Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz
441 Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 69. számához. dott dolog, hogy a kor politikusai közűi igen sokan, különösen az ifjabb nemzedék tagjai, a francia irodalomból kölcsönözték a magok politikai meggyőződését és felfogását, hiszen Lamartine-nek a Grirondiak történetéről Írott könyve képezte igen sokak politikai ma- nualéját. Ez a könyv, melyben a positiv statustudomány és objektiv történetírói felfogás helyét a költészet nemes idealizmusa és naiv rajongása pótolta. Panaszkodik is ez ellen a nemzet egyik-másik positiv tudású államférfia, ki a század nagy problémáit csupán csak a reális politikai felfogás és érettség segélyével hitte sikeresen megoldhatni, nem pedig a költészet merész és gyakran irreális bátorságával. Nem kevesen voltak a kor szereplő férfiai közűi, kik a Heine-Börne-féle szabadelvű irodalmi felfogást akarták érvényesíteni a tényleges politikai kérdések tárgyalásánál, kiknek szívét és eszét Beranger népért rajongó múzsája a demokrácia és népszabadság idealisabb felfogására ösztönözte. A Yerbőci tudása már nem volt többé amaz egyedüli arkánum, mely magában is biztosította a magyar államférfim nevet; hanem irodalmi művelt- / ségre és bölcsészeti felfogásra, tanultságra is volt már szükség. Az európai statustudomány és műveltség színvonalát is mindegyre jobban kezdik emlegetni. De másfelől a költő sem elégszik meg ama tárgytalan klasszikus művészeti felfogással, mely az előbbi évtizedekben, mint a nagy költő egyedüli feladata és ismertető jele tekintetett; hanem a nemzet és a nép érzéseinek, vágyainak tolmácsoló] ává szegődik. A kor uralkodó társadalmi és politikai eszméi megpendűlnek a költők búrjain s a művészet idealizmusa nem csak szebbé teszi a politika eszméit, hanem beviszi a gyakorlati élet kérdései elől elzárkózó idealisták szivébe- is, és a gondolat tárgyát az érzés és szenvedély tárgyává téve, annak tartós és erős hatását biztosítja a nép minden rétegében. A költészet ez időben az itt vázolt általános társadalmi, politikai és irodalmi áramlatoknak nem csak bű kifejezője, hanem igen sok tekintetben éltető eleme is. A költők soraiban mind szélesebb elterjedést nyer az a meggyőződés, bogy a költőnek kora érzései és eszméi tolmácsolójának kell lenni. A magyar irodalomban Kazinczy által képviselt »odi profanum vul- gus«-féle elv nem csak kihalóban, eltűnőben van, hanem megismert egyoldalúságánál fogva örök biztosítékot nyújt egy jövő kor lehető klasszicizmusnak minden ízlésbeli tévedései ellen is. Rámutattunk e sorok folyamán, hogy miként fordul Kisfaludy kezdeményezésére az irodalmi ízlés a népköltészet felé, hogy miként hagyja hátra a népies elem fölülkerekedése a maga jótékony hatásának nyomait még a század nemzeties és klasszikus irányú legnagyobb költőjén is, és miként lesz a költészet templomában a nép kultusz tárgya. E változás okát nem csak a demokratikus eszmék terjedésének, a megváltozott politikai felfogásnak és irodalmi Ízlés változásának tulajdoníthatni, hanem ama körülménynek is, bogy a klasszikus lendületű nemzeties költészet nem talált többé Vörösmarty után valódi költői erővel biró mivelőket. Magában az époszban, nem tekintve azt a nevezetes körülményt, hogy e költői műfaj már régen idejét múlta, már Czuczornál oly nagy fokú sülyedésre találunk, a mely magában elégséges lett volna arra, hogy az époszi költészet múzsájától elforduljon a közízlés. Az a mesterségesen összefűzött számtalan vitézi öklelőzés, mely ez épo- szok meséjét alkotá, az a dróton rángatható mitho- lógiai machinéria , mely különösen DebreceninéL érte el tetőpontját, párosúlva sokszor érthetetlen bombasztokkal, üres szavakkal, nem csak a műfaj megromlását jelentették, hanem egy jótékony irányú ellenhatás bekövetkezésének óhajtását is felkeltették. Kisfaludy megsejti a kor költői Ízlésének változását és egy ellenhatás szükségét. »Hős Fercsi«-jével hangban és modorban találóan kigunyolja a kor epikai költészetének félszegségeit és gyarlóságait. De a gúny, a sarcasmus még nem volt eléggé erős e műfaj teljes megölésére, mert ezután is divatozik az epigonok aja- kán a hősi hang, a vitézies öklelőzések ízléstelen zaja mind addig, mig Petőfi a »Helység Kalapácsáéval a végcsapást ennek a megromlott ízlésnek meg nem adja. Ama magas szárnyalású és fenséges lendületű hang, mely Vörösmarty époszainak oly sok felemelő hatású szépséget kölcsönzött, átment a lyrai költészetbe is és pedig Vörösmarty példájára és hatására. Sőt ezen a téren egész virágjában, egész teljességében mutatkozott, már csak a műfaj természeténél fogva is. Már magában Vörösmarty lyrájában is igen sok nyomát találjuk a klasszicizmus hibás ízlésének és üres szópompájának. Vörösmarty ebbeli tévedéseit a maga legfényesebb tulajdonaival egyesülve, leginkább a hattyú dalát képező »Vén cigány «-ba,n láthatjuk.