Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz

És ha szivükbe engednek nézni: akkor fenséges vihart látunk ott nem pedig csak hétköznapi szívdobogást melytől mosolyogva fordulnak el.

Különösen jellemző ez Vörösmarty ódáinál. A görög tragédiák komoly, méltóságos, iszonyú fensége meg se közelíti azt a lélekemelő megrendítő hatást melylyel a nagy magyar költő szivén ragadja olvasóját.

Izsaiás próféta eszményi fenséges rliapso- diait, is messze fölülmúlják — oly hatalmas erővel- nyilatkozik benne a fejedelmi, a pathetikus hang költészetének mélysége.

Vörösmarty fönsége külömbözik Bersenyiétől, Bersenyi geniusának fensége úgy tűnik föl előttem: mint mikor valamely óriási lélek, nagyszivü, gigászi erejű aihléta, harcias szenvedélyeivel, örök fájdalmával kínlódik, küzd a míg a végerőmeg- feszités után legyőzte azt — s egy perezre elhal- gat, szivében a pokoli fájdalom kétségbeesett dühöngése. Ilyenkor csendes béke, szelíd, isteni nyugodtság száll bús vonásaira s az elébb iszonyú hörgései helyett egy lélekrázó csöndes sóhaj száll néma ajkairól föl az éghez. Ez a » fohász * teremtésének magyarázata.

Azonban — ily lelketemelő hangot csak a nagy szivekből hallunk: mert a törpe ilyenkor panaszos szemrehányásra fakad.

Vörösmarty fenségét büszkébb fájdalom szüli. Mint mikor egy roppant mély tengert iszonyú vihar korbácsol és a költő egy magában halad rajta.

A habok hegyekké tornyosulva összecsapnak a csolnak fölött. Az acél izmok hasztalan eveznek; minden tajtékzó hullám harsogva zúgja fülébe: megöllek féreg! Megfeszíti minden erejét, agya ég a kínzó gyötrelemben: és hiába tör rá a vihar — ő keresztül halad. Belé nem sodorja az orkán; nem vesz erőt acél szivén semmiféle ijesztő réme a kétségbeesett kínos fájdalomnak.

S a vihar az Ián kifáradva, egy szavára az Istennek — hirtelen lecsöndesül: és a költő ge- niusa némán, emelt homlokkal, szótalanul néz föl az égre: se hálát nem ad •— se nem kér vigaszt.

Ez a Szózat, ebben van fönségének utolér- hetlen varázsa.