Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz
Minden festés közt, mely nagy költőnk e korszaki lyráját jellemezné, egy sem közelítené meg annyira a valót, mint az, amelyet magáról a festés nagymestere ad : Ott függ a lant megérintetlenül, S ha megrendül a méla nyugalomban : Az nem az összes hangszernek zenéje, Egy-egy húr hangja csak, mely ketté pattan. Hatalmas orvos az idő, mint a költő mondja, s felejtet minden bánatot; a keservek viharjai csak megrázták, de nem dönték le a szív oszlopát. — Honnan jönne akkor a dal, ba a szív | rommá lesz? a szívnek csak fájnia vagy gyógyulnia szabad; Petőfié gyógyulni kezdett; A hegytetőn még ül a téli hó, Midőn tövében már virág fesel. Most következett azon korszak, midőn Petőfi elhitető magával, hogy szeret; szív és költészet uj színben tűnnek iöl; a dac helyébe megadás lépett, a természeti a művésziben re- prodnkállatott. A költő nem erőszakol többé vi- kiszontszerelmet, midőn igy esdekel: Ó leányba, ha te nem szeretsz is, Engedd meg, hogy szerethesselek ; Mert különben köztem s a világ köz t Megszakadnak mindea kötelek. Ezen szerelme a reflexióké volt; gondolatai a múltban, szép reményei a jövőben kalandoztak, csak a képzelgés volt a jelené. Ennek föl kellett tűnnie költészetén ; nincs nehezebb, mint az érző szivet játékszerekkel altatni el. A költő édes csalódásba ringatá szerelmi dalainak hallgatóit, csak saját szivét nem volt képes sokáig féken tartani; kitört az és hangokat kért: Nem pazarlóm én többé leányra Dalaimat, érzeményimet, Érzéketlen bábok a leányok — Szivet és dalt nem érdemlőnek. De a csalódás e keserű kitörésé csak azon korra vonatkozott, melyen sietett átröppenni, mert mindjárt utána teszi : Nem lehet, hogy én még ne szeressek És bogy engem ne szeressenek! Bármily hideg a világ: szivem még Nem fagyott meg, szivem még meleg. A virág akkor legszebb , ha csillogó harmatgyöngyeit mutatja a fölkelő napnak ; a költő dalai közöl azok érintenek legkedvesebben, melyeken az átszenvedett keserv könyeit a reménység melege szárítja föl. A keserv, a fájdalom
