Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz
Valóban — s ez teszi ez emlékünnepélyt igazán nemzeti ünneppé: Petőfi költői nagysága, — igazi lirai tehetségén, egyéniségének tüneményes nagyságán és koréval való kapcsolatosságán kívül s első sorban abban a megalkuvásra nem hajló, sőt mértéket is alig ismerő határtalan faj- és hazaszeretetben gyökerezik, mely őt legméltóbb képviselőjévé tette annak az eszmének, annak az igazságnak, hogy a népek haladása, boldogulása, irodalmi, társadalmi és politikai fejlődése csakis nemzeti alapon, a nemzeti érzés legteljesebb érvéDyeBÜlése utján történhetik meg. Mint a tengerszem kristály tükörében az egész égbolt, annak ragyogó napfényé s borongó felhője egyaránt tükröződik, ügy élt a Petőfi lelkében a magyar nép egész érzésvilága — s a dalok, melyek leikéből oly őszintén, oly közvetlenséggel fakadtak, — a legegyszerűbb, tehát legigazibb formában juttatták kifejezésre az érzelmeket. S a nemzeti érzés ez istenadta erejét ő művészi öntudattal fejlesztette, meggyőződéssel hirdetvén, hogy: » .. . az az igazi költő, a ki a nép ajkára hullatja keblének mennyei mannáját!« így teremtette meg Petőfi hazai költészetünk legfényesebb korszakát nemzeti alapon s mikor — huszonhatesztendős kocában mely kor más embernél a kezdőévek tévedésekkel teljes ideje még — meghalt, jeltelen sírba roskadva a csatatéren, hol hazája szabadságáért küzdött: költeményeiben a faj. és hazaszeretet bibliáját hagyta örökül nemzetének. Azóta félszázad telt el. De mint nagy költőtársa mondja Petőfi halálának harminczéves fordulóján irt versében: j> ... az évek halidó terhével, Mely minket elagnit, te gyarapulsz névvel, A mit addl, abból semmi sincs elveszve, Firól-fira szállsz te, mint egy közős eszme*. Ez az eszme, a nemzeti érzés érvényesítésének magasztos eszméje, mit a Petőfi Deve oly méltóan képvisel, maradjon kincse a hazának időtlen időkig, nemzeti érzés vezesse az iró tollát, a festő ecsetjét, a szobrász vésőjét, irányítsa az államfél fi tetteit 8 töltse be a föld rögét szántó polgár kebelét; a nemzeti érzésnek legyen temploma kunyhó és palota egyaránt s akkor a hon élni fog s »ölökre, mint tavasz, virulni.« Szerettem volna mindezeket élőszóval mondani el a szobor előtt; de ha ezt tennem legjobb akaratom mellett sem lehet, jól esett legalább e
