Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz

I. évfolyam. „Mindszenti Lap“ 12. szám. nek hagyjuk a központi iskola ügyét, hogy mások is hozzászólhassanak. A kisdedóvó is körülbelől két évtized óta folyton felszínen forgó kérdés. A mikor a tanügyi hatóság részéről presszionálva vagyunk, foglalkozunk a kisdedóvóval, de a mint a fellegek csak némileg is elosztanak községi életünk lát­határáról, ismét mélyen halgatunb. Ma már' oly kérdés a kisdedóvó ügy, melyet halasztgatni egyik évről a másikra lehet ugyan, de előle végleg kitérni nem. Tény, hogy szegények vagyunk s minden adófizető eléggé görnyed a köz­terhek súlya alatt. De daczára ennek vala­mit mégis tehetnők e korszerű eszme : a kisdedóvás fejlesztésére. Volt itt magán óvóda a fentebbi években, a község segélyezte az óvónőt s ez tiszteletdija arányában a szegény sorsú szülök kis gyermekeivel is foglalko­zott a nélkül, hogy ebből a szegény szü­lőkre bizonyos teher hárult volna. Egy nagy lépést tenne a község előre a kisded óvás teréD, ha alkalmat nyújtana ismét egy magán óvónőnek egy tisztán magánjellegű óvoda nyitására az által, hogy helyiséget adna neki, hol maga az óvónő is lakhatna. A módosabb szülők gyermekei mér­sékelt havi dij : pl. 1 frt mellett nagyobb számban látogatnák a kisdedóvőt s csekély honorárium mellett a szegény sorsú gyer­mekeknek is alkalmat nyújthatna a köz­ség az óvóiskolába való járásra. Igaz, hogy ez palliativ jellegű meg oldása volna a kérdésnek, de legyen in­kább valami, mint semmi, mert semmiből Bizony mondom, hogy győz most a magyar . . . Bizony mondom, hogy győz most a ma­[gyár, Habár ég s föld ellenkezőt akar ! Azért nem győzött eddig is e hon, Mert soha sem volt egy akaraton ; Most egy a lélek, egy a szív, a kar . . . Mikor győznél, ha most sem, óh magyar ? Egy ember a haza, s ez halni kész, S ezért, oh népem, ép ezért megélsz, S dicső lesz élted, boldog és szabad, A milyen senkié a nap alatt 1 S én bátran állom a csaták tüzét, Tudom, hogy a golyó nekem nem vét, Tudom, hogy a sors őriz engemet, Hogy engem megölni nem lehet, Mert én leszek, nekem kell lenni, ki Ha eleninket mind a föld fedi, Megéneklem majd diadalmadat, Szabadság, és a szent halottakat, A kiknek vére volt keresztvized S halálhörgése bölcsőéneked ; Meg kell, hogy érjem azt a szép napot, Midőn áldásodat reánk adod, S mi annyi áttoktéljes év után Sírunk, mosolygunk az öröm mián, Midőn, mit eltört lánczunk ád, a nesz Egy szabad nemzet imádsága lesz ! Meg kell, hogy érjem azt a nagy napot, A melyért lantom s kardom fáradott ! {Maroi-Vásárhely.) Petőfi. semmisem lesz, ellenben az ajánlott módja az óvás megkezdésének nem csak hézag­pótló lenne, de a kisdedóvó kérdés végle­ges megoldásának egyengetné útját. Petőfi ünnepély. Segesvár Petőfi halálának ötven éves évfordulóját mély és méltó kegyelettel ünnepli ma. Ott tűnt le örökre nemzeti egünk e fényes csillaga, méltó, bogy ugyanott le­gyen gyászos kimúlása ötven éves fordu lóján a nagy szellemet dicsőítő ünnepsé­gek központja. Segesvár felé tekint ma minden szem ; ott van ma lélekben minden a hazáját igazán szerető magyar, hogy egyesítse kegyeletét az ott jelenlevő sokezrek érzel­meivel, mikkel ma Petőfi szellemének any- nyi melegséggel adóznak. De a jelszó, mit Segesvár kiadott, riadóul szolgált az egész hazának. Petőfi szellemének hódol ma széles e hazában mindenki, városok, községek versenyeznek ma, hogy minél disztingváltabb fénynyel emlékezzenek vissza a nagy szellemre, a ki annyi tanulságos költeménynyel tanítja ma is nemzetét s bár félszázadot túléltek már ezek, mégis újak s azok maradnak, mig magyar él a földön. Községünk is kedves kötelességet vél-A. bosszú. Gyönyörű holdvilágos őszi est volt. A hold ezüstös fényénél bevilágitá az egész tájat. Csend