő vallásos ember volt az öreg: a kapcsos bibliát estenden levették a mestergerendáról és a házaspár meg a legények zsoltárokat énekeltek belőle. Manapság más bibliákat forgatnak, j Mikor Petőfi lerúgta magáról a katona-mundért, pihenőre ismét Petrichékhez jött nehány napra. Itt Is irta azt a megindító költői levelet Kupis Vilmos | katona-bajtársához, a baráti szeretetnek igaz érzését | oly elragadóan szólaltatván meg:

«Minket a sors fondor képe liányt-vetett,

Minket egy csillagnak fénye vezetett; i-'V' Még szerelmet is egy lénynek áldozánk, —

Neked éltünk, érted égtünk, szép hazánk.» j 1849-ben barátjával, Orlay Petrich Somával, jött le Petőfi Mezőberénybe. Szolnokig alighanem vasúton, mert még csak eddig volt kiépítve. Onnan községi előfogatokat használt, s Túron, Gyomán, a hol átutazott, mindenütt osztentative nagy lelkesedéssel fogadták az országos nevű költőt. Az utolsó tartózkodásról egészen bizonyos adatokhoz jutottam. Mert még élnek emberek, a kik látták akkor váró- | suliban Petőfit. Három napig időzött ekkor öreg bácsijánál, s mint a minap e helyen közöltem, úgy nyulott ki ez a tartózkodás három napra, mert mikor kiindult a fuvaros, szekerének rudja törött. Petőfi Berényben az utczákon nem igen mutatkozott. A kertben sétált lehajtott fővel, hátratett kezekkel, mélyen tépelődve. Bem hadsegéde nagyon riasztó híreket hozott a harcztérről. Kiváncsi emberek nézegettek át hozzá az alacsony garádon; de azt a költő észre sem látszott venni. Itt irta utolsó költeményét, a «Szörnyű időket», a hazafiui elkeseredésnek és fájdalomnak ezt a rapszódikus sirámát.

Ebből a tartózkodásból apró esetekre is emlékeznek a herényiek. Tudvalevő, hogy feleségét és Zoltán fiát is elhozta s itthagyta. Az uradalmi pin- térnével, ki egyszemélyben tanítónő és varrónő is volt, két ruhát is csináltatott, két- battiszt-ruhát, még a színeire is emlékeznek: kék volt az egyik, rózsaszinii a másik. A pintérné el is mondotta, i hogy a költő, mikor mértéket vett a feleségének, kissé föl Í3 derült és tréfásan jegyezte meg;

— Ugyan asszonyom, mért-e már ilyen darázsderekat ?

Az a szék, melyen ülve irta hattyúdalát, — később a herényi jegyző, Bonyhai Benjámin tulajdonába került, ki azt a Petőfi-Társaságnak ajándékozta. Az a fuvaros, a ki Petőfit a gyászos segesvári csatasikra szállította, máig is él. Magam is beszéltem vele. A kilenczvenen túl van a szívós öreg s nagyon büszke a holnapi ünnepélyre. Azt mondja, hogy egy szót sem tudott belőle egész utón kiszorítani. Pedig sokszor elindította a beszédet. De az utón egyre az eget nézte komoran s tenyerébe rejtette arczát.

*

Sok érdekes dolgot tud a költőről Dlhányi Zsig- mond, a szarvasi főgimnázium nyugalmazott tanára. Tegnap őt is meglátogattam. Mind a négy évet együtt végezte Petőfivel, ki igen jó barátságot tartott vele. Mikor arról volt szó, hogy Petőfi holttetemeiért ásatásokat rendelnek, Török Aurél dr egyetemi tanár járt Szarvason, kérdést téve, hogy Petőfi koponya-alkatán nem volt-e valami rendellenesség, mely a kutatást biztosítaná. E tudós antropológusnak mondotta el Dlhányi, hogy egészen jól emlékszik: Petőfinek egy kiálló föltűnő nagy szemfoga volt alul. Az apró gyermekjátékok során emlékszik erre, mert Petőfi ezzel ijesztgette a szintaxistákat. Különben csupa szív és kedély volt és éppenséggel nem hisz azoknak az adatoknak, a melyek mogorvának festik a költőt. Már akkor is irt verseket ; de ellentétben a többiekkel, — a legnagyobb titokban. A melyeket irt, azokat bosszúsan eltépdeste. Egyedül a «Disznótorban» czimüre emlékszik, mely tanáraknak, Koren Istvánnak is igen tetszett.

Dlhányi, annyiak között az én kedves emlékű | tanárom, sok érdekes apróságot is elmondott. De az országos ünnepzaj kapcsán a gyermek-idillnek kü- i lönben bájos és jellemző részletei — elvesznének, j Fönntartom ezt más alkalomra. Hiszen Petőfi min- j dig aktuális.

V. Xi.