Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 13-as doboz
győződhetnénk meg naponta arról, hogy a népajkán leginkább Csokonai, Kisfaludy, Czuezor, Erdélyi, Tompa, Arany, Szakái, Lisznyai, Tóth s más Íróink dalai zengenek, akkor a mondott balilélet- nek hódolni kénytelenitetnénk. Az a különbség van a most divatban levő népdalok s a régiek közt, hogy az elsők szerzői azokat saját nevök alatt kinyomatván, a forrást századok múlva is lehetséges lesz feltalálni: ellenben a régiek szerzői különféle okoknál fogva azt nem tevén s talán nem is tehetvén , müveik a nép örökségévé váltak. — A nép csak arra ügyel, meg felel e a költemény, vagy zenében rejlő érzés, gondolkozás, felfogás s nyilatkozati modora az övének, s , ha megfelel hegyen-völgyön hallik az s élni fog a nép- ; ajkán a nélkül, hogy szerzője után tudakozódnék. A ; népdalok tehát költészeti s zenészed tekintetben vett népembereitől származnak; vagy talán költőink nem a népből valók-e? — Erre azonban, mint mondják, születni kell, de meglehetős adag tudomány is kell hozzá! — És én azt nem merem mondani, hogy költészeti, akár zenészed tekintetben vett jó népdalt szer- zeni tudni, nem kis feladat! — Néha ugyan valóságos népcsinálmánynyal is találkozhatni; de ez csupán kivételnek, nem pedig szabálynak veendő. Igen elterjedt balvélemény az is, miszerint népdal- jaink úgy a mint most énekeltetnek, voltak vala eredetileg összealkotva, t. i. mindig ugyanazon egy szövege volt valamelyik melódiájának, a mely most is használ- tatik. llyes ferde fogalom csak járatlanságot tanúsít: ] mert a ki ismeri a különféle tájak, vidékek szerinti da- nolást, tudhatja, hogy a szöveg gyakran felcserélve ta- láltatik; továbbá, hogy ugyanegy melódiára 2—3 szöveg is van; úgy szintén, hogy a nemzet életébe vágó eseményekről irt szöveg, a benne rejlő érzést leginkább megközelitő, voltakép ecsetelő melódiára alkalmaz tátik rendesen, s volt szövegje feledékenységbe merül. Ezen balitéletet azonban a maga helyén remélem okadatolva eloszlathatni. De meg kell még egy balvéleményt érintenem, mely úgy a nemzetre magára, mint zeuészetünkre nézve igen káros befolyással volt. Nevezetesen nemcsak hogy színpadokon nem lehetett bizonyos évek előtt népdalokat, haliakii, — sőt azok magánkörökből is jobbára kiutasitattak s ily módon lenézetve egyedül — a szó teljes értelmében vett — legalsóbb néposztálynál leltek menhelyet. Ekkor történtek még ám szöveg- kicserélések ! — Föl lehetett volna akkoron Gál Józseffel kiáltani: „És a napok s földek nagy Istene Ha ránk lenéz, vájjon még nevet-e? S eltűri-e, hogy a két adományt, Melyet reánk ő oly pazarva hányt, Bitor kedélyünk méreggé tegye. S lelkünk belőle csak kárát vegye? (Zenekórság).
