Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 12-es doboz

— Kendtek csak vigyék el a holmit Posch fogadójába; ott majd megmutatja a pinczér a szobákat.

— Pontosan megteszszük , — felelt a huszár. — Hanem Lisznyai úr szobája is ott van.

— Igen.

— E szóra a czövekhez támaszkodó halvány fiatal ember a jurátushoz közeledett, s kopott csikóskalapján egyet billentve tompa bangón kérdé;

— Ön Lisznyai?

— ügy van, — válaszolt ez végig mérve a kérdőt.

— Lisznyai Kálmán ?

— Testestül, lelkestül!

— Nincs több ezen néven nevezett rokona, ismerőse ?

— Tudtommal Magyarországon legalább nincs.

— Úgy engedje meg, hogy a költő kezét mégszoríthassam!

Lisznyai darab ideig szótlanul tekintett végig a különös ismeretlenen s tétovázva nyújtá oda neki kezét. Ha valaki általunk elra- gadtatik, az mindenesetre hízelgő ránk nézve, de mindég jobban szeretjük, ha ezen valaki jó kinézésű egyéniség s nem peregrinus.

— Nos édes barátom, ön már ismer engem, — szólamlott meg végre Lisznyay némi szünet után. — Azonban a bemutatás kölcsönös szokott lenni; nem tudhatnám önnek nevét ?

— En Petőfi Sándor vagyok!

— Petőfi?! — kiáltott fel Lisznyai a legmagasb fokra emelt tenorhangon, s az idegent oly nagy szeretettel kulcsolá karjai közé, mint valami rég nem látott testvért.

— Te vagy Petőfi , valóban te ? — szólt örömében ragyogó arcz- . czal a jurátus, kezeit Petőfi vállaira téve s így mustrálva egy lépés- I nyiről a peregrinust, azután újra megölelé s karját karjába fűzve el- | vonszolá magával az úgynevezett ligetbe.

Mit s mennyit beszélt a két fiatal költő azon három óra alatt, melyet a ligetben eltöltőitek, nem tudjuk, hanem hogy midőn Posch fogadójába beléptek, már igen jó kedvük volt, arról bizonyságot tesznek azok, kik őket ekkor látták.

Lisznyai szobája a fogadóban nem volt nagy, de elég tágas arra, bogy két fiatal ember egyetértöleg kényelmesen megférhessen benne. Midőn Lisznyai az ajtót betette maga után, oda fordult Petőfihez s kérdé :

— Sándor! azt az egyet magyarázd meg nekem, miért rejtegeted magadat annyira a világ elöl, mely téged ismerni vágyik ?

— Azért pajtás , mert míg nem látják Petőfit, becsülhetik is, de midőn így meglátják!... s végig tekintett saját Utöttkopott mivoltán.

— Igazad van Sándor. A világ a külsőségekre is sokat ád, s azért, lia meg nem sértelek vele, kérnélek valamire . . .

— Csak bátran ki vele! hanem előre is kijelentem, hogy nagyon kevés az, mit tőlem kérni lehet.

— Látod Sándor itt a szoba szegletében ezt a pár bőröndött ? ezek teli vannak fehérneművel s egyéb ruhával; az öregem bőségesen ellátott az útra mindennel, annyira, hogy a zsidónak is juthat belőle...

— S hová czéloz mindez ? — kérdé Petőfi kipirult arczczal.

— Tudtam, tudtam hogy megharagszol; de ha jó barátom vagy, fel fogsz öltözni az én ruhámba, s a tiedet nekem adod emlékül, s ezzel Lisznyai feltárta a bőröndöket, melyekből csak úgy ragyogott a sok fehérre mosott ing, pitykés dolmány s egyéb requisitum.