Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 13-as doboz
Ifopóts-Apátt, február elején. Tisztelt Szerkesztő ur! A reánk, Tiszahátiakra káros limit évben, én voltam e vidékről egyike azoknak, kik a „Magyar Sajtó“ hasábjain, részvétre hívtak fel szenvedő embertársaink segélyére a mindig áldozni kész magyar közönséget, — nekem jutott most a szerencse is tudatni e részvevő közönséggel, hogy a január hóban szemlátomást áradó Tisza, mely oly erővel szaggatta fel bilincseit — a jeget — miszerint hallatára mindnyájan megdöbbentünk, rágondolva a múlt év tavaszára. — oly szépen simult tovább, hogy még partjain sem hágott át. Azt mondhatná valaki, hogy ez azért történt, mert az áradás nem volt oly nagy, mint a tavalyi; de a dolog nem úgy áll, mert rajtunk alól mint egy harmadfél inérföldnyire, Szálúkén, oly áradás volt, hogy a lakosok kénytelenek voltak házaik padlásaira költözni, az uiczákon folyván, mondhatni, egy ága a Tiszának, pedig Szalókáig egy patakocska sem neveli öreg Tiszánkat. Méltán az a kérdés merülhet föl, mi hát az oka, hogy itt ki nem öntött, hol múlt évben falvak és halárok lettek semmivé? Tán azóta elegendő töltés épült? Nem! Tán e vidék jószelleme, megsokal- ván szenvedéseinket, megkérte az öreg Tiszát, hogy most kímélje meg e vidéket, s ő engedve e kérésnek, távolabb vidéken öntötte ki haragját. — Oh ez sem! A mólt tavaszon, alig hogy visszavonta medrébe haragos hullámait, minden mód el lön követve, hogy többé ne garázdálkodhassék. Töltések, átvágások oly erélylyel folytattak, mint csak lehetett, s épen ez átvágások, melyek vidékünkön az őszön csaknem bevégeztettek, -mentették meg e vidéket az áradástól, sőt nemcsak e vidéket, de a Bodrogköznek is egy részét, mert eddig, ha Kerecsennél kiszakított, a Bodrogköznek vette egyenesen folyását. Ilyen sikert tapasztaltunk e vidéken a 15. és 19. számú vidi és endesi átvágások által. A töltésezés ez idén épen semmi gátul nem szolgált, -- mint a szerencsétlen Szalika helység, mely az idén készült szép töltéssel volt védve, — mutatja. Jól ismerte halhatatlan magyar költőnk Petőfi a magyar vizet, mely töltést gátot nem tűr, azért szólót! igy a Tiszához irt költeményében : tökéletes igaz, mert ha át nem bírja hágni a töltést, alámossa azt, és úgy szaggatja el, azérl inkább utat kell neki nyitni átvágások, mint elzárni akarni töltések által. Vajha ez átmetszéseket intéző kéz, adna egy metszést Szalókánál a Tiszának a töltés helyett, mely egyúttal ketté metszené e helység és környéke aggodalmait is, melyek minden tavaszszal a viz növekedésével előállnak. Mint értesülve vagyunk, itt is van tervben átvágás, de mikor? ez azon vidékre életkérdés, — különben is régi példabeszéd: „qtii cito daf, bis dat“. „Zúgva, bőgve törte át a gátot, El akarta nyelni a világot!“ Gyarnintliy Zs.
