Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz

A Petőfi-Társaság Debrecenben. (1.) Elmondtuk már vasárnap, hogy mily lelkesen, mily diszszel e's tömeges részvéttel fogadták a társulat tagjait s annak élén Jókait, a nemzet ez aranyos tollú »mese mon- dó«-ját Debrecenben. Neki nyújtották át a bokrétát s neki szólt főleg a polgármester üdvözlő beszéde is. A szívesség melege azonban kiterjedt a többi tagokra is, kik nagyobb számmal voltak együtt, mint a fővárosi ülésekben szoktak lenni. Gróf Teleki Sándor, Komóesy József, Endrődi Sán­dor (Nagyváradról), Kiss József, Bartók Lajos, Szana Tamás, P. Szathmáry Károly, Váradi Antal, Csengeri Gusztáv, dr. Prém József, Margittal Dezső, Szász Gerö (Kolozsvárról), Szabó Endre, Reviczky Gyula, Neuge- bauer László, Abafi Lajos sorakoztak az elnökhöz, hozzájuk csatlakozva Debrecenben Vértesi Arnold. Velők volt három fiatal képiró is : Tölgyesi Arthur, Mesterházy és Margittai. Továbbá, választás állván küszöbön, ugyanakkor érkeztek meg Eötvös Károly, Németh Albert, Orbán Balázs és Kiss Albert képviselők. A polgármester üdvözlésére Jókai azt mondta, hogy úgy érzi magát, mint az egykori kálvinista pap, a kit Bécsbe királyi szóia felhiván, mindennel ellátták fényesen s azt mondá : »nem tudom én e szives látást sehogy sem megfi­zetni, de itt az egész tárcám, többet nem adhatok ; mi még — úgy mond Jókai — keblünkbe nyúlunk és kiveszszük onnan szivünket, oda adjuk, a mi benne van, többet nem adhatunk !« Az éljenzés, mely e szavakra kelt, kisérte be Jókait és a tagokat a fellobogózott utcákon. Jókai a polgármester­rel ült az első kocsiban. Az elszállásolás nagy rendben tör­tént s mindenki igaz vendégszeretetre talált. Öt órakor a kaszinóból a nagy erdőre rándultak ki, hol a lövőház udvarán díszes közönség várta és üdvözlé a a vendégeket. Este kilenc óra felé az ifjúság fáklyászenéje volt s a kaszinó előtt Erős Lajos szénior mondott beszédet, telve az irodalom iránti lelkesedéssel s melegen kívánva áldást a tár­saság nemes törekvéseire. Jókai felelt rá, a fényes megtisz­teltetést a magyar nemzeti költészetnek hozott tisztességül fogadva el, s beszélt a költőrül, kit ember nem teremthet, mert azt az isten alkotja maga: beszélt az egymást követett költői nemzedékek nagy szolgálattételeiről; dicsőité Petőfit, ki lánglelkével eszmék mellett és ellen küzdött csupán, sze­mélyek mellett és ellen soha. Ót kell követni a mai nemze­déknek. A költészet nem szolgál időben élő urakat, csak azokat, a kik örökké élnek : a múzsát, a nemzetet, az ideált. »Legyen a hazai költészet mi magyar népünknek dicsőségé­ben magasztalója, gyászában vigasztalója ; ritkán az utolsó, vég nélkül az első !« A nagy tömeg riadó éljenzése követte e szavakat. Az ifjúság visszaindult a kollégiumhoz, hol a »Szózat« dallama mellett oltá ki a fáklyákat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom