Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz

ép azon törte a tejét, hogy melyik darabot vegye elő, amikor véletlenül találkozott Petőfivel s közölte vele töprengése okát.

Petőfi, aki ekkor Gaal József népies elbeszéléseinek hatása alatt állott, kapott a jó alkalmon s megígérte, hogy ir 5 a számára egy népszínművet. [A. szegény sorsüldözött költő nagy örömmel fogott darabjához, tizenkét Wp alatt el is készült vele, jul. 24-én be is nyújtotta a szinház bíráló választmányához. Ez azonban nem fogadta el; öt nap alatt készen ivóit a bírálattal, amely példátlanul lesújtó volt, s aki ismeri Petőfi önérzetét s lobbanékonyságát, szinte csodálkozik rajta, hogy e lesújtó kritikát szó nélkül eltűrte.

Mert e kegyetlen bírálat szerint „se drámai erő, se cselekmény, se jellem, se egysége se morál nem volt benne s mindössze is némely helyen körmönfont magyarság, nem rossz dialog, de ez is, mint általában az egésznek nyelve, minden költészet, minden nemesítés nélkül, merő nyersen... Az egészen még igen nagy éretlenség tűnik föl, vgy jhogy még csak elolvasásra se tartatik méltónak

így s^ólt a kritika; a költő darabját azonban nem Egressy utasította vissza, mint Ákos fia tévesen irta, hanem a biráló-választmány. A Honderű ■ujjongott a szegény költő bukásán. Vallót Imre és Obernyik Károly azonban, akik ép akkor indították meg a Nemzeti Szinműtárt, a költő ellenfeleinek boszantására elhatározták, hogy az oly kegyetlenül lecsepült Zöld Marcit, Petőfi egyetlen népszínművét, kiadják. De ők is a darabnak némi módosítását kívánták a szerzőtől. «Az elkeseredett Petőfi azonban sohase változtatott darabján, hanem azt irodalmunk végtelen kárára elégette. Még tra- gikusabb sors érte Tigris és hiéna c. 4 felvonásos drámáját 1846-ban, amelyet elfogadtak; március havára ki is tűzték előadásra, de helyette mégis Szigligeti darabját adták.

Pedig ekkor is borzasztóan szűkös helyzetben volt. Maga irta utóbb: „Fájdalom, oly körülményekben vagyok, hogy egy pár száz írt jövedelemért eltűrném művem bukását is.“ De azt se érhette meg, hogy műve megbukjék, mert ezt se adták elő.

A Nemzeti színháznál hatvan évvel ezelőtt aránylag elég szép fizetésük volt a művészeknek és művésznőknek; ha az élet- és lakásviszonyok mai drágaságára gondolunk, bizony ma koránt sincsenek fényesen fizetve a Nemzeti szinház művészei. Nem akarunk összehasonlításokat tenni, de a kezünkben levő eredeti nyugták alapján közöljük az akkori félhavi gázsikat nagyság szerinti sorrendben. Az eredeti nyugtatványok szerint Scho-