Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz
Az örömnapok alatt. És auyi átokteljes év után Sirunk, mosolygunk az öröm mián’; Megértük végre azt a nagy napot, Melyért a lant s a kard is fáradott.“ Petőfi. Igen, megértük ! A főváros örömtől ragyogó arca, az ezer meg ezer zászló lobogása, az utcán és té- reken napestig hullámzott néptömeg, az országszerte fölpezsdült élet, s az örömriadás, melytől a haza bércei viszhangzanab, mind harsány ajakkal hirdetik, hogy elérkezett végre a nap, mely után a magyar név ismét fényesebb lesz, „méltó régi hírnevéhez.“ A haza géniusza leteheti végre a gyászfátyolt, hogy befödje vele ama szomorú napok emlékét, melyek mögött a romok szomorú látványa s egy hosz- szú tetszhalál sárga alakj terül el. A nemzet lelkére lidérc-nyomásként nehezülő sivár közöny, s a munkára termett karokat megbénító egykedvűség, ime, az első szabadon kilövelt sugárra fölengedett, s az érben a vér kettőzött lüktetéssel siet, s a szenvedéstől halvány arcra í megújúlt életkedv színét leheli. Ablakomon áttör a fáklyák világa, s behangza- nak a zene és éljenek, melyek kíséretében a főváros lakossága, mint a lelkesedés élő tüzoszlopa, húzódik ama férfiak lakához, kiket egy fensöbb hatalom milliók közül jelölt ki Magyarország élére. Ott áll az egyik, ajkán a kendőzetlen igazság meggyőző erejével, ’ s kezében a könyvvel, melyet, mint a magyar politika Camoense, a zudúló habok árjában magasan tartott föl ; ott áll ö kimagasodott talapzaton, melyet egy példányszerü múlt rakott lábai alá ; és ott áll oldalán az ifjabb társ, a hazafias tevékenység nemes becsvágyával. r Es látok a jövő Iátkörén napokat fölmerülni, melyek fényesre köszörülik ama rozsdát, melyet az egyenetlenség évei hagytak hátra. Jöni fognak napok, midőn e nemzet kimerült tagjainak a lég újra erőt adand, s a hazaszeretet hevének mozgató ereje meg-
