Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz

o^CKCdicjci vai r luaa. VI. CViu I tUUU| J FEJERMEGYEI NAPLÓ Novam ephemeriden, cui titulus „Fejérmegyei Napló“, a vobis institutam ad catholicarum partium proposita promovenda, id equidem probamus libenter. (Az általatok katholikuBok törekvéseinek előmozdítására „Fejérmegyei Napló“ czim alatt létesített uj lapot mi örömmel helyeseljük.) XIII. Leó pápa Zichy Nándor grófhoz, 1895. márc. 6-án. Ülöfizetési árak: Egészévre 6 írt, félévre 3 frt, negyedekre I ír! cn <"•. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton Szerkesztőség: Jókai-utcza 10. Kiadóhivatal: S z á m m e r Imre könyvnyomdája. este. 4 »A nemes eljár őse sirlakához , S gyújt régi fénynél uj szövétneket.« Két két múlva ezer meg ezer magyar zarándokol a segesvári mezőre, hol a leg­nagyobb magyar költő szive porladoz. Az a szív, melynél forróbban egy se dobogott azokért, az ideálokért melyek ezer esztendő óta lelkesítették ezt a sokat szenvedett nemzetet. Es megállnak ott a szentelt hantokon. Millió köny csordul ki a szemekből, mikor fölhangzik egy ajkon az O ihletett jöven­dölése, izzó szivének beteljesedett kíván­sága : . . . Ott essem el én, A harcz mezején . . . A mélységes csöndben meghallják a fü zízzenését, a mint a szellő átsuhan a csatatér fölött és arra megelevenednek amaz időknek szivet dobogtató emlékei. Bem apó hangja süvit át a légen, rongyos liovédek lobogó szemekkel, szuronyszegezve szállnak alá a zöldelő halmokon a tépett zászlók nyomában. És hull a vér, a sza­badságért omló, amint összeér fegyverük az ellenség fegyverével. „Éljen a haza !* kiáltja a székely, a másik perczben össze­rogy a páston és hülő ajka lélekzet nél­kül tapad a földre, mely abból a hazából való . . . "^TrpMPílYF.T NAPLÓ TÁRMÁt/i Igv halt meg ő is. Az (J vérét is beitta az a föld, melyen legázolták a sza­badság virágát. Maga kívánta: »Ott hagyjanak engem összetiporva . . .* "A hogy elveszett minden, bevégződött az 0 küldetése is. Mikor eltörött a kard és a lelkesedés riadala zokogásra vált, Neki nem maradt semmi keresni valója a temetők között. Koszorús lantjának nem volt olyan húrja, mely^ nangot tudott volna adni a siralomnak. És ez a halál halha­tatlan dicsőséget szerzett a szabadság dal­nokának a nemzet történetének lapjain és örök emléket mindazok szivében, a kik valaha élni fognak ezen a földön. Mikor a hazaszeretetről beszéltek gyermekeiteknek, nem hagyhatjátok emlí­tés nélkül az ő nevét; és ha az ihlet órái­ban hangot akartok adni ama szomjuságos vágynak, melylyel a szabadságot hívja lelketek, nem találjátok azt kifejezve sehol szebben, mint ?z 0 könyvében, drága testamentumában. Ez a könyv nem hiá- nyozhatik egyetlen magyar házban, mert ebben van megírva a legszentebb után való: a hazaszeretet evangéliuma, hit­vallása. Nemzet, mely elfelejti nagyjait, saját pusztulását pecsételte meg, s a mely nem­zet lelkesülni tud azok emlékezetén, ön­magát dicsőíti a világ előtt. A ki csak azokat ünnepli, a kiktől oda vetett ala­mellett, hogy jogaiból, melyeket, mint pápa -—oft- P(?v hajszálnyit sem engedett. Így tar­mizsnát várt mától holnapra az nem több a hálálkodó koldusnál, de aki koszorút tesz egy letaposott dísztelen sirra, mely egy nemzetnek szadsághirdető apostolát fedi, az előbbre való a fejedelmeknél, a kik lakájjal ékesittetik sokszor érdemtelen őseiknek mauzóleumait. Most, midőn a költőkirály apoteozisá- nak félszázados évfordulója előtt állunk, a közönséges alkalmi megemlékezésnél töb­bet kell vinnünk ahhoz a sirhoz. Legyen abban a megemlékezésben, valami a nagy ünnepek áhítatából, legyen egy országra szóló az a büszke'hódolat, mely koszorút helyez ama merevségében is szivekhez szóló érczszobor talpazatára. Az a koszom nem hervad el ottan, hanem glóriává válik az áldozó nemzet homlokán. Azzal, hogy néhányan elmegyünk a segesvári mezőre, legtöbben pedig kényelmesen elolvassuk odahaza az ünnepségről szóló tudósításokat s talán lelkesülünk is rajta a magunk módja szerint, azzal még nem tettünk ele­get a mi kötelességünknek, kegyeletünk kifejezésének. Tisztelet és becsület ama lelkes férfiaknak, kik indító vagy vezér- szerepet visznek az ünnepi mozgalomban, de.'a miképpen ők sem vindikálhatják ma­guknak eme hódolat teljesítését, úgy mi sem bizhatjuk egészen azokra. Petőfi a mienk és az ő dicsősége édes mindnyá­junké, a mint hogy az ő magas szelle­lelkesedés elérte a tetőpontot, midőn VII. Pius kiszállva a kocsiból, szent örömtől lángoló arczczal lassan fölhaladott szent Péter egyháza lépcsőzetén, hogy mindenek előtt annak mond­jon hálát,, kinek gondviselő keze öt annyi ki­állott szenvedés után ismét visszavezérelte igazi birodalmába. Mily gondolatok járhatták át lelkét, midőn szent Péter sírja fölött lebo­rulva a Felségesnek hálát rebegett, mikor meg­jelentek szemei előtt a múltnak és jelennek képei! Azon időtől kezdve, midőn palotájából fogságba hurczolták, négy éven keresztül csak gyalázás, keserűség volt osztályrésze, mely őt majdnem az őrülésbe kergette már. Napoleon, a hatalmas férfiú, a ki oly dicsőn kezdette pályáját, megtört, elbukott, "midőn szent Péter sziklájába vágta romboló fegyverét. Bukása visszaadta a pápának s vele egész Európának az igazi békét. Mintha szt. Jeromos erre az alkalomra irta volna gyönyörű szavait: „Sok hányatás éri az apostolok hajóját, a szelek viharja bőszült erővel fogja majd do- dálni, alig lesz remény számára. S az Úr föl­kel, parancsol a zivatarnak .... és ismét csendesség leszen. INGER SÁNDOR divat -, vászon­ióket, általánosan elismert jó hírnevű, szövetfüggönyőket, stb. efféle czikket. 3P Sándor Székesfejérvár, 186. —34.

Next

/
Oldalképek
Tartalom