Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 18-as doboz

Ki volt ez ? Aki huszonnégy esztendős korában, amikor más a bajusza kötésével meg a nadrágja vasalásával törődik, odakiáltja a harsogó csatakiáltását az egész világnak, a reá- hajigált Ossa és Pelion alatt is kifesziti a mellét, keresztüllátja a kovát, érzi, a lelke méhében viseli az egész századot és nem »csak halaványabb a szokottnál«, hanem mint vulkánfény világit előre ? Ki ez, aki öt Sorban mondja meg a jövendőt megint olyan igazán, mint ahogyan megmondta a szeptember végén, vagy amikor megírta, hogy az álmok nem hazudnak s amikor meglátta a csatamezőt ? Ki ez, aki a magyar mértéket és rímet még nem tudja, de »van sejtése és az ösztöne vezeti«, hagy ahöl a legnagyobbb hanyagsággal vádolják, ott jár legközelebb a tökéletes, az igazi magyár versformához.' Ki* ez á más világról való, aki annyira öntudatos, hogy még a maga öntudatlanságát is teljesen átérti és már tudja mindazt, amit még nem tud ? Ki ez ? . . . Hozzákapok az őszülő halántékomhoz, és szeretnék eltépni mindent, ami nem igy van irvaj mert ő tépett le elölünk minden virágot, és csak azt hagyta meg, ami nem kellett neki. Huszonnégy éves korában, hónapokkal számítható idővel a halála előtt, a gyerek, a próféta, a nem a maga idejébe való és tőle mégis elválaszthatatlan.

*

,»A költészet nem nagyúri szalon, ahova csak fölpipe- rézve járnak, hanem szentegyház, melybe bocskorban, sőt mezítláb is beléphetni.« Lehet programmot egy évszázadra igy előre és igy egv mondatban megparancsolni ? Szabad az Istentől az, hogy huszonnégy éves ember igy végrendelkezzék ? Hiszen lehetetlen volt az, hogy valaki ezernyolczszáznegyven- hétben irt volna igy, lehetetlen volt, hogy ez a hang akkor szóljon, ennek hozzánk kellett beszélni.

És fel kellett fedezni. Talán az ő lelke, az ő ihlete kény- szeritette rá Kéry Gyulát, a Petőfi-Társaság uj tagját, hogy megkeresse a szavát, ami a mi számunkra szól, amit nekünk őrzött meg az Idő. (p

__j.)

S ^ * /L

j'/x df. z h.

\