Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz
A „Temesi Lapok‘‘ tárezája. J Ismeretségem Petőfivel.*) Irta: P r i e 11 e C o r n é 1 i a. (Megjelent a „Koszorú“ szépirodalmi folyóirat április havi füzetében.) „-----------A tárgy, melylyel foglalkozni kív ánkozom, mindenesetre olyan, mely már többször elferdítve jutott a közönség elé s én bármennyire vágytam is azt felvilágosítani, mégis kevésbé óhajtottam, hogy éleimben olvassanak szivdolgaimról. Azután pedig reméltem, hogy küzdelmes életemnek, pályám buzgón teljesített kötelességeinek kiérdemelt emlékeiben senki sem fogja avatlan feltevések közt kutatni hóbortjait ifjú szivemnek, mely végre is — a természet rendje szerint — dobogott, hevült, lángolt vagy — rajongott. Másként van ez a nemzet nagy költőjével, kinek Üstökösszerű átvonulásából — melyet földi értelemben Petőfi életének nevezünk — minden parányi mozzanat megbecsülhetetlen, kedves és drága, mert szaporítja a felőle birt, lassanként halmozódó emlékek kincseit.“ Elbeszéli ezután, hogy mily igaztalanul Ítélt viszonyuk felett az, aki jogot vett magának igy *) Petőfi és Prielle Cornélia viszonyát csaknem kivétel nélkül helytelenül Ítélik meg a költő eddigi életirói. E körülmény folytán — ismételt kérésekre — irta a t. művésznő ezen bizalmas levelet, melyben elmondja a valót. E kiváló érdekű levélből kivonatilag közöljük azon részleteket, melyek különösen ez ismeretségre vonatkoznak. A szerk. ■— ------------------------------Í rni: „Petőfi és Prielle Cornélia az első felvonás alatt meglátták egymást, a második után szerelmet vallottak, a harmadik után a paphoz futottak, ki nem akarván őket éjnek idején összeesketni, reggelre aztán kiábrándultak.“ „Fájt nekem ilyesmit olvasni — Írja a művésznő — de bizonyos gyöngéd okból nem akartam a dicsőült szivvilágába tolakodni. Megvallom, nem akartam Petőfi és Szendrey Julia szerelmén egy kis bárányfelhő lenni; és ha ez csak tőlem függ, nem tudja meg a világ közelebbi ismeretségünket.“ „1845-ben a kerepesi-uti, jelenleg a 23-dik számú ház, volt tanyája a nemzeti színház idősebb művészei és jövendő reményeinek. Ott laktak Szent- pétery, Egressy Gábor és Béni, Szigeti József, Udvarhelyi Miklós és Sándor, Fáncsy Lajos és ezeknek családjai.-----------Ott találtatott fel az én parán yiságom is. Csak úgy Isten kegyelméből cseppenvén oda a szeretet ölébe és mert legifjabb voltam, mindenki a maga módja szerint kényeztetett, szeretett, dicsért, ápolt és korholt.-----------Egressy G ábor nemeslelkü szép neje pedig gyakran eszmélt reá, hogy kis leányok szeretik időközben a csemegét is, legyen az bár egy alma, vagy néhány dió egy szelet friss czipóval. Egy ilyen alkalommal lépett be hozzánk Petőfi. — Jó napot mindnyájuknak! — Isten hozott Sándorkám, — mondta Egressy. Én rögtön felismertem, hogy ez Petőfi. A színházban már mutatták egyszer a páholyból. — Megálltam teleszájam működésével, de miután az első pillanatban rám sem ügyelt, —- csak néhány pillanat múlva, diómajszolásom közben hallottam, amint Egressytől kérdezte: — Ki ez a kis leány ? — Hát nem látod? A kis Nelli, — felelte Egressy. Észrevettem, hogy hosszasan rám nézett és egy kissé resteltem, hogy épen ilyen prózai munkával lát foglalkozni.-----------Mikor elment, azt k érdezte tőlem Egressyné: — Hogy tetszik Petőfi ? Én siettem nyilvánítani, hogy sehogy se tetszik, mert nem öltözködik úgy, mint mások, és hozzá tevém: miért nem teszi azt? — Mert független szellem! — kiáltá rám Egressy. Nem látja kegyed, hogy egész lényén el- ömlik a magyar költő eszményisége?. . . Néhány nap múlva az ebédnél Czakó Zsig- mond — elég tapintatlanul — azt a kérdést intézte hozzám: miért kevesebb napról-napra a hajam ? .... Én csak hallgattam, és nehezen esett nagyon, hogy szép hajam már annyira kihullott, ■ hogy az másoknak is feltűnik ... De Czakó tovább akarva ingerkedni, elbeszélte, hogy tegnap este Petőfi a színházban azt mondta: „Kár, hogy az a csitri haja úgy elrutitja azt a kis lányt.“ — Nem tudom, sértett hiúságom vagy a Petőfi iránt érzett boszuságom miatt-e, de sírva fakadtam és kértem Czakót: mondja meg Petőfinek, hogy ne nézzen rám addig, mig a hajam meg nem nő, de az ő kóczos feje, fogadom, akkor se fog nekem tetszeni. Czakó át is adta az üzenetet... Később Petőfi eltűnt a fővárosból egy időre; azt hiszem, akkor uta- 1 zott a Szepességbe.“ Ezután leírja a művésznő, miként találkozott Petőfivel Debreczenben. 1846-ban ott működött a Feleky társulata a Nánásy-féle kis színházban. Egy nap hire ment, hogy Petőfi Debreczenbe megy. E hir sehol sem okozott nagyobb örömet, mint a színészek közt. — Ez este Szigligeti „Két pisztoly“-át adták. Prielle Cornélia játszta Lenkét. Egyik változás közben lépett a színházba Petőfi. „Olyan dörgő éljen fogadta, a minőre csak képes lehetett vagy 60 lelkesült diáktorok. Épen a Lenke jelenete következett, a melyben, midőn kérik, hogy énekeljen, Cornélia a helyett: „Fel, fel e vérző kebelről,“ rá- kezdte, hogy: „A virágnak megtiltani nem lehet.“ — ------„Nagy örömünkre a közönség is megértette szerény üdvözletünk módját, melylyel Petőfi iránti hódolatunknak adtunk kifejezést és mondhatom, hogy bármily csekély értékűnek tartom múltam emlékei között éneklési tehetségemet, de e dal sikere felér nekem pár száz robotos szerepem dicsőségével.“ Felvonás után Petőfi feljött a színpadra. A kivel nem volt személyes ismeretségben, azzal röviden barátságot kötött. — Barátim, testvérek vagyunk az Urban; köszönöm, hogy olyan szívesen fogadtatok; higyjétek el, hogy ma este mégis csak ti szereztétek nekem a legédesebb örömet. De hát hol van a ti Cornó- liátok ? — ügy? hát már nem vagyok többé kis Nelli ? Pedig nézze, még mindig rövid a hajam; de biztosítom, hogy már élónkebb felfogást rejtek alatta; például önnek minden költeményét könyv- nélkül tudom,