Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 13-as doboz

nem kerülte volna azt a nazat, meiy » vnag maauuia. — jlh. oo iit*i jv/rva-*»**». g„üu«iw/íouov. g liv^iv • i uc} c4 UICUII^IUCU o.í. uiuiuaiiauui oz-llixo

gyűjtve általadná a közönségnek; nem különben Szemere prózai dolgozatait is, melyek számos folyóiratokban jelentek meg, és igy összegyűjtve egy kincsesei sza- poritnák irodalmunkat.

Szemere fordításai közöl megjelent Körner Tivadar j,Zrínyi“ czimü szomorujátéka. E mű gazdag költői szépségekben , bár a elassjcitás bélyegét nem viseli. Magyar fordítása meghonosította irodalmunkban, és a fordítás becse tán meghaladja a mű becsét. Nyelve szabatos, velős és választott; bizonyitványa azon lelkiistné- ret — és szorgalomnak, mclylyel azon kor írói irodalmi dolgokban eljártak. „Zrínyi“ classicus nyelve példaképen állott kora előtt, és aligha avul el valaha.

Áttekintve Szemere minden megjelent munkáit, mégis csak kis terjedelmüeknek találjuk, számbavéve Szemere tehetségeit, soha nyugvó búvárkodását és élethosszát, mely őt irodalmunk egyik patriarchájavá teszi. Itt csak azt lehet sajnálnunk, hogy Szemere nem birta azon bőséget, melyet valódi költőisége velünk ehajtat. Nem gyakran szólott lantja, csak az ihletés perczében adott hangokat, miként a szél hárfa csak a viharban zeng. És az ihletés perezei nem oly számosak. Szemere, ifjúsága a költészet ezen kora eltűntével mindinkább komolyabb tárgyak, tudomány- és tanulmány felé fordult; és ezek ugyancsak elégségesek egy gazdag élet betöltésére. — Neki a költészeti formák is mind tanulmányul szolgáltak és számos kísérletet tőn, mely közöl lehet, hogy van, mi a kísérletnél több is. De Szemerénél hiányzott a hir- és dicsőség utáni azon szomj, mely min den áron a nyilvánosság terét keresi, akárha elhibázott munkákkal is. Lehet, hogy e tekintetben tulszigoru volt enmaga iránt, de bizonyos az, hogy ő, lei annyit tanulmányozott és ismert, nem munkálni, hanem ismeretei által hatni kivánt írókra és irodalomra. Ismereteit pedig leginkább élő szóval szerette közöl li azzal, kiről hivé, hogy hasznát veheti. így közvetve aatott az irodaNyelv és irodalom voltak Szemere tanulmányai, mind a kettőre hivatva volt. Nyelv körüli érdemeiről elején szülöttünk, itt még csak azt emlitjük, hogy a nyelvészeti tudomány buzgóbb hivet, alaposb búvárt nála aligha birt. Ismeri a nyelvészet körében irt minden kitünőbb munkát, és a tudomány fejlődéseit léptenként követé. Úgy tett minden tudománynyal, melylyel foglalkozott ; eredetétől fogva ismerkedett vele, és egész csúcsáig kisérte. így a nyelvészetben, és nem különben a szépészetben s a vele szorosan összekapcsolt irodalom ismeretében.

A szépészetet Szemere meleg részvéttel karolta fel. Úgy hivé egykor, hogy e tudomány kulcsa a szép összes kincstárának, holott az csak in v éntar i uma. A szép és szabályai felől átalában, és az irodalmi művek felől részletesen annyi a különböző vélemény, és e szerint a különböző gyakran tévedő eljárás, hogy egy törvénytadó, eldöntő központ nagyon kívánatos. Ezt sokan az aesthetikai tudományban vélik találni, vélte egyideig^Szemere is. Azonban az aesthetika koránsem tanítja a szép művek alk otását, mert hiszen ez Isten kegyelméből nyert adomány sohasem tanítható. De hibák és eltérésektől sem óv meg, mert kinek nincs megadva ama finom érzet szép- és rutra nézve, mit Ízlésnek mondunk, az észre se veszi hibáját. — S ha a lángész újat teremt, e felől, mint eddig nem létezettről, a megalapított aesthetikai tannak nincsen tudomása. Világítsuk ezt példákkal Shakspeare bizonyára maga mögött hagyá kora aesthetikai nézeteit. Goethe hatásdus életéből csak e legiáit emlitjük, melyek az e költészeti nem feletti nézeteket teljesen megmásiták, és, hogy rólunk is példát hozzak, Petőfi lyrai költészetünk medrét nagyon tágitá.

