Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz

azok készséggel megígértek. Egyik választmányi gyűlésen aztán előterjesztő indítványát, melyet Bajza, Váradt) Antal, a Nemzeti Kör jegyzője s többen pártoltak, de igy is heves ellenzésre talált az, s elég restelni való, ép az irók részéről. Valiot Imre és Erdélyi -János szólaltak fel ellene, kijelentvén, hogy a kör mulató, társalgó, nem könyvkiadó egyesület, ők bizony iródajkák lenni nem akarnak, kapaszkodjék kiki, őket sem segítette senki! De Vörösmartynak sokkal nagyobb volt a tekintélye, semhogy a többség el ne fogadta volna lelkes ajánlatát. Elhatározták tehát Petőfi verseinek kiadását előfizetés utján és olyformán, hogy 1000 példányt nyomatnak s az egész jövedelem, a költségeket levonva, az ifjú költőé lesz. Addig is azonban, hogy szükséget ne szenvedjen, némikép segélyezni óhajták. De nem volt pénz s ennek aláirás utján való előteremtése is hosszabb időt igényelt volna. Ekkor fölállt Tóth Gáspár, egy derék fővárosi szabó, a kör és választmány tagja s a Petőfinek adatni rendelt 60 pengő forintot azonnal sajátjából előlegezé visszafizetés reményében. E tény magáért beszél s nem szorul dicséretre. Az emberszeretet és hazafiság sugallata volt ez, melyet az egyszerű, de épeszű és tisztaszivü mesterember megértett azonnal, mig irók a sokkal kisebb áldozattól is visszarettentek volt, szűkkeblűén elzárkózván, midőn egy szegény, tehetséges ifjú segélyezéséről és egy hazafias czél előmozdításáról volt szó.

A kör Petőfi verseinek kiadásával fényes tanujelét adta áldozatkészségének és hazafiságá- nak; megmutatta, hogy az irodalom és művészet pártolása, melyet a puszta szórakozáson kívül főfeladatául tűzött ki magának, nem üres szó, hangzatos beszéd csupán. Ha semmi egyeb emléke nem maradt volna egykori működésének, ez maga megörökíthetné nevét. Petőfi életrajzírója mindig a legmelegebb elismerés hangján fog a Nemzeti Körről megemlékezni. Ez ragadta ki a nyomorból az ifjú költőt, ő adta ki először verseit, mi által megalapitá hirnevét. És ha ez nem történik, e fényes név ma ki tudja, ha ragyogna-e úgy. A feltörő géniusz s az ellenséges sors kétségbeesetten folytatott küzdelme végre is tán az utóbbinak győzelmével ért volna véget s a lángeszű ifjú egy nagyszerű pálya kezdetén dől korai sirjába, melyre a feledés fátyola borul s a nemzet kegyelete koszorút nem aggat. Irodalomtörténetünk talán nem jegyezhet vala föl róla egyebet, mint hogy: «Szép tehetségű ifjú volt s nagy reményekre jogosító.»