Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz
a »Jégvirágok« ciklusát. Ez volt első személyes találkozásunk s még ma is nyájas fénynyel tűnteti fel lelkemben ez együttlét rövid óráit az emlékezet mosolygó világa. Az estét a »Nemzeti kör«-ben töltöttük, hol az irók és művészek vezéregyéniségei minden hóban egyszer-kétszer társasmulatságra gyülekeztek össze. Alig volt megye, mely e társaskörben nehány lelkes egyén által képviselve ne lett vona. Itt találkoztak, itt ismerkedtek meg egymással, itt jutottak közelebb a hazafias szivek, itt győzték meg egymást közremunkáló szándékuk becsületességéről. Ez az estély különösen érdekes volt. Számosabban gyülekeztek össze, mint máskor, a kedélyek szokottnál vi- dorabbak s élénkebbek voltak. Szónokolt Kazinczy Gábor; virágok nyíltak ajkain, ha a reményről beszélt, melyet a magyar ember már századok óta táplál keblében a jobb idők után; mély lelki erő tükröződött érzelmei kifejtésében s a gondolatok mint magasröptű hattyúi a fájó kebelnek, rezgék át a térés termeket. Majd a Besze János által nyilvánított s roppant viszhangra talált óhajtás következtében Petőfi, a nép magasztoslelkű költője, szavalt el három költeményt lelkesült tapsok mellett; azután a haza veterán irodalmi bajnokát kívánták hallani, Vörösmarty Mihályt, a ki rekedtsége dacára is engedett a közkivánságnak és elmondá az »Országház« című költeményét, végre Egressy Gábor, a legképzettebb magyar színész, Petőfinek az »Eletképek«-ben nehány nappal elébb megjelent »Az őrült« című költeményét szavalta roppant hatással; ismételtetését csak az éjfélutánig haladt idő gátolta. Méltán irigyelheti a későbbi nemzedék ama magasztos élveket, melyeket e kör estélyei tagjainak havonkint nyújtottak s melyek után halvány kísérlet gyanánt tűnt föl az ötvenes években keletkezett kevésszámú társasegylet, melynek cime igen is megvolt, de lelkét és szellemét ellenőrizte a zsandárpolicáj! Ez estély után Tompát többé nem láttam. Másnap elutazott, engem pedig negyedfél hónapra rá Bécsbe vittek — számkivetésbe. A viharos idők beálltával még távolabb estünk egymástól s hosszú harminckét év után elevenül föl a mai ünnepély alkalmával újra a jeles költő emlékezete lelkemben, s vele ama szép és fényes korszaké, melyben elhunyt barátom élt és működött. Korán bekövetkezett halála s érzékeny vesztesége fölötti bánatunkat enyhíti némileg az az örvendetes tapasztalás, hogy az általa és kortársai által kitűzött irányt, mely nemcsak egyes néposztályok, hanem az egész nemzet nemesbítésére szivben-lélek- ben kiterjeszkedett, buzgón követi ifjabb irói nemzedékünk is, és az e nagy célhoz választott illő eszközök
