Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 18-as doboz
MÁKCZIUS TIZENÖTÖDIKE. E z csak egy kalendáriumi dátum egyebütt, de nekünk egy varázsszó, melytől, mikor kiejtik, egyszerre megváltozik minden. Egynek így, másnak amúgy. Nehéz ágyúszekerek dübörögnek az utczákon (pedig csak a villamos waggonok), jurátus-kardok csörömpölnek s kürtszó hallatszik a hegyek közűi, itt-ott hadisátrak fehérlenek, pedig azok csak szárításra kitett fehérneműek, rejtelmes zúgás támad az erdőkből s bömbölve, nekiszilajodva rohannak medreikben a folyamok . . . Vagy másik képet szöktet eléd a varázsige. Egyszerre pirkadni kezd az ég alja Keleten, kibukkan a nap s vérőfény önti el a természetet ... A fák rügyezni kezdenek, a föld nagyot lélegzik és minden röge mozogni kezd... Szóval csodás ünnep nálunk a márczius tizenötödike. A jó keresztény meggyón évenként egyszer és azt hiszi, hogy megint ártatlan és újra kezdheti a bűnlajstromot s a lankadó magyar belemártogatja lelkét évenként egyszer a márczius 15. emlékeibe és azt hiszi, hogy megint erős és újra kezdheti a gyengeségeket. A «Vasárnapi Újság» sokszor leírta már e nap eseményeit, melynek a hatvanadik évfordulójához értünk. Sok új és új adatot hoztak felszínre e leírások egyik-másik szemtanú után. De most már megszűntek a «jelen voltak». A kik akkor ujjongtak Pest utczáin, azok immár csendes emberek a temetőkben. Hiszen a fák is öregek már, melyek mint csemeték suhogtak akkor bele a múzeum előtt a Petőfi Sándor szavallatába. Minthogy ez évről-évre megújuló leírásokba most már alig tudnánk új színeket vegyíteni, nem lesz érdektelen, ha nagyjában vázoljuk, miként következett be márczius 15-ike.
