Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 8-as doboz
ésre, minden fakga- >káig fog késni!« mindaddig, mig Cris- t, megmutatja neki ledőlt nagyság mail ismét, visszanyeri 1 az egyetlennek, a ízűd fegyverének, — előtte. — Életét a leány s lehajtott fe- gol a régi tűzben. — szeretett! ties, gúnyos kacagás- infeláldozó szerelme agasztos szenvedély, hűtlenségre van pa;lött nagy vagyonról • Róma mellé, egy villába igyekszik eime- irányozni. Ekkor el- f-jába és a művész bban. g tovább, — mondja s az emberek még jkisérlek oly szobrot szépsége örökre fog z t. A világ dicsérni megérti. it műhelynek rende- művet készít, szobrot, Hilarion arcával és észet istent alkotott bb, de legszomorúbb ■ kígyó és egy majom idarat tart, melyre fá3 emberfölötti tettre ■mását Párisba, ö mu- ssterművet, mely előtt .eg a legnagyobb műszobrot s hiúsága saj- ránt; de ez csak mur Párisból, megijed a ssztűlment. Nyilván a t lát az imádott leány ;lek halálos küzdelme végzetes lépésre. Ellesni. 0, a nemes, ő a örögni a lelketlen élv- át meghalni. De Hila- retélytársának nemesíti s hidegen kijelenti, sőt soha nem is sze- itékszere. De Marynx Ekkor Hilarion gúnyodé el ő maga! S Magy a felelet. A vetély- sal, s Hilarion szivén iik, csak azt susogja: bántsam — én megégesapást mér. Exal- jlja az élőt, mint a ha- idolja a történtekért, szeme egyre nagyobb, eljön az a nap, midőn ;ekint a Villa Borghese mint feltekint, maga ogy megváltozott! Arca gja gyönge. Az a finom ;sak megvető mosolyra leszélyének kielégítését mi a végest végtelenné, e földön, megtörve áll ílokán. lalkan Crispiannótól. kozza , gyönge hangja hívja le isten? haragját. ?atja. | gtételt adjak neki, — ik tőlem, mei't’az ő szent- gyök én! Jóvá teszem a amban áll. A meggyil- sküszöm. látszik, mintha a fehér únyoros ördögökké vál- ahotája betölti a terem : »Késő, késő!« félhomályba burkolt szo- e fölkiált: Ariadné ott dokolva. dált Hilarion fuldokolva, itt. 7 f Ariadné karjai az ő nyaka körűi fűződnek, ajka az ő ajkát keresi. — Bocsáss meg te n e k e m, — feleli töredezett hangon, — hogy nem tudtalak boldogítani! Ekkor karjai leesnek s ott fekszik hidegen és némán. Hilarion végre szereti; de az a kit szeretett, halva van. * A mint mondtuk, Ouida maga »egy álom történetének« nevezi regényét. Azonban bár alakjai az eszményítés világításában állnak előttünk, egyet kivéve mégis tisztán embereik. Egyes »collet morté«-k tán erkölcstelennek fogják proklamálni e regényt s Gioja eszményítését megbocsáthatatlan romlottsággal bélyegzik; de gondolják csak meg, hogy Grioja a tenger partján, elzárt magányban nevekedett, egy félőrűlt myzantrop művész vezetése alatt. Egész iránya és természetének egészen sajátságos elvontsága következtében a civilizáción k i v ű 1 állt. A mi más nőt megbélyegzett volna mindörökre, — az egy lehelettel sem érinthető az ő lelke szeplőtelen tisztaságát. Hilarion egy mai fajjeleg quintesszenciája. Képviselője amaz osztálynak, melynek célja, bűne és büntetése az élvezet. Symbolumok a rózsákkal koszorúzott halálfő, jelszavok: minek? Csak Marynxot nem tudjuk hová beosztani. Nemes, majdnem emberfölötti szerelme éles ellentétképen áll szememben Hilarion önző sophismáival. De Hilariont vagyis Hilarionhoz hasonlókét ismerünk akárhányat, mig Marynxot — végre is, Marynxot csak úgy vehetjük, mint a férfi igaz és nemes szerelmének eszményi