Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz

Költészeti iskolákról.

(Alkalmi észrevételek.)

(Sz.) A Petőfi-társaság vasárnapi ülésén az »Iránygondolatok« szerzője — ha a tudósítók híven jegyezték föl mondatait — azt hirdette, hogy a népies költői iskola, melynek uralma félszázadig »tartott« s legkiválóbb képviselői Petőfi és Arany »voltak«, magát már »lejárta«, s az akadémia hiába igyekszik annak hagy ományait fentartani, elvesz »végel- gyöngülésben«, mert más iskola jutott uralomra, Madách Imre, Vajda János, Hugo Viktor stb. hatása alatt, mely iskola azt képviseli, a mitől a népies iskola »irtózott«: a reflexiót, gondolatot, eszmét s európaibb eszmekörbe törekszik emelkedni s ezé a jövő.

Az »Iránygondolatok« szerzője mondott valamit, de csak féligazságot. S ép ezért nem is lehet szó nélkül hagyni hirdetett elveit, mert a féligazságok legkönnyebben félrevezethetik sokak gondolkozását.

Igaza van abban, hogy nincs olyan irodalmi iskola, mely örökké fentarthatná uralmát az utódok termelési irányában is. De abban már nincs igaza, | hogy ezzel egy-egy nagy iskola lejárná magát, mert ez a magát lejárás csak akkor állna be, ha ama nagy iskolának legfőbb kifejezői nem volnának többé hatással sem a nemzetre, sem az irodalomra. Ily értelemben a Petőfi és Arany nemzeti költészete ma is teljhatalommal uralkodik, mert ma is az ő műveiket olvassák nálunk legtöbben, a mit könyvpiaci számadatokkal is könnyű volna kimutatni, ha beletekintenénk az »Athenaeum« és Eáth Mór kiadói könyveibe, melyek azt bizonyítják, hogy a mai költési termelés összevéve sem olyan kelendő, mint ekét nagy költő művei. De uralmuk nemcsak az olvasókra gyakorolt folytonos hatásban áll, hanem abban is, hogy a mai »kozmopolita költészet« mivelőiben szintén érezhető az ő befolyásuk, habár — a kor követeléséhez képest — más irányoknak hódolnak is.

Az »Iránygondolatok« szerzője téved, ha azt hiszi, hogy uj irányok lábrakapása háttérbe szoríthat olyan iskolát, mely valódi nagyokban magasodott ki, mert igazi költészetet és nemzeti lelket fejezett ki. A hol az irodalmat, nemzeti érzést és a nyelvet valóban szeretik, ott megmarad mindig a régi nagy irók kultusza. Sem Daniénak, sem Burnst-nek, sem Gőthé- nek nincsenek követői a mai olasz, angol és német irodalmakban; de uralkodnak ma is önmaguk által irodalmukon és nemzetükön és senkinek sem jut eszébe azt hirdetni róluk, hogy uralmuk »lejárt.« A francia szinirodalom hány iskolát, irányt, különféle tehetséget látott uralkodni Racine, Corneille és Mo- liére óta máig, de vájjon e három régi nagy színmű-