Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 12-es doboz

A harmadik pontot illetőleg közös megegyezés | mellett abban állapodtunk meg, hogy a második kö­tet honoráriumából 1000 azaz egy ezer pengő forin­tot a folyó 1848-dik évben fizet a szerzőnek a kiadó, május közepétől kezdve minden hónap közepén száz pengőt, augusztus és novemberben pedig két száz pengőt, a másik ezret pedig 1849-ben szinte hóna- ponkint száz pengő forintjával. E második ezer pen­gő ily módoni lefizetése azonban csak úgy áll, ha a szerző az egész kötetet készen átadja még az 1848. év folytában a kiadónak, ellenkező esetben ezen ősz- szeg lefizetése mindaddig fölfüggesztetik, mig a kéz­irat a kiadó kezében nem lesz, s akkor az döb­beni ezer pengőnek annyi, közösen megegyezett ka­matja vonatik le, a meddig ezen ezer pengő 1849. elejétől kezdve hevert költ Pesten január ]. 1848. Emich Gusztáv kiadó könyváros, Petőfi Sándor. Petőfiről szólva, megemlítjük, hogy Petőfi Ist­ván hagyatékának azon részét, mely a boldogult ha­gyománya szerint a nemzeti muzeum birtokába megy át, most hozták föl Budapestre. Inczédi László hír­lapíró, kinek alkalma volt e gyűjteményt még a mú­zeumba átadás előtt megtekinteni, a fent nevezett lapban a következőket írja róla: A táskában legfölül vannak Petőfi István köl­teményei s a honvédszázadossá kinevezését tartal­mazó okirat. Ezután következnek Petőfi munkái, ver­sek és prózai dolgozatok vegyest, még csak chrono- logiai rend szerint sem osztályozva. Kiadatlan da­rab egyetlen sincs, s nagyobbára — a mennyiben erre a simán folyó törlés nélküli kézírásokból követ­keztethetni — nem is az eredeti fogalmazványok, ha­nem tisztázatok. A nagyobb költemények ktilön-kü- lön füzetekbe vannak leírva ; a lyrai költemények egy része külön lapokon, s azontúl a 47-ig Írottak együtt egy barna bőrkötésű füzetbe ; a 141. és 142. lapot tartalmazó levél ki van vágva s két vers czime: »A sivatag lakói« és a »Beszél a fákkal a bus őszi szél« közt a tartalomjegyzékben is ki van törülve ; az egyik czim, a mint kivehettem : »Fölösleges ag­godalom.« A 48. és 49-ki versek szintén külön füze­tekbe is le vannak Írva. E kéziratok mindenesetre kiválóan méltók a kegyeletre, de a helylyel-közzel való törlések mellett uj irodalomtörténeti adatot nem igen fognak nyújtani. A levelezések a legérdekesebbek. Yan köztök egy levél, melyben Kemény Zsigmond egy czikkének közlését tagadja meg politikai okokból. Vannak itt levelek Jókaitól, Garaytól, Bernáth Gazsitól, Kuthy Lajostól, Kemény Zsigmondtól s legtöbb és legérde­kesebb Arany Jánostól. Ez utóbbi levelek a legszebb tanúságot teszik I róla, hogy a két nagy költő milyen igaz és mély ba-

Next

/
Oldalképek
Tartalom