Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz
Kétségbeesni! milyen gyávaság ! Kinek van erre több s nagyobb oka, Mint én nekem ? de én szégyenlenémr ezt. A szenvedésnek lángjában szivem Szét fog pattanni, mint a porcelán, De, mint a jépcsap, szétolvadni nem ! Megállj, ha Pestre ismét fölmegyek, Majd megtanitlak én kétségbeesni, Hogy unokád is megemlegeti! Vásárra ott benntermek nálatok, S viszek portékát, de nem holmi gyapjút, Vagy bőrt, vagy posztót s effélét, azért Nagyon hiszem, hogy nem lesz kelete. Mert hajh ! jó gazda ám a magyar ember ! A mit kutyákon, kártyán s más egyében Eltékozol, meggazdálkodj a könyvön. A könyvvel úgy van, mint hajdan zsinóro» Nadrágjával s prémes mentéivel volt, Melyet nagyapja s édes apja vett, Az s/.olgált még az ö fiának is. Hazám! még sem vagy oly boldogtalan, Minőnek első pillanatra látszol, A lelki szükség nem bánt tégedet; Minden szükséged van, de lelki nincs, Ettől az egytől megmentett az isten . . .-------------A mint mondottam : a vásárra majd Meglátsz, barátom; akkor fölmegyek, S te rám sem ismersz, úgy megváltozám ; A szép természet megváltoztatott, Beteg kedélyek e hű orvosa ; Beteg valék én ott tinálatok A pesti utcák holthideg kövén, Hosszú, sötét árnyként vonált utánam A csüggedés, az életunalom. Ujjászülettem 1 a falusi lég, a Sötét erdőknek zúgó lombjai, Lombok fölött a csattogó madár, A fák alatt a hallgatag virágok Fölélesz'ék elájult lelkemet; Nem gyűlölöm, mint eddig, a világot; Már csak haragszom rája, csak haragszom, Hogy olyan gyáva, hogy föl nem kiált Elzárt, elorzott boldogságáért, hogy Meg nem torolja kincse elrablóin Évezredeknek szenvedéseit. De hinni kezdem, hogy dicső napoknak
