Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 12-es doboz
— Igazad van, nagyon igazad, — s ezen megjegyzés által hagyta csak feltett szándékát legyözetni; azt azonban még sem mulasztotta el, hogy minden iró barátját, ismerősét szépen megkérje, miszerint ha az ország bármely szélén Petőfi nevű emberre akadnak, arról tudósítsák őt tüstént, vagy ha lehetséges, vezessék őt hozzá személyesen. Hányán vágyakoduak rá, hányán igénylik, — kiknek igen-igen kevés, vagy épen semmi érdemük sincs, — hogy arczképüket minden nevezetesb helyen szemlélhessék, hogy őket mindenki ismerje, tisztelje ! S mily önmegtagadás , mily igénytelenség kellett ahhoz, hogy i Petőfi elrejtse magát akkor, midőn széles Magyarországon a főártól í kezdve a csárdák vendégéig mindenki ismerte dalait! Megkezdődött az 1844-diki pozsonyi országgyűlés, és nagy szorgalommal, előreelkészített ékesenszólással gyülekeztenek arra Magyar- ország ötvenkét vármegyéjéből a törvényhozó honatyák ékesen kisuj- tásozott, paszomántozott és kiprémeit ősi öltözetükben, kisérve illő számú, pelyhedző bajszú víg jurátusoktól, kik azon reményben jöttének, hogy a törvényben gyakorlatot fognak szerezni, s kiket édes szüleik azon reménynyel bocsájtottak útra, hogy kilencz hónap alatt gyakorlatot fognak szerezni abban, miképen lehet valaki hét vármegyére szóló híres szónokká. Nyugvóra járt már a nap, midőn a Duna sík tükréről három lövés hangzott, minek hallatára a czél nélkül sétálók, a kiváncsiak, s a várakozók a partra gyülekeztek, mert a pesti gőzös érkezett meg. E nép közt hajó-czövekhez támaszkodva állott egy húsz—huszonkét éves ifiú igen halvány, beesett arczczal s a legkiáltóbb nélkülözésről tanúskodó öltözetben. Szemeit maga elé, keresztbe vetettt lábaira veté, csizmáit vizsgálva, mintha az azon találtató lyukakból a világ múlandóságaira akarna következtetést vonni. A gőzösből kiszállani kezdettek az érkezettek, de az ifiú még az erre keletkezett sürgésforgás által sem látszott érdekeltnek. A hajóról legelői két igen tisztességes úr lépegetett kifelé; Ku- binyi Ferencz és Huszár Károly nógrádmegyei követek, oldalukon egy , alacsony termetű, czingár testalkaTú fiatal ember sürgőit parancsokat osztogatva kellemes tenorprimo hangon a cselédség közt, kiben testhez álló magyar ruhájáról az első pillanatra is bárki felismerhette a törvénygyakorlatra jött jurátust. — Megengedjenek domini spectabi- les, hogy tovább nem kisérem, mert mielőtt elszállásolnám magamat, egy kissé körül akarom magam nézni a városban, — szólt a jurátus a tisztes kinézésű két követhez. — Jól van amice! Tudom nyughatatlan az ilyen fiatal vér, — válaszolt Ku- binyi, s erre mind a két úr barátságosan rázta meg az ifjú kezét. A követek távozása után a jurátus még egyszer oda fordult azok liberiás cselédjeihez.
