Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz

I. évfolyam.

„Mindszenti Lap“

12. szám.

nek hagyjuk a központi iskola ügyét, hogy mások is hozzászólhassanak.

A kisdedóvó is körülbelől két évtized óta folyton felszínen forgó kérdés.

A mikor a tanügyi hatóság részéről presszionálva vagyunk, foglalkozunk a kisdedóvóval, de a mint a fellegek csak némileg is elosztanak községi életünk láthatáráról, ismét mélyen halgatunb.

Ma már' oly kérdés a kisdedóvó ügy, melyet halasztgatni egyik évről a másikra lehet ugyan, de előle végleg kitérni nem.

Tény, hogy szegények vagyunk s minden adófizető eléggé görnyed a közterhek súlya alatt. De daczára ennek valamit mégis tehetnők e korszerű eszme : a kisdedóvás fejlesztésére.

Volt itt magán óvóda a fentebbi években, a község segélyezte az óvónőt s ez tiszteletdija arányában a szegény sorsú szülök kis gyermekeivel is foglalkozott a nélkül, hogy ebből a szegény szülőkre bizonyos teher hárult volna.

Egy nagy lépést tenne a község előre a kisded óvás teréD, ha alkalmat nyújtana ismét egy magán óvónőnek egy tisztán magánjellegű óvoda nyitására az által, hogy helyiséget adna neki, hol maga az óvónő is lakhatna.

A módosabb szülők gyermekei mérsékelt havi dij : pl. 1 frt mellett nagyobb számban látogatnák a kisdedóvőt s csekély honorárium mellett a szegény sorsú gyermekeknek is alkalmat nyújthatna a község az óvóiskolába való járásra.

Igaz, hogy ez palliativ jellegű meg oldása volna a kérdésnek, de legyen inkább valami, mint semmi, mert semmiből

Bizony mondom, hogy győz most a magyar . . .

Bizony mondom, hogy győz most a ma[gyár,

Habár ég s föld ellenkezőt akar !

Azért nem győzött eddig is e hon,

Mert soha sem volt egy akaraton ;

Most egy a lélek, egy a szív, a kar . . . Mikor győznél, ha most sem, óh magyar ? Egy ember a haza, s ez halni kész,

S ezért, oh népem, ép ezért megélsz,

S dicső lesz élted, boldog és szabad,

A milyen senkié a nap alatt 1 S én bátran állom a csaták tüzét,

Tudom, hogy a golyó nekem nem vét, Tudom, hogy a sors őriz engemet,

Hogy engem megölni nem lehet,

Mert én leszek, nekem kell lenni, ki Ha eleninket mind a föld fedi, Megéneklem majd diadalmadat,

Szabadság, és a szent halottakat,

A kiknek vére volt keresztvized S halálhörgése bölcsőéneked ;

Meg kell, hogy érjem azt a szép napot, Midőn áldásodat reánk adod,

S mi annyi áttoktéljes év után Sírunk, mosolygunk az öröm mián,

Midőn, mit eltört lánczunk ád, a nesz Egy szabad nemzet imádsága lesz !

Meg kell, hogy érjem azt a nagy napot, A melyért lantom s kardom fáradott ! {Maroi-Vásárhely.) Petőfi.

semmisem lesz, ellenben az ajánlott módja az óvás megkezdésének nem csak hézagpótló lenne, de a kisdedóvó kérdés végleges megoldásának egyengetné útját.

Petőfi ünnepély.

Segesvár Petőfi halálának ötven éves évfordulóját mély és méltó kegyelettel ünnepli ma.

Ott tűnt le örökre nemzeti egünk e fényes csillaga, méltó, bogy ugyanott legyen gyászos kimúlása ötven éves fordu lóján a nagy szellemet dicsőítő ünnepségek központja.

Segesvár felé tekint ma minden szem ; ott van ma lélekben minden a hazáját igazán szerető magyar, hogy egyesítse kegyeletét az ott jelenlevő sokezrek érzelmeivel, mikkel ma Petőfi szellemének any- nyi melegséggel adóznak.

De a jelszó, mit Segesvár kiadott, riadóul szolgált az egész hazának. Petőfi szellemének hódol ma széles e hazában mindenki, városok, községek versenyeznek ma, hogy minél disztingváltabb fénynyel emlékezzenek vissza a nagy szellemre, a ki annyi tanulságos költeménynyel tanítja ma is nemzetét s bár félszázadot túléltek már ezek, mégis újak s azok maradnak, mig magyar él a földön.

Községünk is kedves kötelességet vél-A. bosszú.

Gyönyörű holdvilágos őszi est volt.

A hold ezüstös fényénél bevilágitá az egész tájat. Csend honolt mindenütt, csak az éji madár zavarta egy-egy huhogással a halotti csendet.

