Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 14-es doboz
1908*. május 24., vasárnap. BUDAPEST 1 Vörösmarty Mihály. (A költő szobrának leleplezése alkalmából.) Irta: Farkás Ernőd. Akik a nemzetnek éltek, nem hiába éltek. A kegyelet, a hála elzarándokol sírjukhoz századok múlva is és emlékezetük felujul a nemzet szivében. Vörösmarty Mihály költészetté nemzeti kincse irodalmunknak. A hazának élt s lelke minden sugarából olyan műveket alkotott, a miket a nyelvezet szépsége, az érzések melege, a gondolatok fensége, gazdagsága és kifejezéseinek színes pompája soha el nem pusztulható nemzeti kincsesé avatott. Több, mint egy félszázada már annak, hogy a költő nagy szive egy marék porrá omlott össze, de műveinek hatása épp oly intenzív, mint életében volt. A nemzeti szellem egyesítése volt ez a klasszicizmussal, a népies elemé a romanticizmussal, ezért volt korára oly roppant hatással. Vörösmarty Nyéken született, Fejérmegyében 1800. dec. 1-én. Atyja, Mihály, gróf Nádasdy Mihály nyéki gazdatisztje, anyja, Csáty Anna. Az öreg Vörösmarty iskolákat végzett s fiainak születését az akkori szokás szerint imakönyve lapjára jegyezte be, kifogástalan latinsággal. Ez az imakönyv lehetett a gyermek Vörösmarty lelkében a hazafias szellem első ébresztője, mert Officium Rákóczianum volt ez imakönyv cime. Iskoláit Székesfehérváron kezdte János öccsével s mindig első kitűnő volt. Apja később lemondott állásáról s bérbe vette volt urának velencei birtokát. Csöndes, de elégedetlen hazafi volt, édes anyja szelíd és vallááos asszony, előbbitől szilárd jellemét és becsületérzését, az utóbbitól mély érzését örökölte. Később Pesten folytatta iskoláit, de itt már nem volt az első tanuló. A száraz, lélek nélküli magolás nem volt természete s ezért az osztályzatban erősen visszaesett. Németül Pesten tanult meg. Atyja haláláig mindig magyar ruhában járt s azontúl sem hiányzott egy-egy díszesebb atillája. Kedvelte a csendes mulatozást, a zenét, a dalt, a mulatságot, de táncolni nem szeretett s Czuczor Gergelynek azt mondta, hogy soha életében nem táncolt, öt évig tanult Fejérvárott a cistercitáknál s egy tanulótársa miatt valóságos forradalmat támasztott. Egyik tanáruk meg akarta vesszőztetni a tanulótársát. Vörösmarty felállott s kérte a tanárt, hogy válasszon kevésbé megalázó büntetést. A tanár nem engedett, mire a diákság Vörösmarty példájára felállott és kivonult az iskolából. A város alatti füzesbe mentek, a tanár városi hajdúkkal jött utánuk, mire az ifjak botot, követ, kardot, puskát ragadtak s megtámadták a városi hajdúkat. Hosszas parlamentirozás után a tanár eltávolította a hajdúkat s az ifjúság nagy diadallal tért vissza az iskolába. Vörösmartyt e miatt az igazgatótanár első eminens létére, megvesszőztette. Apja egy évig taníttatta hegedülni, de kevés sikerrel, pedig az öreg Patikárus volt a mestere. Nem volt hallása, de a nyelv zenéje iránt épp oly finom érzése volt, mint Goethének. Az első metrumos magyar költő, a kivel megismerkedett, Édes Gergely volt, | a kinek Keservei 1815-ben kerültek a kezébe. Ennek hatása alatt kezdett verselgetni, hexameterekben. A pesti gymnáziumba 1816-ban, az egyetemre 1817-ben iratkozott be. Ekkor olvasta Virág Benedek Ódáit és Horáciusból fordított leveleit, Baróti Szabó Dávid Aeneise-ét. Apja ha lála után szűkös viszonyok közé jutott: édes anyja áldott jó szivével sokan visszaéltek s házához beköszöntött a gond. Kénytelen volt tanítani s nevelőnek menni Perczel Sándor családjához. Fiai, Sándor, Móricz és Miklós, a kik mind magas katonai rangra emelkedtek a szabadságharcban s Perczel Mór egyike volt legvitézebb tábornokainknak, eszes, de vásott gyerekek voltak s ráncba kellett szednie őket. Nem is nagy kedve volt a tánitáshoz, amit élénken bizonyit az, hogy m kor 48-ban báró Eötvös József a pesti egyetemre a magyar nyelv és irodalom tanszékével kínálta meg, azt nem fogadta el, mert — úgymond — eleget k nlódott ifjú éveiben, vén korára hagyjanak neki békét. Perczelné nagyon szives és barátságos volt a költő iránt s mikor egy kis fiacskája 1824-ben meghalt, a mélyen sújtott anya vigasztalására irta a Kis gyermek halálára cimü örökszép költeményét. A fiuk becsülték és ragaszkodtak hozzá és Sándor, a ki már jóval a szabadságharc előtt katona lett, Milánóból 1831-ben igy irt hozzá: »Kérem ‘ barátom uramat, egynéhány sorral tudósítani régi tanítványát, kiben még azon magyar vér folyik, melyet barátom uram belé öntött.« Némi megszakítással nyolc évig n®» Az ígéret földje.
