Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 18-as doboz

1844 augusztus 15-ikére volt kitűzve a meg­újított pesti magyár polgári őrhad zászlójának föl­szentelése. Az ébredező nemzeti szellem diadalának tekinthető, hogy valamint az egyenruhára, mely fe­hér csákóból, zöld atillából és vörös nadrágból állt, úgy a zászlóra nézve azt határozta az újonnan szer­vezkedett őrhad, hogy az „ne csak honfiak által ké­szíttessék, hanem hogy ahhoz minden szükséges anyag is hazai legyen“. A zászlót az őrhad tagjai a sajátjukból vették, és zászlóanyáknak a két lei- kés honleányt, Batthyányné és Károlyiné grófnékat kérték föl. Ä grófnék, a kik ekkor Pozsonyban tartózkod­tak, a hol férjeik részt vettek az 1843/4-iki ország-? gyűlésen, a fölkérő és meghívó levelekre azonnal vá­laszoltak, és a. zászlóanyai tisztet örömmel elfo­gadták. . Nagy'lelkesedéssel'fogadta a polgári őrhad K nemeslelkü honleányok szép és hazafias feleletét, és elhatározta, hogy a zászlószentelés előestéjén, fák­lyászenével tiszteli meg őket. Meg is tartotta a fák­lyás menetet; de nemcsak az őrhad vett benne részt, hanem a főváros lakosságának valamennyi rétege. Augusztus 15-én reggel a történeti nevezetes-1 ségü llákos mezején ment végbe nagy pompával a zászlószentelés és az őrhad eskütétele. E szép és minden izében magyar ünnepről a „Honderű“ — egyebek közt — ezt írja: „Tiz órakor jelent meg a szép zászlóanya, Károlyi Györgyné grófné . . , A kedves grófné egy arannyal dúsan himzett nehéz fe­hér selyemkelméjü magyar öltözetben jelent meg; fekete magyar főkötőben és gazdag arany fátyollal; Fejékét és magyar ingvállát roppant értékű gyé­mánt ékszerek, nyakát pedig hat sor kitűnő szépségű keleti gyöngy diszité. Aranyszövetü legfinomabb per- zsip kasmír, nemzeti színeinkből, függött le karjá­ról. A jelenlevő hivatalos vendégek mindnyájan dí­szes magyar ruhákban-fényiének. A szent mise el­kezdődött, mit magyar ének kisére. Urfelmutatás alatt a szép Kölcsey-himnuszt hallatván a zenekar. A zászló képe (Barabásunk festménye) a Boldogsá- gos Szüzet, Magyarország védőanyját ábrázolja ma­gyar felírással, és országunk címerével s gazdag rojtokkal díszéig . . . Végül a „Te Deum“ énekel- tetélc, melyet az egész közönség magyarul folytatott stb.“ A „Pesti Hírlap“ az ünnepről szóló'tudósítását ekként végzi: „Polgári érzetünk sugallását követve, legyen szabad nekünk is megáldani a derék őrhadat ez egyszerű óhajtással: Testesüljön meg abban x lelkes zászlóanya szelleme!“

Next

/
Oldalképek
Tartalom