Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz
Boncz készséggel ment vele, megmutatta az igazgató lakását és Petrovics tényleg beíratta magát a pápai kollégium tanulói közé. Itt kezdődik; Petőfi pápai élete, melyről sokat írtak már, de még nem mindent s a nálam jegyzékben levő számos adatból ezúttal felemlítem azokat, melyekről nem olvastam sehol. Petrovics Sándor, mint tudjuk, nem igen lelkesedett a mathezisért. Mintha tudta volna, hogy Ő sem mérnök, sem csillagász nem lesz, hanem! maga lesz fényes csillag, a magyar égbolton. Osztályában tudtomra a pad első helyén Balogh ült, egy szőke, szikár-magas ifjú, mellett® Kovács, Petrovics s Sárközy Miklós. Osztálytanítójuk Farkasdy volt, egy marcona, ingerlékeny ember. ö adta elő a matheäst, melyet tölcséren tök tött volna bele mindegyik tanuló fejébe. Petro- vicsnak az volt a szokása, hogy midőn a tanár magyarázott, a pad szélére lehajtotta fejét bal karjára s a pad alatt mindig papírral babrált, mintha neki csak Ilekuba lett volna a számtan s a tanár együttvéve. AJ a ttomban a pad alatt irt költeményeket. Egyszer, mikor a legjobban magyarázott Farkasdy, Petrovics lehajtott fővel ült a pádban, mintha aludnék. Ez 1842-ben volt. Earkasdi mérgesen rákiált: — Mit csinál ön Petrovics ur? alszik, mikor én magyarázok?! Petrovics felemelkedett s egész illedelmesen felelt: — írtam, tanár ur! — Mit irt, hadd lássam? Petrovics átnyújtott egy fehér lapot. — Itt van, tanár ur! Farkasdy kikapta Petrovics kezéből az Írást és elkezdte olvasni: Fclkösaönlő. Amint pár pillanatig olvasott, arca megszűnt mérges lenni és örömtől fénylett. Tovább és tovább olvasott, mindig derültebb tekintettel. Az ifjúság bámulva nézte az „ur säne változását“ és várta mi lesz ebből? Most Farkasdy elkezdte fcúszóval olvasni: „Miljom átok! bort a billikomba, Részegítő lánghullámu bort; Mély keservet és bút martalékul A felejtés örvényébe hord.“ S midőn az utolsó strófa következett: „Éljen a szív“ . . . Itt már önkénytelenül felállt az egész osztály és éljenzett; az utolsó soroknál pedig: „Éljen a menny! . : . a pokol ... és minden, Minden éljen! oh csak veszszek én! . . A szigorú szabályok ellenére is formálisan örömujjongva tapsolt az ifjúság. Midőn vége volt a tüntetésnek, a tanár örömteljes, sőt lelkesült hangon nyújtotta vissza a költeményt, szólva:
