Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 18-as doboz

Petőfi 1006 Petőfi dek máj. 29-én megválasztották és föleskettók Gömör vármegye táblabirájává. Ez elismerés igen jól esett neki. Majd Kubinyinál időzött Vár- Gedén, megnézte a ftileki, gácsi, ajuácskői és salgói várromokat, Losoncon egy hetet töltött Steller barátjánál, itt Steller jegyeséhez Plachy Vilmához és egy széplelkü és csinos zsidó leány­hoz költeményeket irt, majd Balassa-Gyarmaton és Vácon át jun. 24-ére visszatért Pestre. E majd­nem három havi felsőmagyarországi lit két szem­pontból nevezetes: egyrészt új benyomásokkal gazdagította a költő lelkét s a mindenütt tapasz­talt elismerés rendkívül emelőleg hatott reá, másrészt élményeit egy cikksorozatban feldol­gozta, melyet Úti jegyzetek címmel az Életké­pek c. szépirodalmi lápban tett közzé 1845 jul. havában. Heine Revsebilderei inkább csak a ter­vet adták a költőnek, hogy ily útját cikkekben Írja meg, egyébként az Úti jegyzetek egészen a P. kedélyéből és szelleméből folytak; eleven, patétikus és szellemes vázlatok és reflexiókezek, s P. prózai munkái közt a jelesebbek közé tar­toznak. Pesten még ez évben új kötetet bocsátott ki, melybe 1844. és 1845. irt verseit foglalta. Ugyanaz év nyarán irta Szalk-Szent-Mártonban (szüleinél), körülbelül egy hót alatt, Zöld Marczi c. népszínművét, Egressy Gábor jutalomjátékául, azonban a színházi bíráló bizottság nem fogadta el a darabot előadásra; e művét aztán elégette a költő. Ez év (1845) második felére esik szerelmi köl­tészetének második nagyobb szerelmi ciklusa. Augusztusban és szeptemberben többször kirán­dult Gödöllőre s ott találkozott Mednyánszky Ber­tával, egy előkelő birtokos szép leányával, aki híréért érdeklődött iránta és szívesen társalgóit vele. A költőnek szerelemre vágyó lelke a lány­kában ideálját képzelte és P. szerelmesnek hitte magát. Ez érzésben is, mint az eddigiekben, álta­lán több volt az ábránd, mint a szenvedély s mi­kor megkérő levelére tagadó választ kapott a büszke apától, pár hónap alatt teljesen kigyó­gyult csalódásából. Azonban az a körülbelül 40 dal, melyet ez időben (pesti, gödöllői és szalk-szent- mártoni kelettel) Mednyánszky Bertához irt (mind egy versformában s egy alaphangulattal), az ak­kori szerelmi lírának mindenesetre legjobb ter­mékei voltak, meleg szív és üde képzelet alkotá­sai. E költeményeket 1845 őszén Szerelem gyön­gyei címmel adta ki. Mig azonban a költő nép­szerűsége egyre szélesbedő gyűrűkben terjedt, a pesti időszaki sajtóban ellene is mind több-több hang emelkedett. A Vörösmartyék nagy tekin­télyű Athenaeuma megszűnt; a megmaradt szép- irodalmi lapok közül P. kizárólag a Pesti Divat­lapnak kötötte le magát, s igy egy másik lap, a Honderű már ez okból sem nézte jó szemmel a költő emelkedését; voltak, akiket önérzetes mo­dora és némely különösségei idegenítettek el tőle, másokat sikerei bántottak, ismét másokat költé­szetének szokatlan eredetisége, melyet pongyo­laságnak, póriasságnak néztek. így aztán név­vel és Hév nélkül valóságos hadjáratot intéztek ellene a Honderűben és az Életképekben, sok sze­mélyeskedéssel és rosszakarattal, melyek ellen ő a Divatlapban versben és egy-egy megjegyzéssel védte magát. A támadók közt volt egyik régi ba­rátja, Szeberényi is, ami keserű toliharcra vezetett. Legélesebben azonban Császár Ferenc, Nádaskay Lajos és Petrichevich Horvát Lázár támadták és igyekeztek nevetségessé tenni a költőt; de tá­madta Nagy Ignác is, és Garay is inkább ellene volt, mint mellette. A gúnyoló cikkek és pasquil- lusok ez özöne keserítette, de útjától nem térí­tette el P.-t. Érezte irányának helyességét, vele volt a közvélemény nagy többsége s a legjelesebb Írók és bírálók : Vörösmarty, Bajza, Szemere Pál javallása; Toldy Ferenc méltányló bírálatot irt mellette. Legutóbbi szerelmi ábrándjainak szétfoszlása és a többnyire igazságtalan hírlapi támadások, dicsősége és boldogsága kivívásának ez akadá­lyai mintegy felidézték régi szenvedéseinek ke­serű emlékét s bizonyos pesszimizmus vett erőt kedélyén. E beteges hangulat nehezedett lelkére 1845 végső és 1846 első hónapjaiban, s ennek a jelei azok a szeszélyes, keserű, olykor cinikus fordulattal végződő apró versek, melyeket ez idő­szakban többnyire Pesten és Szalk-Szent-Már­tonban irt s Felhők címmel 1846 ápr. havában adott ki (66 költemény). Költészetének ez nem volt legszerencsésebb időszaka, s érzéseiben, re­flexióiban sok az ő leikétől idegen elem és a túl­zás. Byron, Shelley, Heine hatása találkozott ek­kor az ő meghasonlott lelki állapotával, s a világ- gyűlölet, a cinizmus hangulatába ringatta magát. Érzése, képzelete azonban nemsokára ismét tisz­tult s visszanyerte saját egészséges irányát. A Fel­hőkkel egy időben irta A hóhér kötele c. regényét is (megjelent 1846.) s utána Tigris és hiéna c. drámáját, melyet a pesti tavaszi vásár kedvező saisonjában akart adatni a nemzeti színházban; el is fogadták előadásra, de Szigligetinek egy új bohózatos népszínműve miatt mellőzték, illetve csak bérletfolyamban akarták adni, mire a költő jogos méltatlankodással visszavette darabját (1846 ápr. elején). Boszuságát felejteni ismét Szalk-Szent-Mártonba ment szüleihez, ott irta A szerelmes tenger c. fantasztikus romantikus költeményét és a népies Szilaj Pistát, mely egyik legkedvesebb elbeszélése. Ez év folytán ismétel­ten is kiment hosszabb időre szüleihez, kik e ta­vaszon Szalk-Szent-Mártonból Dömsödre költöz­tek kisebb bérletre. Dömsödön Pálffy Albert is vele volt. P. általán szeretett egy-egy nagyobb munkája megírására vidékre vonulni, szüleihez, kiknek azonban nem volt terhére, mert külön szobát bérelt magának s az étkezés költségeit megtérítette. Dömsödön irta Salgó c. nagyobb költeményét, melyhez felső-magyarországi írtjá­ból hozta volt az indítékot. 1846 közepén P. megvált Yahot Imre lapjától, a Pesti Divatlaptól. Tapasztalván, hogy a szer­zők ki vannak téve a szerkesztők önkényének, egy Írói társulatot akart szervezni, mely a meg­levő lapoktól függetlenül alapítson egy lapot s azt saját irodalmi programmja szerint szerkesz- sze. Meg is alakította 9 jeles fiatal irótársával együtt az u. n. Tizek társaságát (Petőfi, Jókai, Pálffy, Degré, Obernyik, Pákh, Bérczy, Tompa, Kerényi, Lisznyai), melynek célja volt emanci­pálni a szépirodalmat és saját orgánumukban ér­

Next

/
Oldalképek
Tartalom