Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz

Mennyi ismerős név van ebben a kimutatásban és mennyi — magyar név! Csató, Székely, Kis, Or­szág, Vakaró, Kemény, Orosz, Izai, Bárdost, Német, Gáspár, Kovács. Egykor mind a magyar törzsből fa­kadt s most ősnemzetének ellensége. És azok között, a kik nem is tartoztak a magyar faj testéhez, mennyi a notórius név, mennyi a címeres ellenség! Maguk­ban véve többnyire jelentéktelen emberek s egészen tárgyilagosan elmondhatjuk róluk azt is, hogy job­bára teljesen tudatlan emberek, esetleg kisebb-na- gyobb erkölcsi defektussal is. Alacsony indulatu, alacsony eszközzel dolgozó, sekélyes minőségű ellen­ség, nem méltó ahhoz, hogy egy államnak legyenek ellenfelei s a védekezésben a harci indulatnál sok­kal több bennünk a kelletlensóg. Másfajta ellenfél­hez szokott hozzá a magyar nemzet, de most kényte­len az ilyennel is megküzdeni, mert az ilyen is kár­tevő, sőt már nagyon is veszedelmes. Valamikor tel­jes biztossággal kiálthatta oda Tisza Kálmán a nem­zetiségi képviselőknek: — A magyar nemzetnek mindig lesz elegendő ereje ahhoz, hogy széttapossa azokat a férgeket, a melyek a testén rágódnak! Ma már óvatosabbaknak kell lennünk a kijelen- . lésekkel, mert ha van is elég erőnk a védelem bizo­nyos mértékéhez, ahhoz nincsen módunk, hogy min­den nemzeti károsodástól megóvjuk magunkat. A kimutatás, mint mondtuk, száznyolcvannyolc elítéltről szól. Ezeket összesen negyvennégy esztendő és negyvenkilenc nap szabadságvesztésre Ítélték és 49.293 korona pénzbüntetés fizetésére, nemkülönben százötvenezer korona perköltségre. Teljesen megbiz- ható-e a román újság kimutatása, azt nem tudjuk. Élünk a gyanúval, hogy nem. Először is szubjektív, de nagyon alapos okból kételkedünk hűségében, mert olyan esetet is látunk benne, a mi román belső ügy, a mihez a magyar nemzetnek semmi köze sincsen. Ezt már azért vették bele a kimutatásba, hogy minél nagyobb legyen. Bármiképpen is van a dolog, egy bi­zonyos: hogy az igaz lelkű ember nem a magyar igazságszolgáltatást, hanem a nemzetiségeket ítéli el ennek a kimutatásnak az alapján. Ezért nyugodt lé­lekkel nézhetjük, ha hire elszáll. Nekünk csak hasz­nálhat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom