Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 16-os doboz

gyászt, csak melegít. Igazán, költojiezempontból szinte szerencsésnek mondható Afggyarország földrajzi fekvése.

Petőfi, képzelete, mint lába is, ezt az országot járja. Egész élete jóformán barangolás északról délnek, keletről nyugatnak. Ivi'sem igen teszi lábát határain. De ismeri afctán minden szépségét, mint a szerelmes szerelmesének arcát az utolsó vohásig. Költészetének egyetemes hatása olyan, mint egy szép nyári alkonyat a Tisza partján; felettünk rózsafelhők úsznak át az égen, lelkünk édes, mély mámorba szédül.

Hogy tisztán lássuk a maga meghatározó vonásaiban ezt a képzelő erőt, hasonlitsuk össze legnagyobb magyar költőtársainak a képzeletével. Arany János képzelete olyan, mint az alföldi magyar; lassan mozog, töviről hegyire megnézi, a mi elébe akad s igen egészséges, igen jellemze- tes képben fejezi ki róla támadt képzeletét. Látása tiszta, össze nem tévesztő, nyugodt, epikai. De ezzel vége. Egy kissé rabszolgája a tárgyaknak és embereknek, a kikre vetődik. Nincs szárnya, csak erős szeme. Yörösmarty-képzelete más; erősebb, különösen patetikusabb, mint az Aranyé. Sokszor hasonló hatalmas bengáli tűzhöz, a melyet ha meggyujtanak: különös fénybe borítja a világot; a mennyboltig fölvetődik, legalább úgy tetszik, s föllobogásában a valóság legrendesebb alakjait is bizarr, íántasztikuS, mesebeli alakzatokká torzítja. Éppen ellentétje az Aranyénak: elvész lába alól a talaj s mint a föld vonzó erején kívül esett test, száguld az örök űrbe. Vörösmarty képzeletében nagy jelentősége van az álomszerüségnek; ezért képei is sokszor csak álomképek, elmosódó színfoltok, nem a valóság visszavert nemesebb vonalai. Vajda Jánosnak is erős a képzelete, csak hoav sokszor