Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 14-es doboz

Vizsgáljuk az irodalomra vonatkozó részt. Itt szerzőnk valamennyire inkább helyén van, legalább néhol mond igazat is, bár a legtöbbször túlozva, legalább ismeri az irodalom botrány-krónikáját, azonban minden sorban elárulja aestheti- kai és tudományos képzettsége csekélységét. Al- litja, hogy irodalmunk táplálja úgy nevezett kor- helységi hajlamunkat, hogy a kicsapongást, ivást, kivilágos kiviradtig mulatóst dicsőitik költőink, s mint nemzeti erényt, sőt kötelességet ajánlják. És ez iszák őrültség költészetének leghálásb közönsége van. Nálunk egész külön irodalma fejlett ki a könnyelmű, kicsapongó korhelység szenvedélyének, már úgy szólva szaklapjai vannak, melyekben költőink dicsőitik az uj czégű korcsmákat, birják a fővárosban és vidéken előforduló na- gyobbszerű ivásokat, az irodalom koszorús tagjainak lakmározó kőrútjait és asztalalatti diadalait. Mellesleg megjegyzi, hogy maga Petőfi is kizárólag bordalainak köszöni gyors és átalános népszerűségét, legszebb költeményeit még az értelmes körök sem emlegetik. Csokonait „Csikóbőrös kulacs“-a tette halhatlanná, mely elég jellemző- leg legjobb is költeményei közt. Szerzőnknek, mint már megjegyeztük, nagy hajlama van csak szömőlcsöt festeni az arczon s azt hinni, hogy ar- czot fest. Hogy van egy pár költőcskénk, kik dicsőitik a korhelységet, az igaz, de hogy költészetünknek ez volna egyik főjellemvonása, hogy e költőcskék a közönség kitűnő kegyével dicsekednének, hogy ama lapnak, melyre szerzőnk czéloz, sok előfizetője volna, mindebből egy szó sem igaz. Teljességgel nem akarjuk szépíteni ama költőcskék és lap minden kritikán aluli sülyedtségét, annak idejében magunk is kíméletlenül rovogattuk, de soha sem jutott eszünkbe kétségbeesni költészetünk és irodalmunk erkölcsi romlottságán. B jó urak nemcsak hogy előtérben nem állanak,de már régóta kezdenek kivűl állani az irodalom körén.