Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz
4 Néptanítók Lapja. 44. SZÁM. több pénzre tett szert, akkor utolsó krajcárig elmulatta pénzét barátaival, akik Petőfit 1843- ban Debreezenből Mezőberénybe küldik színész- kedni, akik szerint Petőfi önzése közmondásos volt, akik azt merik odavetni, bogy Petőfinek népbarát költeményei (1845—47) visszatetszést szültek a hazafiak között és mindenki megvetéssel nézte a Dózsafattyút (117. lap) stb., azok nem ismerik jól Petőfi életét és nem képesek felfogni a korát. A könyvnek szerkezete is nagyon gyönge. Petőfi megértéséhez — mondják — szükséges a gazdasági és társadalmi életnek az ismerete, az eszmék fejlődésének a története. Helyes, ezt magunk is elfogadjuk. De evégett nem kell, hogy bekalandozzák két-három század történetét és bejárják Európa országait Angliától kezdve Olaszországig, még kevésbé kell XIY. Lajos mondását „L’état c’est moi“ idézniük és legkevésbé 20—30 szociálista-írót, köztük St. Simon és Fourier mellett Szabó Ervint felsorolniok. S még meg sem elégszenek e 30 lapos elkalandozással, a könyv későbbi részében, ahol már Petőfi művészetének a fejtegetése volna soron, ismét előállanak a gazdasági változások, a társadalmi átalakulások, az osztályharcok emlegetésével. E fejezetekben hetet-havat összehordanak, különösen sok értelmetlenséget, vagy legalább homályosságot, akkor, amidőn művészetről, kritikáról általában elmélkednek. Többek között ezt mondják: „A művész tudja, hogy csak az a nagy művészet, amelyet gazdag szépsége tesz erőteljessé, hiszen a művészetet elsősorban szépsége s utána igazsága adja/“ (50. lap.) A kritikát pedig így határozzák meg: „Az igaz kritika, amelyik csak annyit ismer, amennyihez ért és erejét s esetleges művészetét szintén a művészetnek szenteli.“ (145. lap.) De konkrét esetekben is el-elhagyja őket józan ítéletük. Csokonairól azt állítják, hogy „legszerencsésebb a nyelvújításban, ami annak a szép gondolatnak az eredménye, hogy nem akart reformálni, hanem csupán eredetiségre szülte az újat“. Szükségtelennek tartjuk ezt magával Csokonaival cáfolni. Vörösmartyról megengedik, hogy korának kitűnősége, de a régi nemesi világot dicsőítette, a jelent nem tudta megérteni, a jövőbe különösen nem látott, ezért, ha csinált is művészit, az bizonyára nem örökre szóló. (65. lap.) Azonban korlátoltságukat — mondhatnám — együgyűségüket mi sem bizonyítja annyira, minthogy az Ebéd után-ban látják azon költemények hosszú sorának az elsejét, amelyekben Petőfi szidja, gúnyolja a nép szellemi és anyagi előrejutásának akadályozóit, a lustálkodó, a munkát megvető nemest, mert szerintük az ilyen nemes mondja ezeket: Ah kedves pamlagom, Be’ áldott puha vagy! stb. S aztán: Kölyök, pipát ide, Siess, a nagyapád! Add errébb hát, ökör! En nyúljak érte tán ? Azonban a könyvnek tulajdonkép megölő betűje, hogy szerzői nem tudnak írni s hogy néha még a fogalmazás, a nyelvtani egyeztetés legelemibb követelményeivel is összeütköznek. Petőfi életét oly össze-visszaságban beszélik el, „Az apostol“ tartalmát oly zavarosan adják vissza, hogy ember legyen, aki el tud igazodni akár az események sorrendjén ott, akár a gondolatok menetén itt. Sok helyt a szavak értelmével sincsenek tisztában. Szilveszterről, mikor az feltámadt önérzetében szembeszáll a rossz- lelkű úrfival és félelmes méltósággal embervoltát hangoztatja, azt mondják: éllármázta mondókáját. Nem lehetnek tisztában a szókkal és kifejezésekkel akkor sem, mikor ilyesmit írnak: Petőfi művészi raffnériával kezeli a tollat; vagy: ha kissé tovább pendítjük az ügyet, akkor stb. (102. és 103. lap.) De ez hagyján, a tömérdek nyelvtani és mondattani botláshoz képest. Akárhányszor találunk többesszámú alany után egyesszámú állítmányt (reformtörekvéseid és küzdelmeid hiábavalónak bizony«?? [35. lap]; eszméi mély és új perspektívát nyitó# [124. lap]). A több birtokos jelét is föleserélik az egyesével (eszményképei a jövő méhében élnek s csak akarni kell eléréséi [94. lap]); és viszont (kiknek pajkossá- gaidban és csinytevéseidben nem vett részt [40. lap]). A tárgyas és tárgyatlan ragozást is elelvetik (német, francia, angol és olasz nyelveket sajátította el [45. lap]). Aztán vannak ilyen mondataik : Kant ... az emberi szellem működését három részre osztja fel: a szemlélővel, az értelemmé? és a szoros értelemben vett ésszel; nem különb ez sem: Az uralkodó-ház .. . jónak látott eszközül felhasználni politikájában: Magyar- ország teljes bekapcsolásai Ausztriához. (35. lap.) Ezek után fölösleges a műnek pozitív tételeit cáfolni s legfőbb célzatát megdönteni. A célzat egyébiránt abban állana, hogy Petőfit a népből való származása, a népjogokért való küzdelme tette igazán nagy költővé és utolérhetetlen művésszé. Annyi erővel és joggal Táncsisnak is hasonló költőnek és művésznek kellene lenni. Ismétlem: Petőfinek szociálista szempontból való vizsgálatát és méltatását szívesen fog id- hatja az irodalomtörténet. De aki erre az új s töretlen útra lép, és kivált aki a Gyulaiak, Salamonok, Beöthyek tanítását el akarja vetni és helyébe Petőfiről más felfogást akar ültetni,
