Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz
ugyszólvu csak felületes kihallgatás következtében elbeszéléseiben és emlékező tehetségében egészen, s minden ténykörülményre nézve megnyugodnunk nem lehet. Néijü homály és ellenmondások is vannak vallomásában. Nem lehet kivenni azt, mikor vitettek Szt-Pétervárra, meddig volt ott, s mikor s mely ólom- bányákba küldettek. Továbbá 1854-ban hogyan kerültek ismét vissza az ólombányához ? Szóval a dátumok kérdése tisztábban kiderítendő. Arról sincs fölvilágosítás, hogy Bécsben minő kezekből kapták az 5—5 Irtot a visszaérkezok ? Ez is kitudakozandó lesz s a belügyminisztériumnál levő útlevele is megiekintést érdemel. Ezenkívül a megnevezett többi hazatértek u. m. n.-szebeni Kovács László, koronkai Vízi Ferenc s szitás-keresztúri Barin Miklós illetékes elöljáróságaik utján szintén kikerdezendök. Meg vagyunk győződve, hogy Monosses Dániel vallomása a kiegészítendők pótlásával nemsokára a magas kormány elé terjesztetik, s hízunk hazafias kormányunk tapintatában és erélyében, hogy — ha még nem történt volna — a fölmerült s napról-napra szaporodó meggyőzőbb adatok alapján megteendi a kellő lépéseket az ólambányák magyar foglyainak kiszabadítására. N—s.