A puszta közepén vigan a lobogó tűz körül ül néhány csikós bojtár. A tűzön nagy bográcsban fő az Ízletes gulyás-lé melynek orrcsiklandó szaga mámo- ritóan hat a körűié ülő legénységre, kik pajkos beszélgetés közt ölték az időt, mig a hús megfőtt.

Leemelték a tűzről a gőzölgő bográcsot s körül ülték mindannyian, hogy jóízűen költsék el a vacsorát.

— Bandi l — szóla oda egy alig 20 évesnek látszó legényhez Józsi, a legszebb bojtár — hát csakugyan olyan nagyon a szivedre vetted annak a vén asszonynak a szavát ? En nem hiszem, hogy az a leány megcsalt volna téged.

— Akkor csak nem mondaná az asz- szony ? Ea ismerem őt ; nem olyan szószátyár ő, hogy a más boldogságát csak úgy pusztán feldúlja.

— Hiszen úgy néz ki az a leány, mint egy ártatlan bárány.

— Igaz, hogy színében olyan, de hogy szive milyen ? . . .

— Azt már én sem tudom Bandi öcsém.

— Majd megtudom én még az éjjel, hogy kit szeret.

— Talán ki lesed őt ?

— Igen és ha igaz, akkor . . .

Mély sóhaj szakadt fel kebléből, mely

nem engedé, hogy irtózatos gondolatát száján kiejtse. Kikelt arczából azonban lehetett látni, hogy mily nagy bosszút for«

leróni Petőfi iránt, midőn a mai napon ünnepséget rendez a következő programmal :

1. Megnyitó, tartja : Vidovich Antal főszolgabíró ur.

2. A rab. Petőfi Sándortól. Szavalja Gelsy Mariska kisasszony.

3. Petőfi bölcseletéről. Irta : dr. Kiss Sándor, iülöadja . * # *

4. Czimbalomjáték. „Biró uram" „A fonóban szól a nóta" ; „Juhászlegény“ Petőfitől. Előadja : Serly Olga kisasszony.

5. Petőfi végnapjai a segesvári harczté- ren. Előadja : Koncz Lajos ur.

6. Talpra magyar ! Szavalja : Humay Nándor ur.

7. Hymnus. Énekli Almásy László ur vezetése mellett a közönség.

VEGYESEK.

— Petőfi ünnepség. Ma esti 8 órakor a Keresztes Ferencz termében társadalmunk több tagja Petőfi halálának ötven éves évfordulója alkalmából ünnepséget rendez, melyre a rendező bizottság a hazafias közönséget tisztelettel meghívja.

— Időjárás. Ismét szeszélyes időjárásról írunk. F. hó 24-én óriás hőség, este vihar jellemezték a napot. Természetes folyománya ugyan a rekkenő hőségnek a zivatar, de rendszerint ez egy nagy vidéral magában. Fölállott, vállára veté czifra szűrét és elindult be a falu felé.

Mély bánatba merülve halad keresztül a réten azon jól ismert ház felé, melynek kertje alatt annyi boldog esti órákat eltöltöttek együtt azzal a leánynyal, kiről most az egész faluban azt susogják, hogy őt megcsalta.

Óvatosan haladt a kert kapujáig, kerülve minden kis levélkét, nehogy zörrené- sóvei elárulja közeledtét.

A hold ezüstös fényénél Bandi egészen felismerhető szeretőjének arozát, amint a kert egyik tája alatt lévő padoea- kán ülve, bizalmasan beszélgetett egy mellette ülő legénynyel.

A látványra Bandi mindkét kezét szájára szoritá, hogy elfojtsa a kitörni akaró kiáltást. — Tehát valóban igaz 1 — Néhány pillanatig öntudatlanul állott ott, mig magához térvén, úgy elnyargalt, mint akit kísértetek űznek.

A zajra, mit okozott, Mari ijedtében hangosan felsikoltott. Kedvese magához szoritá a megijedt leányt és szerelmes szavaival igyekezett bátorítani.

— De hátha Bandi volt V ! Istenem akkor végem van, már tegnap is olyan hidegen nézett rám, nem úgy mint máskor. En azt hiszem, hogy sejt valamit viszonyunkról.

— Dehogy ő volt szentem. Hallottam tegnap, hogy a ménest gyanús emberek kerülgetik, bizonyára azt őrzik most mindnyájan.

E szavak egy kissé megvigasztalták a leányt, de azért nem bírta elfelejteni Bandi fenyegető magatartását, mit a tegnapi látogatása alkalmával tanúsított. Félt, reszketett. Oda simult a legényhez, ki át- ; karolta derekát és egy forró csókot ny o