Az aesthetika tehát, mint látjuk, törvényadó mindenben nem lehet, de igenis lehet tanácsadó. Mert az eddigi tapasztalásokat magába foglalva, érlelheti, gazdagíthatja a kezdő iró lelkét — hogyha ez reá foganatos—és rendet hozhat a chaosba. Szabályai megI csontosodása azonban károsan hat az örökké fej 1 ő dő szellemre, ezeket, mint mondók, törvénynyé emelni nem szabad, mert a szellemnek lehetetlen bizonyos zsinórmérték és kész minta szerint intézni lépteit; az ő nél- kiilözhetlen eleme a szabadság. Ezért tehetségdus fiatal költőknél bizonyos megvetését találjuk minden szabálynak. — Mindamellett, képző hatása nagy e tudománynak, és főleg kisebb tehetségeket utalnék az aesthetika gondos tanulmányára, melyek csak szorgalmas tanulmány által lehetnek gyümölcsözők. — Úgy hiszszük, hogy e tudományt cgyiránt árny- és fényoldalai szerint tüntettük föl, éa e gondolatmenetet, mint Szemeréét is jelölhetjük, melyhez eljutnia kellett.

Szemere végig ment minden hirnevü aesthetikán, mely a különböző irodalmakban megjelent, és — elégedetlenül létévé mind. A holt szabály soha sem szüli az élő műt. Ez utolsókhoz fordult tehát, megismerkedett a világirodalom termékeivel, a legfontosb európai irodalmakkal saját nyelvükön, a többiektől közvetítő fordítás által. — Szükségtelen mondanunk, hogy a magyar irodalmat legkorább csirázásától fogva, ismerte. Ily előkészülettel, ennyi tudománynyal lépettSzemere a kritika pályájára, oly hivatással és avatottsággal, minővel csak kevesen birnak. Ismerte minden nemzet szellemi menetét, biztos kézzel tehette most mértéket a magyar irodalomra, termékeit nem túlbecsülve — mi felette ártalmas — sem fitymálva; mert látta, miket gyümölcsözött idegen faj első viruláskor, és ő még serdülő korában Ítélte lenni irodalmunkat, és virulását még csak -eljövendőnek.

Azonban sem a széptan szabályai, sem a példák tanulmánya, bármi üdvös mindkettő, nem elégségesek, az itészi pályára, mert mint a költő be nem éri ezekkel, hacsak saját képező ereje nincs, úgy az Ítész sem, ha az Ízlés becses adományát nem birja, mely vele szinte érezteti, hogy igy és csak igy kell, valamely műnek lenni, és a ki tankönyvben és jeles példákban csak ezen benső érzet igazolását leli. Ezen finom, soha nem

lom fejlődésere és sokkal tágasabb körben, mint minőt saját munkálatai betölthettek volna.

tévedő érzés az igen ritka adományok egyike és — csodálatos! épségében gyakrabban található nem tanult, természeti észszel biró embernél, mint sok szakavatott tudósnál. — És ezen ízléssel birt Szemere, és véleményünk szerint, ez tünteti őt ki leginkább. Megállapodott ítélete mindég kitünően találó, észrevétele mély és helyes. O oly fogékonysággal bir a szép, a költői, átalában minden szellemi iránt, hogy azt mindenhol kitalálja, bárha az még bimbójában rejlik, bárha az aranyszem sok nemtelen érez közé van vegyítve. Mondják, hogy vannak, kik egy benső ösztönnél fogva, megérzik, hol van arany, habár az mélyen a földben rejlik, hol járnak : ily ösztönnel bir Szemere a szellem kincsei iránt.

Ekként működött, hatott Szemere félszázadon keresztül élő és írott szóval, őrködve az irodalom fejlődése felett. Mély tudománya párosulva ritka Ízlésével, egyaránt jótékonyan hatottak, mig egyrészt a szabály rideg követői ellenében a szellem szabad jogait védeni, haladó ujitást pártolni kelle, nehogy az irodalmi élet tespedéssé fajuljon; — másrészt a szabályt megvető, forrongó elemet, minő főleg fiatal irodalomban lenni szokott, fékezni, s a művészet fenségét védeni kelle. Erre volt Szemere hivatva, és ezen feladatot, együtt munkálva kora legjelesbjeivel, hiven szem előtt tartá.

A működés ezen köre, bármi üdvös és szükséges, mégis több munkát, mint babért hozó, inkább hasznos az ügyre, mint dicsőséges vivőjére nézve. A nagy közönség az ily mozgalmakról nem igen értesül. Szemere inkább Íróknak szólott mint közönségnek. De ily munka annál érdemesb, minél több önmegtagadást kiván. Elismerték is Szemere ezen érdemét egy félszázad minden irói, melyekkel, daczára kritikai álláspontjának, gyakran a legbeusőbb barátság fűzé össze; tisztelet és szeretet kifejezésével szólanak felőle mind, itt csak néhány kitűnőt említünk : Kazinczy Ferenczet, alapitoját irodalmunknak, Kölcseyt, Berzsenyit, Horváth Istvánt, Fáy Andrást, Toldyt, — de minek is sorolnék ide irodai-