Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz
©AGYAR HÍRLAP * gédeikkel, — gyászruhában fekete lobogók alatt végig fog vonulni a Ringstrassén. Ezalatt a czukrászüzletek zárva lesznek, a kirakatokat pedig jelvényekkel díszítik fel. így gyászolják a bécsi czukrászok az uj czukoradó behozatalát. Az uj erdőkezelési törvény. A föld. Enivelési minisztériumban egy évi előkészítés után véglegesen befejezést nyertek azok az intézkedések, melyek a községi s más hasonló kötött forgalmi erdők és kopár területek állami kezeléséről és a volt úrbéres erdők vagyonkezelésének Szabályozásáról szóló 1898. évi XIX. törvényczikk végrehajtását szabályozzák. Ezek a végrehajtás* rendeletek megküldetnek most az összes községeknek, 'volt úrbéreseknek, egyházaknak, közbirtokosságoknak stb. amelyeknek erdejére a törvény hatálya kiterjed. A m. kir. állami erdőhivatalok és az ezeknek alárendelt járási erdőgondnokságok daczára annak, hogy a költségvetési törvény elkésett meghozatala miatt szervezésük csak junius hónap közepén történhetett meg, julius elsején vagyis a törvény életbelépése napján mindenütt megkezdték működésűket. A baleseteknél való mentés egységes módon való szervezése ügyében mint értesülünk a belügyminisztérium országos értekezlet tartását tervezi s ezért felhívja a törvényhatóságokat, hogy az értekezletre meghívandó alkalmas képviselők névsorát augusztus 15-ikéig közöljék. A belügyminiszter körrendeletében igy szól: Az 1876. évi XIV. t.-cz. V. fejezete azon rendelkezést tartalmazza, hogy a baleseteknél való segélynyújtás népesebb városokban mentőintézetek felállítása utján szerveztessék. Azon valóban jelentékeny siker után, melyet a budapesti önkéntes mentőegyesület a szóban levő téren felmutat, remélhetőnek tartom, hogy az idézett törvényszakasz rendelkezése az ország nagyobb forgalmi góczpontjain most már végrehajtható s a baleseteknél való első segélynyújtás és életmentés ügye tovább fejleszthető lesz. Miért is azt vettem czélba, hogy legalább ott, ahol kívánatos és lehetséges, az 1876. évi XIV. t.-cz 39, §-ának szellemében önkéntes vállalkozás utján szerveztessék amentésés segélynyújtás ügye, e végből még ez év végén valamely később közlendő időponton értekezletre fogom meghívni azon törvényhatóságokat, városokat és egyes érdekelt nagy vállalatokat és ipartelepeket, amelyek területén, illetve telepein a mentés és segélynyújtás ügye egységes módon szervezhetőnek látszik. Kívánatosnak tartom, hogy a meghívandók az értekezleten magukat oly küldöttek által képviseltessék, akik a mentés ügye iránt érdeklődnek és amellett élethivatásuk és társadalmi állásuknál fogva is bizonyos sulylyal bírnak; továbbá a tűzoltóság és a rendőrség tekintélyesebb s végre az orvosi rend egyes — az ügy iránt különösen érdeklődő — tagjai által, ez utóbbiak által különösen azért is, mert a mentési és segélynyújtási ügy szervezésénél az orvosi tudást és szakismeretet nem tartom nélkülözhetőnek. Uj hadapród-iskola — Galicziában. A gácsországi lengyelek régi óhajtása teljesül. Felállítják az őszszel a második hadapródiskolát és pedig Lembergben. Az oktatás nyelve a német lesz, a lengyel és a ruthén nyelv kötelező tantárgy lesz. A Petőfi-ünnep. Eljött a kegyelet napja. Ünnepi díszben várja Segesvár az ország küldötteit és a főváros is készen áll az emlékezés ünnepére. A Petőfi-ünnep utolsó készülődéseiről és a már ma lefolyt ünnepségekről tudósításaink itt következnek: Jókai Petőfiről. Az alábbi fenkölt sorokat koszorús Írónk a fonográfba mondta és a segesvári ünnepen Bartók Lajos fogja fölolvasni: Petőfi halálán. Mintha most is előttem látnám azt a délczeg alakot, azzal a lángoló, sugárzó arcz- czal, a daczos fejjel. Mintha most is hallanám a hangját, azt a szívből jövő, szívig ható hangot, amely hü kifejezője volt lelke indulatának. Minden igaz volt nála: szerelem, bátorság, — gyűlölet, harag, — rajongás a hazáért és a szabadságért. Semmisem volt hamis, semmi sem mesterkélt. — Aki igy tudott szeretni, igy tudott gyűlölni, annak nem lehetett e földön megmaradni többé, amit nem volt szabad többé szeretni és gyűlölni. Olyan ifjú volt és mégis be volt fejezve az élete. Mint egész ember halt meg. Mi többiek tudunk még ketté vágva, felnégyelve, darabokra tépve is élni, de Petőfi számára nem volt való az az élet, az a küzdés, hol lánczra vert kéz börtön falára karczolja keserű gondolatait. Neki meg kellett halni. Dicsőséget, annyit szerzett rövid üstökös útjában, hogy nevét ott hagyta az egész fényszikrákban megörökítve, amelyek soha le nem hullanak. Nem is halt meg. Hányszor feltámadott! Ott él minden magyar szivében, házában. Mentői tovább távozik az időben, annál nagyobbra nő az alakja. — Félszázad múlt el azóta. Más embert eltemet az idő, Petőfit magasra emelte. Mig magyar él, haza áll, éljen Petőfi emlékezete: ragyogja be a hazát és világot, Elutazás Segesvárra. Az ünnepi küldöttségeket ma délután vitte ej a vonat Segesvárra. A keleti pályaházban gyűltek össze a csatáiéi kegyeletes helyére leránduló urak, köztük az ünnepet rendező Petőfi-társaság tagjai és négy óra tájban olyan sürgés-forgás volt a perronon, hogy az együvé tartozók is alig igazodhattak volna el, ha Bartók, Kriváchy dr. meg Lachnit állomásfőnök jó előre kitünően nem gondoskodtak vón ki-kinek a kényelmes elhelyezéséről. Mindenki aggódott, hogy a jókora utón nem lesz éjszakai nyugodalma és a zsúfolt kupékban fáradtan, össze-' törve fog megérkezni a négy-ötórás ünnep helyére. Jó öreg Madarász Józsefnek is, akinek hazafias lelkesedését pedig ugyancsak nem lehet elvitatni» az volt az első szava, amikor a pályaházba lépett, hogy: — No Lajosom, lesz-e alvóhelyemI Neki és mindannyiuknak is kellemes meglepetés volt tehát, amikor meglátták, hogy mindenkinek megvan a maga jó helye, czédulával megjelölve, kitünően beosztva. Az első tizenkét waggonos vonat két kocsijára tették a koszorúkat. Hatvan szebbnél-szebb virágfüzér volt ott együtt. A kül* döttség sorra elhelyezkedett, köztük a kultusz- miniszter képviseletében Zsilinszky államtitkár» Martos Ferencz dr., Gopcsa László dr. és Neiszer Antal dr. fogalmazók, egy másik külön szakaszban Vörösmarthy Béla államtitkár, azután a főváros, a Földrajzi-, Néprajzi- és Képzőművészeti-Társaság, a Nemzeti Szalon, az Eperjesi Széchenyi-kör, a Történelmi Társulat, az »Otthon«, a Budapesti Újságírók Egyesülete, a Vidéki Hírlapírók Szövetsége, a Nemzeti Színház, a Szinészegyesület, a .Nemzet Szövetség, a Demokrata kör, A Magyar Athletikai Klub, a Függetlenségi és 48-as kör, a 48-as polgári kör, a Honvéd-menház, a 48-as honvédek orsz. szövetsége^ Lipótvárosi Kaszinó,a Kereskedő ifjak társulata, az «Egyeetemi-kör» és a 1899. julius 30 bizonyítja, hogy Szendrei Julia perczekre, órákra, az üdvösség tengerével tudta a férjét megkínálni. De énnekem elszorul a szivem arra a gondolatra, hogy a szerelem e negyvenfokos lázai után minő sejtelmes elmerengéseket vehetett észre a költő az ő hitvese szemében, aminek láttára lehetetlen, hogy fájdalmasan féltékeny ne legyen a titkos álomképre minden férfi, minél jobban szeret. * Az erdődi tájék ekkor már nincs előtlök; a vadrózsás dombok, ahol szent Orbán kápolnájában harangozza el a jeget a szőllőtől a becsületes sváb, már nem hatja meg, nem illeti meg egymáshoz simuló leiköket. Már a Lapos völgy gyönyörű paradicsomában élik a mézeshetek boldogságba fuladó Örömet. S Szendrei Júliának, az ura forró karjai közül talán éppen bágyadtan kibontakozó fiatal asszonynak, már ilyen gondolatai támadnak: a «bérezek itt, mint szerelem nélküli jegyesek tekintenek reám.» Akkor írja ezt, amikor el kellene halni a szónak az ajkán az üdvözitő szívdobogástól! Amikor mindenben, még a napsugár szárnyán tánezoló porszemben is az örök szerelem valamely édes Ígéretét kellene megtalálnia! Amikor csak asszonynak, csak szerelmes, boldog, simuló feleségnek kellene lennie! Petőfi Sándor megírta, hirdette, hogy semmihez sem fogható túláradó boldogságot, teljességgel leirhatatlant, éi’zett Koltón, a mézeshetek alatt. És ez az igazság, a tiszta szin- igazság. Petőfi Sándor érezte ezt a boldogságot. Olyat, aminöt nem is érezhet mind' n földi ember, mert az kell hozzá, hogy ihletből, költészetből, fanatizmusból, olthatatlan hévből legyen összetéve, aki vállalni akarja, érezni is meri ezt az érzést. De ez az asszony mégis csak a pályáját nem találó bolygó csillag maradt, hozzákötve a fényes üstököshöz, amely érezhette néha, sziv- nyilalásos pillanatokban, hogy még az ő hatalma, még az ő nagysága sem biztosítja itt a minden időkre szóló diadalt. íme itt, a legnagyobb boldogság fészkében, a csudaszép Koltón, ahol huszonnyolez verset irt a mi halhatatlanunk, ilyen hangok pendülnek meg lantján: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyoll, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a siri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt. Letörleni véle könyüimet érted, Ki könnyeden eifeledéd hívedet; S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, őrökre szeret Bele lehetne bolondulni, ha csak olvassa is az ember; nem hogy leírja szerelmesen, sejtelmesen, prófétai látás erejével! * Aztán elment Petőfi, meghalni. Vájjon egy asszony, aki nagyon-nagyon szerette volna; nem tudta volna ébren tartani benne az életösztönt, amikor pedig, ha komolyan akar vala, megmenekülhet a kozákok dzsidzsájától?! Az a merengés ott, a fejéregyházi csatatéren, az a fegyvertelenség, a végveszélynek az a czéltálán bevárása: nem volt-e közöny az élet iránt?! Pedig aki tudja, hogy nagyon szeretik, az sokkal nehezebben válik meg az élettől, mint aki csak maga érez nagyon. És én láttam azt a gyönyörű írást, azt a remek asszonyirást, amely úgy hasonlít a nagy költőjéhez, láttam Szendrei Júliának azt az írását, amelyben 1850 julius 21-én «az egyház kívánságára, a terhelő felelősség elhárítása végett» kijelenti, hogy ö az utánjárása kapcsán tökéletesen meggyőződött férjének, Petőfi Sándornak, a segesvári csatában elestéről. «Hitet is képes vagyok rá tenni,» — Írja. S mily alapon ? Egy gyógyszerész, akinek a nevét sem tudja, igy beszélte. S egy katonatiszt is állítja, hogy Petőfihez hasonló halottat látott az elesettek között. Igaz, igy is ir aztán egy magánlevelében: «Egy nyugodt perczem sincs; mihelyt egyedül maradok, majd megőrülök». — De azért attól, hogy a neki kínos özvegyi fátyolt le ne vesse, nem tartja már vissza sem a fájdalom, sem az emlék, sem az a szomorú, mélyszivü, örök félelmet, örök szemrehányást rejtő gyönyörű költemény, amely született Koltón, a szeptemberi boldogság közepett, falevélhulláskor, csókeső után, megnevezhetetlen kíntól feljajduló szivében a mi nagy költőnknek. Az ő egyetlen igaz szerelme — úgy érzem — az ő legnagyobb titkos szenvedése is volt. Behunyom a szememet, úgy nézek vissza lelkemmel a messze időkbe.