képét, — nem élő lénynek, hanem symbolumnak. Maga a történet elbeszélője Crispianno, a csizmafoltozó, ki egyszersmind műbiráló és bölcsész is, de mindenelőtt meleg, érző szív, minők hála istennek, elég gyakoriak az emberek között. A reménytelen pesszimizmus ama szavaira, melyeket Ouida az ő szájába ad, tapasztalatainak keserűsége tanítja. Mert mit ér a szegény Crispiannonak, hogy az eszme győz, — ha azok, a kiket szeretett, áldozatúl esnek ? Wohl Stephanie. Fővárosi hirek. * A képviselőház tegnapi ülésén a vámügyben először Ragályi Aladár szólalt föl. Rövid, de tömör beszédét az ellenzék sok tetszéssel fogadta s végűi zajos éljenekkel és kézszorításokkal üdvözölték. Utána Tóth Vilmos védelmezte a kormányjavaslatot; a mérsékelt irányú beszéd szépen volt szerkesztve s még szebben elmondva. Beszéltek még Bujanovics Sándor, Gullner Gyula és Horváth Mihály; az utóbbi szépen emlékezett meg az önálló vámterület eszméjéről, azonban — mint mondá — politikai okokból a ke- vésbbéjóra, vagyis a kormány javaslatára szavazott. Az interpellációs könyvből két interpellációt olvastak föl; egyik Madarász Józsefé a keleti vasút, másik Ürményié, a háborúpolitikánk tárgyában. * A Kisfalndj-Társasáenak tegnap volt havi ülése, Lukács Móric elnöhleTé áTaft, sok hallgató jelenlétében. Legelőször is Greguss Ágost titkár jelenté be azt a veszteséget, mely a társaságot is sujtá Szigligeti e kitűnő Írónk halálával, ki a Kisfaludy-Társa- ságnak szintén igen munkás tagja volt s annak körében számtalan felolvasást tartott; indítványozta egyszersmind a titkár, hogy emlékheszéd fölötte az 1879-diki ünnepélyes közülésen tartassák, mit a tagok helyeslőleg fogadtak s az az óhajtás nyilvánúlt, hogy e beszédet Gyulai Pál tartsa meg. Jelenté a titkár egyszersmind, hogy Kemény Zsigmondnak Barabás által festett arcképe ma már a Kisfaludy-terem falait díszíti. Zichy Antalnak is volt egy jelentenivalója, hogy t. i. Kégl György orsz. képviselő kétszáz forinttal a Kisfaludy-Társaság alapítói közé lépett. Megéljenezték. Ezek után Gyulai Pál lépett az olvasó asztalhoz, előrebocsátja, Eogy Orlay Petries Soma emlékjegyzéseit fogja felolvasni Petőfiről. Ezek a jegyzetek — úgy mond — a költő ifjúkorának egy eddig meglehetősen homályos szakaszát világosítják meg s a ki ilyeneket jegyez fel ő róla, bizonyára sokkal kegyele- tesebb dolgot cselekszik, mint az olyanok, kik életben maradhatásáról szeretnek ábrándozni, ámítva magokat és másokat. A tagok, kik vagy huszonötén gyűltek össze s az egész termet betöltő díszes közönség nagy figyelemmel kisérték a felolvasást. Pákh Albert tervezte, hogy a Petőfi barátai minden a költőre vonatkozó emléköket jegyezzék össze. E felhívás kései, de igen értékes szüleménye a most hallott emlékirat. Orlay először 1839 nyarán Yasvármegyében, Ostfiasszonyfán, találkozott Petőfivel, ki másod-unokatestvére volt, nagybátyja: Salkovics Péter házánál. Ekkor Petőfi a selmeci iskolát ott hagyván, a pesti nemz. színházhoz szegődött »némi szolgálatokra,« s onnan vitte el Salkovics Mihály őt Péter bátyjához, ki az eszes és bizonyos irányban már művelt fiút tovább akará taníttatni. így tölték együtt a szünidőt Asszonyfán Orlayval, vadászgatva, mulatva és segítve nagybátyjoknak, mérnöki munkáiban. Az uj barátságot a két fiú közt Petőfinek egy szivhajlama fenyegette megzavarással. Orlay ugyanis jól tudott gitá*