Érthetetlen és a költő által csak körvonalaiban sejtett eszmék és érzések vannak itt kifejezve a költői erő és szenvedély oly magas hangján, mely a nagy hangú szavak homályától és mysticismusától megrémített olvasót a feltétlen bámúlat és fájdalmas érzések tengerébe sülyeszti. Mintha a költő e végszózatában nem csak a honfi szív őrületes és végtelen keservét öntötte volna, hanem egyszersmind eltökéllett szándéka is lett volna lyrájának fény és árnyoldalait hatványozott fokán bemutatni. De ez a hiba, ez az üres szópompa sokkal kevesebb tehetségű utánzóinál a maga értéktelenségében és gyarlóságaiban jelentkezett. Ezek gyártják a »magyar hölgynek születni nagy és szép gondolat «-féle esetlen és ízléstelen frázisokat. Az epigo- nizmus e tehetetlen nagy hangú erőlködése természetszerűen kelti fel az igaz és természetes érzéseket sürgető ellenhatás óhajtását. De a klasszikus színezetű nemzeties költészetnek emez üres dagályossága és Ízléstelen szópompája nem annyira a mesterséges és költői recept szerint dolgozó klasszicizmusnak volt eredménye, mint inkább a magyar faj öröklött, külső cifraságokon kapó természetének, gyorsan fellobbanó szalma tüzének. És ily körülmények között semmi sem lehetett természetesebb, mint visszatérni a megromlott vérű, eiernyedt idegü müköltészetnek ősi és eredeti kutforrásához, a népköltészethez. Valahányszor tudós és pikáns Ízlésű irók által a költészet lényege, a gondolat és érzés igazsága, természetessége elbanyagoltatik, szemben a külső szabatossággal, alakisággal és a költészetet, az emberiség e közös kincsét és vigasztaló reménységét, mesterséges eszközökkel a csekélyebb számú, tudósabb ízlésű, vagy az élvezetek nagyszámú változatossága által eltompi- tott érzésű emberek henye játékává, időtöltési tárgyává teszik, mindannyiszor bekövetkezik a költészet valódi lényegének külsőségekbe való feloszlása: a klasz- szicizmus üres formaisága. A genie teremtő ereje eltompul és elterméketlenedik az örökös formaságokkal való vesződésben és a művészi productio helyét ügyes kézművesi reproductio foglalja el, mely lehet ugyan kellemes a fülnek és szemnek, de soha sem elégítheti ki a művészet szépségére vágyó emberi szívet. Es ez a csinált költészet tetszik egyelőre talán a közízlésnek, a conventionalismus szabályaitól nyügzött tömegnek is; de leginkább a tudós aestbetikusoknak és kritikusoknak, kik a természet üdeségeit és a művészet remekeit szobájok rekedt levegőjében, poros foliansaik lapjain tanulják ismerni és élvezni. Ama tudós pedánsoknak, kiknek korlátolt szelleme fél a genie szabálytalanságaitól, merészségétől és nagyságától, kik a magok nyárspolgárias elégedettségökben meg nem érthetik a genie pesszimizmusát és forradalmi merészségét, melylyel oly kíméletlenül döntögeti le a szűk- keblüség és korlátoltság bálványait, kik rágódva a múltak eszméinek csontvázán, ferde Ízlésükkel elfordulnak a jövő ama fényes plasztikus, szépségű eszméitől, melylyel a genie oly pazar kézzel népesíti be amaz eszményi világot, melynek apostolává, bajnokává avatta a költészet géniusza. Az ily romlásnak és veszésnek indult költészettel mindig együtt jár az általános ferde irodalmi ízlés és szűkkeblű kritika is. A magyar költészet itt jelzett stádiumában is uralkodóvá lett. És Petőfi ily fejlődési és erjedési folyamat közt születik és lép fel, hogy rányomja a kor költészetére, szellemi fejlődésére a maga hatalmas géniuszának bélyegét. Ilyen kritika, ilyen ízlés volt akkor a döntő; mikor Petőfi lángelméjének költészete a maga fenséges erényeivel és hibáival megjelent a magyar irodalom terén. Ez a szűkkeblű nyárspolgárias kritika Ítélte meg Petőfit s bélyegezte pórias nyerseségeknek a lángész hatalmát s nevezte forradalmi költészetét ízléstelen durvaságok és vadságok halmazának. Dr. Jaucsó Benedek.
