Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

Petőfi egy kis levele.

Mindig érdekes a kitűnő költők oly iratmaradványaival foglalkozni, melyek jellemzők. Egy-egy eddig ismeretlen levél közlése, valamely életmozzanat bővebb kifejtése, megvilágitá-a, igazi örömet nyújthat minden művelt egyénnek, ki az irodalommal nem puszta időtöltésből foglalkozik.

Hét-nyolc vaskos kötetre megy, a mit eddig Petőfi müveiből kiadtak; pár kötet azonban, bizton hiszem, idővel még összeállítható lesz, részint némely, még mindig közölhetltnnek hitt vagy újólag napfényre kerülő verseiből, részint ama levelekből, melyeket elszórva egyesekhez irt.

Volt alkalmam, főleg Szatmármegyében, Petőfinek több üy levelét olvashatni; de egyet sem láttam, mely a közzététe t, talán nehány mondat kihagyásá val, meg ne érdemelné ; mindegyikben ott fénylik a lángész szikrája vagy a jellem ereje.

A levél, melyet ime közölni fogok, a költőnek amaz idejéből kelt, melyről Kerényi Frigyeshez intézett 1847-diki leveleiben ő maga következőleg em lékszik: „Debrecenből utaztam Pestre, 1844 ben februáriusban, kopott ruhában, gyalog, egy pár húszassal és egy kötet verssel. E kötet versben volt minden reményem; gondolám: ha eladhatom, jó, ha el nem adhatom, az is jó . .. mert akkor vagy éhen halok, vagy megfagyok, s vége lesz minden szenvedésnek. Egyes-egyedül mentem a Hegyalján; egy lélekkel, egy élő lénynyel sem találkoztam. Minden ember födelet keresett, mert iszonyú idő volt. A süvöltő szél havas esőt szórt rám. Éppen szemközt jött. Arcomon megfagytak akönyek, melyeket a zivatar hidege és a nyomorúság fakasztott.“

„Tokajig ment egyenesen, — folytatja Zilahi K., Petőfi egyik életirója. Tokajnál a Tisza áradása miatt Egernek kanyarodott, hol T á r k á n yi Béla és irodalomkedvelő baráti köre — a lelkes ifjú növendékpapok — tárt karokkal várták és nehány napig el sem eresztették.“

E pontra fog világot vetni a következő levél,