Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz

** Nagybányáról törökfalvi Pap Zsigmondtól észrevételeket kaptunk ama sorokra, melyeket Csicseri Bors a Kertbenyről szóló s lapunkban közölt cikkében Petőfiről irt. Pap Zsigmond 1845-ben ismerkedett meg Petőfivel Pesten Pálffy Albert által, ki akkor a költővel együtt lakott a zöldkert- vagy molnár-utca egyik földszintes házában. Petőfinek, úgymond Pap Zsigmond, nem volt olyan »faiskola-bajuszkája«, sem olyan »kapa után ültetett« néhány szál szakála, hogy még gyermeknek is feltűnhetett volna, orra pedig nem volt sem lapos, sem görög, sem római, hanem szabá­lyosan egyenes. Pap Zsigmond le is festette akkor Petőfit, ki e végett többször ült, eléggé türelmesen s egyszer egészen komolyan azt kérdé: »Ugy-e hason­lítok Byronhoz?« Petőfi arcképei közűi legsikerültebb az, melyet Tiroler metszett a költő verseinek első kia­dásához ; a Barabás kőnyomatú térdképe, hátra tett kezekkel, szintén jól van találva, de már szépítve is van a mester ónja által. Hogy a Tiroler metszete lá­gyította volna Petőfi vonásainak keménységét, azt Pap Zsigmond nem ismeri el s megjegyzi, hogy az arc vonásait nem szabad összetéveszteni az egyes alkalmaknál látható kifejezéssel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom