Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz

Megkérdezte a robotos jobbágyot: igaz magyar vagy-e? Szereted-e hazádat, amelynek csak szolgálsz, mint a hogy szereti urad, a ki csak élvezi azt?

S fölkereste a magyar ifjút s a szűz hajadon magyar lánykát s kileste tőlük: van-e még tiszta szív, igaz szerelem, nemes érzés ? Van-e még ábránd az ifjú szivekben s magyar népdal a dalos ajkon ? Szilaj-e még a legény? Szende-e még a hajadon? És tiszteli-e még apját és anyját a gyermek, hogy hosszú életű legyen a földön?

És fölkereste a szerény falusi lelkészt és tanítót s a magyar tanuló ifjúság ezreit, hogy megkérdezze tőlük: nagy ősöknek igaz unokái vagytok-e ti? Lesz-e gyümölcs a fán, melynek ti vagytok virágai? S ha jön majd a végzetnek felhívása: talpra magyar, csatára a szabadságért és a becsületért: ott lesztek-e mind a karnak erejével, a vérnek hullásával, a hősi halálnak dicsőségével ?

— — Ezt az utat tette meg szerte a

hazában Petőfi költészete.

Csodálkozhatunk-e, hogy oly gazdag e költészet? Hogy oly gazdag, mint az erős és nagy nemzetnek egész szelleme? Hogy a magyar nemzeti szellemnek minden nagy kincse együtt van abban a költészetben?

Nem Hellász és Róma, nem a nagy franczia, német és angol költészet dajkálta, melegítette és idomította Petőfi lelkét. A mi nála idegen, az csak úgy ragadt rá, mint ruhánkra az úti por. Ép oly eredeti ö, mint maga a magyar nép. Mert ennek leikéből nőtt fel és áradt szét az ő költészete. Mint az illat a virágból. Minden virágnak meg van a maga egyéni illata. A magyar nép lelkének illata Petőfi költészete.

S minő csodálatos erő van ebben ma is!

Jól emlékszem rá. Kilencz évvel később mentem tanulónak abba a főiskolába, melyet Petőfi 1842-ben elhagyott. Öreg tanuló tanácsot ad a fiatalnak. S az öreg tanulók első tanácsa az volt hozzám: nézd meg fiú Petőfi kezeirását, itt és itt van a pápai ifjúság Érdemkönyvében.