Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz
Épen a kis ajtót akarta fölrántani, hogy ott majd szokott autoritással megállapodván, imponáljon a dömsödi uj nemzedéknek, midőn ugyanazt a kis ajtót valaki meg kivülről tolta befelé, még pedig olyan nagyon, hogy a csikorgó ajtó kénytelen lévén engedni a kétféle erőnek, majdhogy le nem ütötte lábáról és autoritásáról egyszerre Székely uram- bátyánkat. ^ — Ki az örd... ? — dördült meg rektor uram, midőn két sáros, vizes fiatal úri ember törtet be a - hirtelen megnyílott résen, szembe állván e meglépésében se ide, se oda mozdulni nem tudó rektorral. — Ez é a rektor uram háza ? — Igenis, humilissimu8, ez az ! — Hát vájjon rektor uram maga itthon van-e ? mert mi hozzá jöttünk ám. — A re-re -rektor ? Kérem alássan, igen is, azaz hogy igenis itthonn van, — csakhogy bizony egy kicsit, izé, neglizsében van még, — akadozék Székely urambátyám, a nagy pincekulcscsal ágálván kezében. — No, az semmit sem tesz. Nem jöttünk mi rektor uramat megkéretni, hanem átutazva, engedtünk a szives meghívásnak. — Tudom,kérem alássan. Csak tessék! Anyjuk jere ki. Szólj már te is. Egy perc alatt itt lesz a rektor is. Csak méltóztassanak. Azzal betuszkolta a fiatalokat az egyszerű, de barátságos szobába, melynek asztalán különféle és jóféle szividámitók képezték az előszót az ebéd nemsokára megjelenendő nagy munkájához. Maga pedig sietett, hogy neki-lásson az öltözködésnek. Tíz perc alatt olyan hivatalos gálába csapta magát, mintha legalább is a szuperitendens elé igyekezett volna orátori küldetésben. A mint belépett a kis szobába, a vendégek is megriadtak s megállt a pohár a kezükben, azt gondolva, hogy valami tisztelgő deputáció ijesztgeti őket. Rektor uram megköszörülte a torkát, úti dig- num est et justum; helyre rántotta a nyakravalóját s olyan komoly egy képet csinált, mintha valami bosszú beszédre akarna rágyújtani. Petőfi és barátja, — (mert hogy ők a vendégek, mondanom sem kell, — komolyan meghökkentek erre az intrádára s szorongatott kebellel néztek egymásra, átlátván, hogy nekik most mindjárt egy hosszú orá- ciót kell végig hallgatniok. — Tisztelt, érdemes, — kezdi a rektor. — Méltóztassék, urambátyám! — Dicső haza.... — Ugye bár a rektor úrhoz van szerencsém ? Urambátyámat ez nem hozta ki a sodrából. Neki volt ő szokva efféle kis félbeszakításnak. Újra kezdte.
