Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz
Mikor Dömsödön laktak Petőfíék, költőnk szigorú édesatyjával összeütközésbe került, úgy annyira, bogy ott is hagyta a szülei házat. De Dömsödrői nem távozott el,csak hogy rajongva szeretett édesanyjának közelében lehessen. Szülei abban a házban laktak, mely most Dömsöd község tulajdona, s a múlt években orvosi lakás volt, melyet a hálás kegyelet szép emléktáblával jelölt meg. Petőfi pedig Kovács József né házában bérelt magának szobát, vagy mint a község lakosai mondták, a „Kukucskáné“-nál. Ide vitte ruháit, könyveit. Azonban nem igen szeretett magához ereszteni mindenkit. Sőt még szobájának naponkénti kitakarítását is csak kedvencének, a kis Gallai Erzsikének engedte meg. Egész fiatal kis lányka volt Erzsiké. Szülei Petőfi szüleinek szomszédjában laktak. s ő maga mindennapos volt a „Sándor bá- csiék“-nál. Hát Gallai Erzsi beszélte nekem, hogy milyen tréfás, kedves ember volt a SándoT bácsija, lía jó kedve volt az ifjú költőnek: megsimogatta arcát és haját; különösen két ágra font bosszú, selymes haját szerette simogatni. Gyakran még a kezébe is fogtar mint a kocsis a gyeplő két szárát, s elkezdte az udvarban föl s alá hajtani a kis Erzsikét hajánál fogva, jókedvűen szólogatva: „Gyi te! gyi kis cocó!'‘ Erzsiké állítása szerint Sándor bácsija igen szeretett pipázni. A világért sem nyitotta volna ki az ajtót, vagy ablakot, hogy a füst kiszálljon rajta. Sokszor megesett, hogy Erzsiké mikor belépett a szobába: a nagy füsttől alig látta Sándor bátyját. A költő pedig hangosan felkacagott, ha a kis lányt fullákolni, köhögni hallotta a nagy füstben. Megtörtént az is, hogy mikor Erzsiké az ajtót kinyitotta, oda szólt neki1 „Erzsiké, menj most ki, majd később gyere be!‘‘ ö már ilyenkor tudta, hogy most nem szabad Sándor bácsit zavarni, mert valami szép verset ir. Ilyenkor a kiváncsi kis lány oda lopódzkodott az alacsony ablakhoz, s azon kukucskált be, hogy mit csinálhat a Sándor bácsi, hogy írhatja azokat a gyönyörűséges, szép verseket. A költő ilyenkor hátra tett kezekkel járkált a szobában fel s alá, gondolataiba mélyen elmerülve. Majd hirtelen leült a ládája mellé, — nem az asztal mellé! — s ott irta le a láda fedelén a már előbb fejében elkészített verset. De nemcsak Erzsiké, hanem a falubeli gyerekek is kiváncsiak voltak a Pctrovicsék Sándor fiára. Egymás közt mondogatva: ..Itthon van a Petrovicsék Sándor fia!“ oda mentek, ahol a költő lakott, s felmásztak a kerítésre, kapura, s kíváncsian bámultak be az udvarra, várták, hogy kijöjjön a költő. Ha ilyenkor csakugyan kijött, az egyik gyerek oda szólt a másiknak: „Te Pista! nézd csak mekkora sörénye van a Petrovicsék Sándorénak!“ Most ha meglátta őket, haragra lobbanva, rájuk kiáltott a költő: „Mit bámészkodtok itt? Nem takarodtok mindjárt!“ Ha el nem futottak, utánuk ment a kerítéshez, s úgy zavarta el a lármás gyermekhadat.
