Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz
Petőfi ezredének jubileuma. Holnap ünnepli a hadsereg egyik legvitézebb ezrede, az „Ernő“ íoherczeg nevét viselő 48. gyalogezred alapításának 100-ik évfordulóját Sopronban, a hol az ezredtörzs állomásozik. Az ezred története, a melynek első részét Held Sándor őrnagy, jelenleg innsbrucki hadtest- parancsnok, másik részét pedig báró Wucherer ezredes irta, csaknem minden lapján magyar fiainak dicsőségét s a csaták fergetegeiben tanúsított hősi bátorságukat s zászlóikért halni kész önfeláldozásukat bizonyítja. Napóleon csodás sikerei a harczmezőkön arra kényszeritették a monarchiát, hogy véderejének utolsó megfeszítésével kísérelje meg az elpártolt hadiszerencse visszahóditását. Ekkor rendelte el a bécsi legfőbb haditanács négy uj magyar gyalogezred alapítását a régebbi fennálló magyar gyalogezredek 4-ik zászlóaljaiból, így alakult meg a 48-dik gyalogezred, a 32-dik számú, a 33-dik számú és az 53-dik számú gyalogezredek 4-dik zászlóaljaiból. Az uj ezred alapításától kezdve Sopron-, Zala- és Sornogymegyékből szedi ujonczait. Mindjárt 1799-ben az olaszországi csatatereken találjuk az uj magyar ezredet és első nagyobb diadalukat jídagnunónál aratták, a hol számos tiszt, köztük gróf Gyulay Albert ezredparancsnok és Szemere őrnagy megsebesültek, de a vezényletet átvett Schar inger kapitány — a ki később maga is megsebesült — hősies szuronyrohammal kiverte a faluból a francziákat. A győzelmet azonban nagy áldozatok árán szerezték meg s csaknem az összes tisztek súlyosan megsebesültek és holtakban és sebesültekben ötszáz embert vesztett az ezred. Noéinál 1799-ben augusztus 14-én az uralkodó magaslatokat megszállva tarló francziákat szintén szuronyrohammal űzték el s bár újból nagy veszteséget szenvedtek, egyedül az ő vitézségüknek volt köszönhető a jobb szárnyon aratott győzelem. A Monle-Nottenál 1800 április 6-án vívott ütközetben Schannger kapitány az 1. zászlóalj egy j eszének támogatása mellett ugyancsak szurony- lohammal foglalta el e helyet, a honnan az egész ellenséges csatavonalat be lehetett látni. Itt rövid pihenőt tartva, csatárlánczban újabb rohamra mentek s az ellenséget sanczaikból kiűzték. Az ezred résztvett az 1805-iki hadjáratban is, a hol a Culditronál vívott csatában Verdier íran- czia hadosztályának balszárnyát teljesen szétverte. E győzelmes csatában Brusch ezredes vezette rohamra őket, a ki vitézsége által köztüzérből lett törzstisztté. Az 1809-iki orosz-lengyelországi hadjáratban Poniatovszki József herczeg, lengyel fővezér serege ellen küzdött az ezred. A Raszipnál vívott ütközetben 1809. április 19-én a 3-ik zászlóalj négy százada a nádorhuszárok két századával és egy tüzérüteggel parancsot kapott az ellenség megkerülésére, az ezred többi része pedig Falenty község elfoglalására. Az ezred a heves ágyutüz daczára lelkesült „Vivat“ kiáltások között vetette magát az ellenségre, a mely rendkívüli elszántsággal védelmezte magát. Az ezred vitéz fiai azonban rettenthetetlen bátorsággal rohanták meg védsánczaikat s rövid, de annál véresebb küzdelem után kiverték onnan őket. Később az ellenség erősítést kapva, visszafoglalta Falentyt s a falu közepén levő hidat ágyu- tüzzel védelmezte, úgy, hogy az ezred egy iszappal és vízzel telt árkon gazolt keresztül, hogy oldalba támadhassa az ellenséget, a melyet azután szuronytámadással újból kivetett a faluból. A grochow-i ütközetben szintén szuronyroham- mal győzött a legnagyobb golyózápor között előre nyomult ezred s az öt óra hosszat tartó ütközetben teljes győzelmet aratott. Három altisztet arany, hármat pedig ezüst vitézségi éremmel tüntettek ki az ütközetben tanúsított vitézségükért. A thorni hídfőt 1809 május 15-én szintén szuronyrohammal foglalták el, több ágyút és lőszerkocsit ejtve zsákmányul. A hídfőt védelmező tüzérség egy részét elfogták, a többit pedig a Visztulába ugrasztották és azok csaknem mindnyájan odavesztek. Az ezred élén lovagló Brusch ezredest két ellenséges golyó letelhette. ZJdvarmky kapitány, Szörcscy főhadnagy és 58 ember megsebesült. Rogáts János kapitányt vitézségéért a „Mária Terézia“ renddel tüntették ki. Az asperni csatában 1809 május 21. és 22-én három ágyút foglaltak el az ellenségtől. Molnár káplárt, Szabó őrmestert, Rezsi, Csizmadia és Moise gránátosokat ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. A midőn Napoleon Oroszország ellen indult, ama 24 ezer főnyi gyalogságból és 6000-nyi lovasságból álló hadtestben, a melyet Napoleon segítségére küldöttek, ott volt a 48-ik gyalogezred is, a hol szintén dicsőséget szerzett a magyar névnek. A Horodeczonál 1812 aug. 12-én vívott véres csatában az ezred dandárparancsnoka, gróf Vetter tábornok alóla lovat kilőtték s ő lezuhanván, súlyosan megsebesült, úgy hogy Múriússy tábornoknak kellett átvenni a dandár vezénylését. A csata egész napon változó szerencsével folyt, este 7V2 órakor azonban az ezred 5-ik divíziója csaknem nyakig érő mocsárban, fegyverüket és tölténytáskájukat fejükre téve, a leghevesebb golyózáporban átgázoltak és az iszaptól teljesen belepve rögtön szuronyrohamra indultak. E hősi önfeláldozás uj bátorságot öntött a lankadt csapatokba, minden oldalról újabb rohamra nyomultak elő és Tormasov tábornokot visszavonulásra kényszeritették. A drezdai csatában szuronynyal verték vissza a franczia lovasságot, a lipcsei csatában ugyancsak szuronyrohammal foglaltak el Auenhayn falut. Résztvett az ezred csaknem mindama csatákban, a melyeket ezután Francziaország területén vívtak, köztük a lyoni csatában is. Majd ismét olasz földön találjuk az ezred gránátos osztályát, a mely szintén csak dicsőséget szerzett mindig a magyar névinek. Az 1848-diki események Olaszox’szágban találták az ezredet, csupán a 3-ik zászlóalj maradt hazánkban. A mig itt benn az országban egyre nagyobb vész-feliegek tornyosultak a látóhatáron, addig e dicső fiai egyre-másra aratták távol hazájuktól a legfényesebb győzelmeket. Lehetetlen mind fölsorolni ama dicsőséges fegyvertényeket, a melyek az 1. és 2. zászlóalj és a bécsi forradalom után szintén leküldött gránátos osztály nevéhez fűződnek. 1848. juh 23-án, a custozzai diadalt megelőző napon Sonanát és Sommá-Cumpugnanül egyedül az ö hősies elszántságuk döntötte el a diadalt. Az altisztek és közlegények is oly hőstetteket vittek véghez, a mi megérdemli, hogy nevük űrökre fenmaradjon. Egy Szuppi nevű tizedes, a mikor a főhadnagya elesett, átvevőn a szakasz vezényletét, olyan imavourral folytatta a harczot a túlnyomó számú olaszok ellen, hogy azok visszavonultak. A pusztító sortüz átlyukgatta csákóját és köpenyegét, de neki magának semmi baja sem történt; arany vitézségi érmet kapott érte. Rábo János őrmester a 12-ik szazadból, midőn latta, hogy a tüzérség lövőszere elfogyott, s az elhallgató agyukat egy ellenséges osztag akarja elfoglalni, szakaszával nemcsak ezeket verte le, hanem még lőszert is hozott a tüzéreknek. Billilsits Pál őrmester egy ágyút foglalt el. Horváth István közlegény a 8-ik századból megmentette egy vadászkapitány életét, a ki abban a pillanatban döfött le egy ellenséges katonát, a midőn ez a sebesülten lerogyó lisztet át akarta szúrni. Käfer Lo- ránd közlegény az 1. századból, a leghevesebb golyózáporban lerogyott Bauer őrnagyot szerencsésen kimentette a tüzvonalból, azután ismét visszament és résztvett a szui’ony- rohamban; ezüst vitézségi éremmel tüntették ki őket. Lélekemelő látvány volt, a mikor a holtakkal borított csatatéren az ezred elé lovagolt gróf Bergen dandárparancsnok s egy ai'any vitézségi érmet lobogtatva kezében, tőrt magyarsággal igy kiáltott: „Fiuk, ezt a Radetzky tábornagy küldi, a többi jutáim zás következni fog.“ Viharos „éljen“ kiáltás reszkettette meg exre a csatatér lőpor- füstös levegőjét. Ezt az érdemi-endet rögtön fel is tűzte Szuppi tizedes mellére. Mialatt a két zászlóalj Olaszországban természetes szövetségeseink ellenében ai’atla a babért, addig a 3-ik zászlóalj, mely Székesfehérvárott maradt, Moga altábornagy hadtestében résztvett a scfnvechati ütközetben, a mely a mieink visszavonulásával végződött. A zászlóalj német tisztjei, köztük sajnos, egy Vajda Gyula nevű magyar is, le akartak köszönni, a.mire a magyar kormány őket Spronba internálta, — néhány német tiszt pedig betegnek jelentette magát. A zászlóalj ezután Horváth dandáréban S mi un ich altábornagy elől Nádasra, majd Egerbe vonult, a hol a zászlóaljnak tartalékban álló három százada osztrák fogságba jutott. Ennek a beállott sötétségen kívül föképen az volt az oka, hogy a régi sorgyalogezredek még megtartották régi egyenruhájukat és igy a három század legénysége a közelgő császáriakat is honvédeknek nézte. Így történhetett aztán az a csodálatos dolog, hogy fogságba estek, a nélkül, hogy csak egy lövést is tehettek volna. Ez a három század azután (a pályaudvarban álltak tartalékban) fegyvertelenül és erős katonai fedezet alatt Olmützbe kisértetett, majd később levitték őket Olaszországba, a hol akkor tudvalevőleg Radetzky tábornagy oldalán Ferencz József főherczeg is résztvett az olaszok elleni hadjáratban, sőt Santa Luciánál a tüzvonalban is megjelent. Az ezred magyarjai közül sokan megkísértették visszaszokni hazájukba, a mi többeknek sikerült is; a kik pedig ott maradtak, azok vitézül har- czoltak tovább is a zászló becsületéért. A már fennebb említett Szuppi tizedes itt is kitüntette magát és összesen 17 nagy, 45 kis ezüst vitézségi érmet kaptak az ezi'ed fiai. Tavaszszal érkezett Olaszországba a három, Olmützbe kisért század is, útközben azonban soknak sikerült visszaszöknie hazájába; a zászlóalj másik három százada Simon András őrnagy parancsnoksága alatt Guyon tábornok hadosztályába került, s e rettenthetetlen hadvezér oldalán kiváló résztvett a branyisskói győzelemben. Ez a báron/ század mindvégig dicsőségesen küzdött a honvéd zászlók alatt, beolvadva a később alakított honvédzászlóaljakba. 1866-ban, a midőn Ausztria és Poi'oszország között kiütött a háború, az ezred a déli hadsereggel újból Olaszországban harczolt s a custozzai diadalban másodszor is rendkívüli hősiességével és mindent le- ppró szuronyrohatnával tűnt ki az ezred. 1878-ban résztvett a boszniai hadjáratban is. E dicső magyar ezrednek jutott osztályrészül az a szerencse is, hogy a magyar nemzet egyik legnagyobb költője, a halhatatlan emlékű Petőfi is közkatonája volt. 1839 szeptember 6-án állott be Sopronban, mint 17 éves tanuló, hat évre esküdött fel, abban a reményben, hogy Olaszországba juthat, olt megtanulhatja az olasz nyelvet és mig egyrészt világot lát, másrészt eredetiben gyönyörködhetik az olasz költők müveiben. E reményében azonban fájdalmasan csalódott!, 1840. év nyarán ezredével Gráczba gyalogolt, a' hol tífuszba esvén, kórházba jutott. Mikor hosz- szas betegségéből feliábadt, ezredével Zágrábbá került, de oly gyönge volt, hogy gyakorlatokat nem végezhetett. Az ezredorvos ajánlatára aztán felülvizsgálatra jelentkezett orvosi jelentés alapján, a mely őt gyönge testelkata, tüdő- és szivtágu- lásra való hajlama miatt a szolgálatra alkalmatlannak találta. A felülvizsgálat szerencsésen végződött az ifjú költőre nézve, mert ez mindenben megerősítvén az orvos véleményét, őt 1841 febr. havában obsittal elbocsátották. A felülvizsgálati listát dr. Schlosser igazgató törzsorvos és Wöber altábornagy írták alá. Petőfi katonáskodása idejéből vajmi keveset tudunk, felebbvalói jól bántak vele, csupán a káplárja ellen zúgolódott, a ki rneg- csontosodott vén katona volt, kitünően értette a hatvágásokat, de a könyvtől irtózott s Petőfit is rögtön dologra küldte, mihelyt olvasni látta. Gyakran meglátogatta a soproni liczeumban tanuló barátait, de sohasem panaszkodott nekik sorsa ellen. Midőn már nevét a hir szárnyaira kapta s Eperjesen
