Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz
Tokajig ment egyenesen. Tokajnál a Tisza áradása miatt Egernek kanyarodott hol Tárkányi Béla és irodalomkedvelő baráti köre — a lelkes ifjú növendék papok — tárt karokkal várták és nehány napig el sem eresztették. Fogadtatása sajátságos volt. Az ifjú papoknak eleinte nehezen fért a fejőkbe, hogy ez a mód-nélkül ütött, kopott vézna ember legyen Petőfi Sándor. Ó fakó gallérköpenyében eleinte szótlanul ült a baráti társaság közepette ; de aztán, hogy a pohár és a kölcsönös érintkezés nyelvét megoldotta, nem fösvénykedett a szóval; az elmésségnek és tréfának vége-hossza nem volt; utoljára geniusá- nak egész fénye kitündöklött és a papok — azt mondják, megnevezés nélkül is tudták volna, hogy nem mindennapi ember áll elöttök. E volt az első sugár, mely a dicsőség csillagából homlokát érinté: jól esett neki látni, hogy az ország értelmisége, ifjúsága nevét ismeri, dalait szereti; feledve volt baj, bú — minden kiállott szenvedés; s lelke mint a Memnon szobra zengeni kezdett : Kedvemnek ha magja volna, Elvetném a hó felett, S ha kikelne, rózsaerdő Koszoruzná a telet. S hogyha földobnám az égre Szivemet, Melegitné a világot Nap helyett! Megérkezéséről szintén az említett levelekben Írja : „Egy héti lcinos vándorlás után Pestre értem. Nem tudtam, kihez forduljak ? nem törődött velem senki a világon; kinek is akadt volna meg szeme egy szegény vándorszínészen ? ... A végső ponton áll- j tam; kétségbeesett bátorság szállt meg, s elmentem [ Magyarország egyik legnagyobb emberéhez, oly érzéssel, mint a mely kártyás utósó pénzét teszi föl, hogy élet vagy halál.“ Elment Vörösmartyhoz. A fővárosi irodalöm akkori matadorai nem olyanok voltak mint a mostaniak, kik az önelégültség, közöny vagy dölyf álmába elmerülve, azt hiszik, eléggé szolgálják az ügyet ha saját dicsőségük verő- fényén végnélkül sütkéreznek, a feltörekvő tehetségeket pedig sorsukra bízzák. „Aidez tói et le ciel fáidéra !“ ez nálok a jelszó; a mi a miskolci csizmadiánál és ^kolozsvári szürszabónál is megvan magyar