Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 12-es doboz
— Becsületemre nem! — Petőfi ? . . . Jer drusza keblemre! — s a két Sándor nagy tűzzel összeölelkezett. Erre Vahot Lisznyainak kezét megszorítva búcsúzni kezdett. — Hová Sándor ? — Még ez éjjel Pestre! — s ezzel Vahot Sándor az étteremből kirohant, s az induló gőzössel Pest felé sietett. Jó Vörösmárty Vahot Sándort is megkérte, hogy tudókozódjék Petőfi után, s adja neki tudtára, ha valahol fellelné. De Vahot Sándor ezt az örömhírt maga akarta megvinni személyesen. Negyednapra visszaérkezett Pozsonyba s Petőfinek két levelet kézbesített. Az egyikben felhitta Petőfit a „Kisfaludi-Társaság“, hogy nagy örömére szolgálna, ha illő díjazás mellett fordítana külföldi regényeket, miket a társaság fog kiadni. E felszólításnak engedett Petőfi, ott hagyta a neki nem való színészetet, lement Pestre, onnan Gödöllőre, hol a „Koros hölgy“ és „Kobin Hood“ czimü regényeket forditá le, mi bizonyítja, hogy Petőfi nem volt oly műveletlen, mint sokan hinni szeretik , mert a franczián kivül az angol nyelvet is jól értette, s jártasságot szerzett benne saját szorgalmából. A másik levél Vörösmartytol jött, melyben kérte, hogy fogadja szívesen az ide mellékelt 200 bankó forintot, mint munkáinak díját. — Bizony reám fér! — kiáltott fel Petőfi, meglátva az ujdonat uj 5 ftos bankjegyeket. Tudniilik ekkor már Lisznyainak is az áldott öregür által készíttetett holmija jobbára zsidókézre került. Ekkor irta Petőfi következő versét : Hozzá! Szent borzalommal nyújtom im feléd Nem földi kéjtől reszkető kezem. 3 enyém vagy-e ? valóban az enyém ? Nem álmodom-e ? — félve kérdezem. Oh nem, nem álom! hallom hangjaid , Az andalító édes hangokat, És arczaidnak látom liíjomát, És itt pihensz, hol hő szivem dagad. Mennyit nem küzde a balsors velem, Mig valahára mégis engedett, Mig a dicső perczet megérhetém, Hol sajátomnak mondlak tégedet. Sajátom vagy s boldogságomat Kinek, valljon kinek köszönhetem Isten megáldja, kedves verseim! Ok, ők szereztek meg téged nekem!
