Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz

Égy ünnepi beszéd.

Mikor a Battbyányi-utczán összeverődött az a kis számú közönség, mely emlékezni tudott és akart, felállóit egy lel- ke-iférfi, professzora a kálvinisták debre- czeni főiskolájának s belekezdett ünnepi beszédébe.

Szép volt a beszéd. Nem olyan mint a hagyományos ünnepi szónokoké szokott. A szónok nem látta az ünneplő közönség arczan a lelkesed st. Nem mondta, hogy most egy összeforrt nemzet ünnepei. Nem hitte, bogy a nagy költő diadalmas eszméi szentelik meg az ünnepet. Úgy beszélt csak, ahogy a szive diktálta, a hogy a lelke parancsolta.

Megérezte a szivek dobbanását s a szivében támadt sejtés megsúgta neki, hogy ünnepünk nem tiszta, nem őszinte« Érezte, hogy közönyünkből, önzésünkből, a porból a Petőfi emléke sem képes kiragadni bennünket s ez az érzés reánehezedett felgerjedt szivére.

Nem, ez a kor nem a hálás utókor, nem az ünnepek s nem az ünneplők kora. Hogyan tudják megérteni a költő nagyságát, a szellemi felség nagyszerűségét, mikor mi nálunk mindennek értéke van : pénzben kifizetett értéke.

Mit tudunk mi azokról a kincsekről, melyek a költőt Rotschildjainknál gazdagabbá tették, csak azt látjuk, hogy bankot nem alapított, biztosító társaságokat nem vezetett, vagyont nem gyűjtött, pártkasszára nem áldozott s ő felsége kormánya előterjesztésére nem adományozott neki magyar nemességet, melynek értékét ötven ev óta úgy megnövelte az ostoba emberek hiúsága.