Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz

1469

De másfelől nem kiméli Petőfi gúnyja azt a zajos, nagyhangú ifjúságot sem, mely a kor mozgalmaiban oly nagy szerepet játszott. Petőfit a látszat csalóka fénye nem elégítette ki, pessimistikus hajlamú lelke itt is csak az árnyoldalt látja, mert nem hisz a tömeg lelkének tisztaságában. A *Szájhösök« című versében pedig ama politikai értelmetlen ripökséget ostorozza, mely e korban akárhányszor a valódi honszeretett és szabadelvíiség nevét bitorolta. Igaz lelke nem állhatta azokat, kik a hazafisággal frivol divatot űztek, kik ajkaikon hordozva a haza szent nevét, ellenségei voltak a komoly munkának, kik magukat a haza megváltóinak hitték, holott voltaképen a haza eladói voltak. Petőfi lelke még a forradalom őrült zajában sem kiméli ezeket a folyton beszélő és tettektől irtózó kofa- nyelvüeket; utálja e sereget és a megvetés hangján jelenti ki, hogy soha sem fog közéjök állani, vagy ha igen, csak azért:

............hogy felforditsam majd ez

A

l-nagyok győzelmi szekerét,

S haragomnak ostorával vágjam Arcaikra a bitó jelét.

Hátra van még Petőfi hazafias költészete két irányának: a nép és szabadság eszméinek fejlődési folyamát felkeresni és eredetükről, fog^a követni, mig beleszakad a' tulajdonképeni forradalmi költészet nagy és viharos tengerébe.

Petőfi, mint tudjuk, a nép fia volt, s mint ilyen és mint a század nagy eszméitől is áthatott nemes- lelkű emher, az elnyomott, a baromként megvetett nép érdekében gyakran emelte szavát, nem csak a népet elnyomó osztály hibáinak ostorozása által, s a társadalmi előítéletek megvető kigúnyolása által, hanem nyíltan és merészen is. Előtte a nép több volt, mint bizonyos elnyomott emberek csoportja, előtte a nép egy eszme, egy magasztos gondolat megtestesülése volt, mert ő a népben nem csak a való társadalom alapját, hanem az ideális szabadság legerősebb biztosítékát is látta. Szavát a nép érdekében is egyelőre bizonyos szelíd mérsékeltséggel, nemes búbánattal emelte fel, igy »A nép« című versében. A népnek egyik kezében az ekeszarva, a másikban pedig a kard van; izzad és vért ont. Miért hullatja verejtékét, mikor neki az eledelből és ruhából csak annyi jut, mennyit magától is megteremne az anyaföld? Miért hullatja vérét? Miért fog kardot ?

Hogy védje a hazát ? Valóban Haza csak ott van, hol jog is van,

S a népnek nincs joga !

Csak akkor lesz merészebb és szenvedélyesebb, mikor látja, hogy az előítélet, a középkor nagy igazta- lansága még mindig vonakodik enyhíteni a nép sorsán, így pl. »A nép nevében«, vagy »Misera plebs contri- buens« című versében 1848 elején, midőn a forradalom vihara kitörőben volt, merész és fenyegető hangon szól a nép érdekében a kiváltságos rendekhez; oly merész és szilaj hangon, melynél merészebben Burns vagy Moore sem szólott és ő maga is csak egy évvel későbben. Elmondja e versében, hogy a nép még most csak kér, hát adjanak neki, mert tudják meg, hogyha a nép megszűnik kérni, akar ragad. Nem hallották Dózsa György hírét ? Testét ugyan elégették, de lelke még él. Vigyázzanak az urak és emlékezzenek Dózsa Györgyre!

A szabadság is kezdetben, mint egy ideális fen- söbb lény tűnik fel a költő szemei előtt, melyért halni akar, melyért szívéből ki akarja ontani a vért, mely oly szelíd és fényes eszme, a szerelem, melynek nincs meg a maga pozitív sivársága. Vértanúja akar lenni annak a nagy eszmének, melyért Európa nemzetei a múlt szá zad végétől fogva epedve sóvárogtak. Ez a szabadságért való halni akarás, mintegy veres fonálként húzódik végig Petőfi költészetén, mintha a költő saját ságos divinácioja, földöntúli sejtése megsúgta volna sorsát amaz álmatlan éjjeleken, mikor lelke, pusztaságán végig üvöltött a bánat és harag tigrise. 0 életét* nem csftk a haza szabadságának konkrét fogalmáért, hátáéin a világszabadság abstrakt eszméjéért is egyaránt akarja feláldozni. 0 a szabadság eszméjének felfogásában is a haza szűk korlátái közűi az egyetemesség magasságára emelkedik.

A szabadság nála egyelőre valami szende tulvi- lági lény, és csak később, mikor az idők járása megnehezül, lesz véressé és fenségessé. így például „Ha az isten ekkép szólna hozzámA kezdetű versében a szabadságért való halál a költészet szentimentalismusa által oly enyhévé és szelíddé van téve, mint akár csak egy ártatlan kisded égbe röppenése. A költő két halál közt szeretne választani. Derűit, napfényes őszszel meghalni a kedves csókjával ajakán, vagy tavaszkor, a harc tavaszán nőj jön ki szívéből egy halálos vérvirág :

Ha ledőlök ekkor paripámról,

Ajkaimat egy csók zárja le :

A te csókod, te szép szabadság, te Égi le'nyek legdicsöbbike.

De nem sokáig tart a szabadság iránt való pla- tonikus szerelem, a szentimentális vágy a halál után, mert a kor szabadsági törekvéseinek zajosabbá és szenvedélyesebbé válásával a költő lelkében is a szabadság eszménye mind hatásosabban és ijesztőbb alakban lép fel s a halál után való szelíd sóvárgás is zugó szenvedélylyé válik. így az „Egy gondolat bánt enyémet“ kezdetű versben. Lelkén a csendes nyugodt halálnak gondolata rág, mint virág gyökerén a titkos féreg foga. Az ily halál gondolatától irtózik. A csatatéren akar meghalni, de többé már nem oly szelíden és szentimentálisán, mint elébb; hanem úgy mint a szabadságért küzdő nép hőse. Ott és akkor akar meghalni, mikor

Majd minden rabszolga nép Jármát megunva sikra lép,

Pirosló arccal és pirosló zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: Világszabadság!

Itt jelenik meg először Petőfinél az emberiség e szép álma: Világszabadság, mely századunk közepe táján a legnemesebb szívek eszményét és állandó hitét képezte. Korunk pozitivismusa, az emberiség számtalan csalódásai következtében megszülemlett pesszimisz- tikus világnézlet ezt a fenséges eszmét is azok közé a nagy hiábavalóságok közé helyezte, melyek az Idealismus telj esülhetetlen ábrándképei gyanánt fognak lebegni megmérhetetlen időkig ama tiszta és nemes keblű emberek előtt, kik az emberiség anyagi szenvedéseit a szellem malasztjával akarják eltörülni. Mi önzőbbek vagyunk, mi most már nem a világszabadságot, hanem a pozitív alapú önkormányzatot akarjuk először a magunk és csak azután a mások számára, A mi társadalmi bölcselőink előtt a világszabadság, a világbéke olyannak tűnik fel, mint a természettudós előtt a perpetuum mobile, vagy a bölcsek köve.

De Petőfi hitt benne, mint az ős keresztyénség hitvallói és vértanúi hittek az emberiség uj vallásai tételeinek igazságában. 0 is meg akarja pecsételni hitét szívének vérével, ifjú és fényes jövőjű életével a szabadság híveinek vérkeresztségi mezején.

Ott essem el e'n A harc mezején,

Ott folyjon az ifjúi ver ki szivemből ;

S ha ajkam örömteli végszava zendül,

Hadd nyelje el azt az acéli zörej,

A trombita hangja, az ágyú-dörej.

S holt testemen át Fújó paripák

Száguldjanak a kivivőit diadalra S ott hagyjanak engem összetiporva.

A mártír e halálért való fényes rajongása, egyesülve a külalak és a nyelv művészetével, az örvény erejével ragad ama magasztos extasis, ama szent őrület felé, mely a költő lelkét ellenállhatatlan hatalommal ragadta meg. De ez az erős érzés nem csak a költő sajátja, hanem az emberiségé is, mely ez időkorban az ideális és soha nem élvezett szabadság ismeretlen boldogságáért minden áron vérét akarja ontani, mely vágyódás másfél év múlva magasztos tetté válik egész Európában, a forradalomban.

Dr. Jancsó Benedek.