Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 8-as doboz

— Jól van, de sokáig ne várass magadra. Solo- ban rám ér a versfaragás dühe, mig duettben lebir- kozzuk a fekete kisértetet, nyakára zuditva egykét pohárral a „34-es“-böl.

Petőfi Berkeszig kisérte el barátját, s ott irta „Véres napokról álmodom“ czimü költeményét.

„Sándor urfi“ — ahogy a kastélybeliek nevezték, midőn magára maradt, többnyire olvasással tölté idejét. Ma :ra irá ekkor: „Koltón sem a szerkesztő, sem a kiadó nem lesi az embert a garasos versekért; a kritikusnak meg hadd rozsdásodjék a foga“ Csak hét költeményt irt ekkor Koltón, melyek az „Erdélyben“ czimüt kivéve, szerelemről, szabadságáról s a természetről szólnak. Október elején sokat bolygott a Lápos balpartján fekvő füzesek közt. Nézte a sarjúkaszálást vagy a kukoricaszedést, amint ő debreceniesen mondá: a „tengeri-tőröket“. Néha leült egy-egy boglya tövébe s olvasott a verőfényen, nem törődve a cikornyás népénekkel, mely azon a vidéken dívik. Az ő szivéhez az alföld magyar nótái szóltak. Vasárnaponkint elment nézni a népmulatságot, s megesett, hogy egy-egy piros arcot tréfásan meg is csipkedett. Tiszteletes uram nem vette jó néven, hogy a templomba nem ment, hanem csak a mellé járt, pipaszó mellett nézve az imádkozni menő falusi népet. El máig is egy asszony, ki akkor viritá tavaszának legszebb virágait, s most sem feledte el, hogy Petőfi őt egyszer visszatartóztatá s az egész templomi időt elbeszélgette vele. Akkor nénémasszony is könnyen elfedte a bibliát a poétáért!

A kastélybeliek sajnálkoztak, midőn Petőfi egyszer csak a tél közeledtével fölszedte sátorfáját, hogy Debrecen felé Pestre menjen. Marasztgatták, de hiába. Megígérte, hogy nem sokára visszatér. És vissza is tért, de csak egy év múlva, midőn már fele- séges ember volt.

1847. aug. 5-én teljesült a költő legforróbb vágya; az erdődi jószágigazgató „barna kis leánya“ jegyese lett, és eldalolhatá:

„Itt a gyűrű, itt a gyűrű,

Itt van végre ujj am on,

Itt van ajka, itt van ajka,

Itt van végre ajkamon.“

Az aggódó apa (Szendrei Ignác) mindvégig ellenezte e frigyet, a mit sokan — a költő iránti lelkesedésből — rósz néven is vettek tőle. Furcsa felfogás ! Mintha az apai szivnek arra kellene nézni, hogy a kérő milyen verseket ir, nem pedig arra, hogy mint biztosíthatja szeretett gyermekének jövőjét ! Az ellenzés különben hiába volt, három nap múlva Julia a költő neje lett, a költőé, ki egész boldogan búcsúzott el nőtlenségétől.