Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz
8 0RBREGZEN1 ELLENIT? 1899. julius 30. tolvajnak, ki a kath. templomnál eldobja az el- orzott ruhaneműt és menekülésre gondolt. A sarki rendőr azonban elfogta s beUiserto. Kónya Julis aztan nagy munkája után csendes pihenőre tétetett. Francziaország vagyona. Egy most megjelent statistical kimuiatas ercleK.es adatokat tar élénk írancziaorszag anyagi viszonyairól. Ezen kimutatás szerint Franczia- orszag vagyona meghaladja a 285 milhárdot. Ebből a varos iingatlanocra 113, a mezeiekre 53 miiliárdut lehet számítani. A börzei értekekben 49 milliard íranezia, 12 milliard pedig idegen értékekben van kepviseive. A letétek es íolyó szamiák a bankoknál és pénzintézeteknél 7 miiliardra tehetők, a kereskedelmi tökék 3 miiitárdra, jelzálog pénzek 29 miiliárdot a magan ingóságok pedig 10 miliiardot tesznek ki. A forgalomban ievó pénz 6V2 milliárd, ebből 4 milliard 200 millió arany, 2 milliárd 175 millió ezüst és 40 millió rézpénz, 8 milliard 700 millió pedig bankjegy. Ezen óriási töke pedig íoiyion no vekedik a munka által. Így hát lathaljuk, hogy Francziaország eileusegei, kik minden áron szeretnek a kuiföld előtt Francziaorszag anyagi helyzetét is discreditáini, nagyon el vetettek a sulykot, midón .Francziaország anyagi romlását hirdették. — Katonazeue. Nemeth András kedvelt vendéglőjének kerti helyiségében ma vasárnap este 8 órakor hangversenyt tart haziezredünk zenekara. A közönség tömegesen látogatja ezen hangversenyeket annai is inkább, mert a vendéglős nagy gondot fordít konyhájára s jó korty itáliai latja el vendegeit. A hangverseny programmja a következő : 1. Nyitány „Czárés Acs“ operához Lortziug- tól. 2. Keringő „Böréger operettoöi Sirausstói. 3. Introduction, ima és Finale „A zsidónő“ operából Halevytól. 4. „Emilia" mazurka Gleis- nenól, 5. Nyitány „Rienzi“ operához R. Wagnertől. 6. „A pálmák és virágok között“ keringő Stassnytói. 7. „Uj operett szemle" egyveleg Ischpoldtól. 8. „Frisch gevagt” polka fr. iáebor- tól. 9. Változatok 2 kürtre dtiobitói. lü. „Vig embereknek" egyveleg Komzáktói. 11. „Magyar dalok“ négyes Horuytól. 12. „Csardas“ Leirertől. TÖRVÉNYSZÉK. § A debreczeni kir. törvényszéknél a jövő heti bűnügyi végtárgyalások sorrendje a következő : 1899-ik évi julius ho 31-én hétfőn : Nagy Lajos ellen, — s. t. sértés bűntettéért. Rózsa István s társai ellen, — s. t. sértés büntette. Szabó .Illés ellen, — g. 0. emberölés büntette. Adám Lajos ellen, — vagyon rongálás vétsége. Augusztus hó 4-en, pénteken Orbán József ellen, zsarolás vétségéért. Szakái Mihály s társai ellen, s. t. sert. büntette. György János ellen, — tűzvész okozás vétsége. Ugyanaz napon Ítélethirdetések. A tanú. Ha ágrólszakadtról szó lehet, bízvást annak lehet nevezni Kónya Ferkót, ki tanukép van beczitálva a tekintetes királyi járásbírósághoz. Alacsonytermetü, töpörödött kis emberke, oly arczszinezettel, mely első tekintetre elárulja, hogy Faraó ivadékának egyik érdemes utóda. Osszeesapzott, kóczos haja merészen göndörödik le vállaira, hagyván ingón oly nyomokat, mely azonnal elárulja, hogy a haj fényessége eszközlésében nagy szerepet játszik a háj. Ott reszket a gangon, mint a halálra-itólt a végső perczek alatt és erősen dobogó szívvel várja, hogy mikor kerül rá a sor. Egyszer aztán kikiált a kis fekete Írnok : — Kónya Ferkó jöjjön be I A vén czigány felrántja lecsuszamlott gubáját, egyet köszörül torkán s az ajtón belépve, alázatosan köszön; azután megindul s meg sem áll, mig a járásbiró ur asztalához nem lép ; még talán tovább is merészkednék bátorkodni, ha a járásbiró ur rá nem rivall: — Mit akar kend, no ? . . . Jobb bizony, ha egyenest ide ül a nyakam közéi . . . Nézze az ember! . . . Lóduljon az ajtó mellé ! A vén czigány egyet hunyorít macskaszemeivel s engedve a bírói intésnek, valami engedelemkérésfélét mormogva kullog az ajtóhoz s ott úgy áll meg, mint. a halálra-Ítélt szokott a végrehajtást eszközlő fa előtt: reszketve, savanyúan pislogatva. — Hogy hívják kendet? — kérdi a járásbiró székéről felállva. — Kónya Ferkó volnék biz én, instálom ! — Hát Kónya Ferkó, figyelmeztetem, hogy azárt idéztetett a törvény elébe, hogy a történt esetet igazságosan és lelkiismeretesen elmondja, mert vallomására meg fog . eskettetni, és a hamisan esküvőt a törvény szigorúan megbünteti. Értette ? — Igenis, értettem, megkövetem alássan I A járásbíró most Írnokához fordult s lediktálta neki: — írja csak be a nevét ! . , . Kónya Ferkó ! Az írnok leírta egy félelmesen zöld papírra. — Hány éves ? — kérdezte tovább Kónyát a járásbiró. — Azt már nem mondom meg ! — felelt Kónya a legnyugodtabb flegmával. — Nem mondja meg ? - pattant fel a járásbiró. — Még az lenne a derék, hogy kend itt bölcselkedjék, hogy mit mondjon, mit ne mondjon! ... De bizony meg kell azt mondani, hallja kend ! . . . A törvény színe előtt felelni kell a feltett kérdésre ! — Hájszen instálom alássan, tudom én azt ! Nem is azért nem mondom meg, mintha nem akarnám, hanem hogy nem tudom. — No, ez derék ! Hát mikor született kend ? — Tudja a jó Isten, nem én! . . . Az apámtól mindétig úgy hallottam volt, hogy akkor születtem volt, mikor a nagy kolera bejött vólt ! — Tehát 1831-ben, ugy-e ? — Meglehet ! A számára már nem emlékezem tisztán. — Elég nagy szamár kend, ha annyit se tud ! — monda a járásbiró s odafordult írnokához. — írja csak, hogy ötvenhét éves! Kónya nagyot sóhajtott e kijelentésre és sovány kezeivel idegesen simogatta tüskés szőrrel fedett állát. A járásbiró ismét felé fordult s feltette a kérdést: — Milyen vallásu ? Kónya nagyot nézett. Merően szegzó szemeit a rácsos ablakra, majd a szoba padozatát tette vizsgálódás tárgyává, de itt nem talált semmi szabaditót. Újra visszavitte hát tekintetét az ablakra, melyen át épen a református torony csillaga pillantott be s mint ki nagy felfedezést cselekedett, örömérzeltel mutatott ki az ablakon: — Olyan ni, mint az a torony 1 A komoly arczu járásbiró hangosan fel- kaczagott. — Hát az a torony milyen vallásu ?' — kérdő. — Nem tudom én, instálom ! . , . Magyar volna talán, vagy mi ! Csakhogy én is olyan vagyok, mert nálunk is csillag van a tornyon I Az írnok bejegyezte, hogy Kónya Ferkó református vallásu. — Nős-e ? Van gyermeke ? Kónya elképedése még nagyobb lett s alig tudta kinyögni : — Nem értem, instálom, mire tetszik értvónyezni 1 — Azt kérdezem : van-e felesége s gyermeke ! — Feleségem nincsen. Gyermekem sincs már, mert egy fiam vót, de az már gulyás a méltóságos urnái, engedőimet kérek. — E’urcsa 1 . . Hát a feleségét hová tette kend ? —- Tengeritöréskor elmúlt esztendeje, hogy elhagyott. — Elhagyta? S miért? — Mert az Isten magához tetszett venni 1 — felelt Kónya szomorú ábrázattal. — No, ezt elébb is kinyekeghette volna !.. Hát mondja csak : mit tud magú a dologból ? — Könyörgöm alázattal tudok vetni vályogot. meg oszt a baudábau ón vagyok a kontrás 1 — Nézze az ember I . . Talán részeg maga, hallja ? ... Ki az ördögnek van a kend hivatalára szüksége. Azt kérdezem : mit tud airól, hogy vádlott becsmérelte ézt az embert ? — Mit tudnék én róla, könyörgöm ? Nincs nekem olyan okos eszem, mint a fiskális uraknak 1 . . . Tudja a jó Isten, hogy mit beszélgettek egymásnak ! — No ez derék! Tudja-e kend, mikor történt a veszekedés ? — Én la ? Már hogy is tudnám ? Nem olvasok én kalendáriumot, követem alássan ! — Elmehet I — szólt a járásbiró. Kónya Ferkó hamarosan kiugrott a félelmes helyről, de még meghallotia a járásbiró ur utána küldött megjegyzését: — Ostoba czigánya ? . . ■ Hiszen azt sem tudja ez : fiu-e, vagy leány ! Igazán hogy klasszikus egy tanú ! Vidám diák. Szánalomból. Merk E. után : Kalocsa Róza. (Folytatás.) A bosszúálló asszony gonosz megelégedéssel látta, hogy szavai kínos hatást gyakoroltak a tanácsosra. Gúnyos mosolyra húzta a száját, mikor Forstner végre azt válaszolta : — Feleségemnek valami rokona. Mindenesetre megtiltom magának, hogy pletykát meg hazugságokat hordjon be ide a házhoz. Elmehet! De Maierné tudta, hogy nem jött hiába, a vágás talált, És csakugyan talált. Ha Hedvig egy kissé tovább maradt, titkon keserves gondolatai voltak: bizonyára jól mulat. Ha felfrissült, kipirult arczczal jött haza: meglátszik rajta milyen mulatságosan társalogtak. Hedvig nem engedte meg, hogy a cseléd érte menjen a színházba, — mert nem akarta, hogy a beteg teljesen egyedül maradjon. Mikor Forstner a színházból kijövő első kocsik zörgését meghallotta, akkor már türelmetlenül várta felesége bazajövetelét. A negyedórák, a perczek olyan hosszukra nyúltak és annyi alkalmat adtak a legrosszabb gondolatokra, a legkínosabb képzelődésekre. Kérdés, vonatkozás sohasem jött ajakára. Valósággal félt titkos föltevéseinek beigazolásától. Mert hiszen tulajdonképen mit is tudott ő erről a nőről ? Hisz alig ismerte. De hát ismerte-e ő egyáltalán a nőket ? — könyvekben, az igaz, hogy olvasta, milyen csalárdok és mennyire el tudják rejteni igazi gondolataikat és érzéseiket. Talán a Hedvig félénksége, gyermekies tapasztalatlansága csak álarcz volt 1 Úgy forrongott az a beteg melle, úgy gyötörte lelkét a fájdalom, habár azt hitte, hogy minden erősebb indulat kihalt már belőle. Ez igy ment heteken át, hol tompábban, hol élesebben kínozta a gyanú. Egyszer a mikor Hedvig már sokáig késett, odament az ablakhoz, kinyitotta és kihajolt rajta. A nap melegen sütött és ő csakugyan fürdőit a hevítő napsugárban. — sajátságos érzelem volt az, újra friss levegőt szívhatni. És a mint igy letekintett a napfényben csillogó, ragyogó utczára, a sziporkázó ablakokba, az emberek mozgalmas jövés-menésére, mindenütt pezsgő élet. E látvány Forstnerben hirtelentámadt, kegyetlen irigységet ébresztett fel mindazok iránt, a kik olyan viruló egészséggel, gyorsan futottak pompás étvágygyal ebédjükhöz — a rab, a kitaszított, az elitéit irigységét.