honolt mindenütt, csak az éji madár zavarta egy-egy huho­gással a halotti csendet. A puszta közepén vigan a lobogó tűz körül ül néhány csikós bojtár. A tűzön nagy bográcsban fő az Ízletes gu­lyás-lé melynek orrcsiklandó szaga mámo- ritóan hat a körűié ülő legénységre, kik pajkos beszélgetés közt ölték az időt, mig a hús megfőtt. Leemelték a tűzről a gőzölgő bográ­csot s körül ülték mindannyian, hogy jó­ízűen költsék el a vacsorát. — Bandi l — szóla oda egy alig 20 évesnek látszó legényhez Józsi, a legszebb bojtár — hát csakugyan olyan nagyon a szivedre vetted annak a vén asszonynak a szavát ? En nem hiszem, hogy az a leány megcsalt volna téged. — Akkor csak nem mondaná az asz- szony ? Ea ismerem őt ; nem olyan szószá­tyár ő, hogy a más boldogságát csak úgy pusztán feldúlja. — Hiszen úgy néz ki az a leány, mint egy ártatlan bárány. — Igaz, hogy színében olyan, de hogy szive milyen ? . . . — Azt már én sem tudom Bandi öcsém. — Majd megtudom én még az éjjel, hogy kit szeret. — Talán ki lesed őt ? — Igen és ha igaz, akkor . . . Mély sóhaj szakadt fel kebléből, mely nem engedé, hogy irtózatos gondolatát száján kiejtse. Kikelt arczából azonban le­hetett látni, hogy mily nagy bosszút for« leróni Petőfi iránt, midőn a mai napon ün­nepséget rendez a következő programmal : 1. Megnyitó, tartja : Vidovich Antal főszolgabíró ur. 2. A rab. Petőfi Sándortól. Szavalja Gelsy Mariska kisasszony. 3. Petőfi bölcseletéről. Irta : dr. Kiss Sándor, iülöadja . * # * 4. Czimbalomjáték. „Biró uram" „A fonóban szól a nóta" ; „Juhászlegény“ Petőfitől. Előadja : Serly Olga kisasszony. 5. Petőfi végnapjai a segesvári harczté- ren. Előadja : Koncz Lajos ur. 6. Talpra magyar ! Szavalja : Humay Nándor ur. 7. Hymnus. Énekli Almásy László ur vezetése mellett a közönség. VEGYESEK. — Petőfi ünnepség. Ma esti 8 órakor a Keresztes Ferencz termé­ben társadalmunk több tagja Petőfi halálának ötven éves évfordulója al­kalmából ünnepséget rendez, melyre a rendező bizottság a hazafias közönsé­get tisztelettel meghívja. — Időjárás. Ismét szeszélyes időjá­rásról írunk. F. hó 24-én óriás hőség, este vihar jellemezték a napot. Természetes fo­lyománya ugyan a rekkenő hőségnek a zivatar, de rendszerint ez egy nagy vidé­ral magában. Fölállott, vállára veté czifra szűrét és elindult be a falu felé. Mély bánatba merülve halad keresz­tül a réten azon jól ismert ház felé, mely­nek kertje alatt annyi boldog esti órákat eltöltöttek együtt azzal a leánynyal, kiről most az egész faluban azt susogják, hogy őt megcsalta. Óvatosan haladt a kert kapujáig, ke­rülve minden kis levélkét, nehogy zörrené- sóvei elárulja közeledtét. A hold ezüstös fényénél Bandi egészen felismerhető szeretőjének arozát, amint a kert egyik tája alatt lévő padoea- kán ülve, bizalmasan beszélgetett egy mel­lette ülő legénynyel. A látványra Bandi mindkét kezét szájára szoritá, hogy elfojtsa a kitörni akaró kiáltást. — Tehát valóban igaz 1 — Néhány pillanatig öntudatlanul állott ott, mig magához térvén, úgy elnyargalt, mint akit kísértetek űznek. A zajra, mit okozott, Mari ijedtében hangosan felsikoltott. Kedvese magához szoritá a megijedt leányt és szerelmes szavaival igyekezett bátorítani. — De hátha Bandi volt V ! Istenem akkor végem van, már tegnap is olyan hidegen nézett rám, nem úgy mint máskor. En azt hiszem, hogy sejt valamit viszo­nyunkról. — Dehogy ő volt szentem. Hallottam tegnap, hogy a ménest gyanús emberek kerülgetik, bizonyára azt őrzik most mind­nyájan. E szavak egy kissé megvigasztalták a leányt, de azért nem bírta elfelejteni Bandi fenyegető magatartását, mit a teg­napi látogatása alkalmával tanúsított. Félt, reszketett. Oda simult a legényhez, ki át- ; karolta derekát és egy forró csókot ny o­

Next

/
Oldalképek
Tartalom