Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 18-as doboz

Petőfi halála. Jött, ragyogott és eltűnt, mint a világűrön keresztül rohanó üstökös. De mint az a bolygó égi test, ő is kiszórta lelkének tüzét, s szivének lángját s azok a magyar költészet örökbecsű gyöngyszemei lettek. A lelke, a szelleme ott vau abban az ötszázötven költeményben, amiket szivébe mártott tollal irt a szenvedés, a megalázás, a dicsőség és halhatatlanság utjain bolyongva. Nagy szellem, vasakarat, hajthatatlan lélek, aranysziv, a sze- retetben lágy, a gyűlöletben kemény, mint a kőszikla. A hatalmasokat megveti, de az igazi érdem előtt meghajol és magasztalja. Maga a végzet sodorja a segesvári csatatérre. Dicsősége tetőpontján nincsen kenyere; félreértik, megalázzák, megvérzik büszke lelkét, mely nem tud hízelegni, hiúságot legyezgetni, az emberi gyöngeségekkel számot vetni. Neki csak a bátorság, a vitézség, a szellemi nagyság imponál, csak egy oltára vau : a haza, egy Istene : a szabadság. Amikor a legnépszerűbb, amikor ezreket lelkesít és lángra gyulaszt csatadalaival, akkor csap rá mindkét kezével a balsors. Bem tudja, hogy kemény csata előtt áll, nem akarja kedvencz költőjét magával vinni, de hiába a végzet ellenállhatatlanul sodorja a kikerülhetetlen sorsa felé. Székolykeresz- turról gyalog megy Fehéiegyházára s a csata kezdetén csatlakozik a honvéd sereghez. Este hatkor a kozákok rohama megdönti a honvédeket, bekerítik őket, a költő is e halálgyürübe jut s pikaszurással a mellén menekülni próbál. Da Skariatin tábornok eleste miatt az oroszok senkinek se kegyelmeznek, mindenkit levágnak, ledöfoek. Holtan senkise látta, eltűnt, mint a pályáját megfutott üstökös. Minek is élt volna tovább ? Hivatását betöltötte ; költészete nemzeti riadó volt, a magyar talpra állt s megmutatta,