Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz
PETŐFI MINT OBSITOS. Petőfi az 1840—41. év telén, mint mái' em- | litém, nemcsak hogy bucsuvétel nélkül távozott Sopronból, hanem még ezrede kivonulásának napját is eltitkolá előttünk. El is feledjük, ha | szánandó sorsa mély nyomokat nem hagyott | volna a vele együttélők emlékezetében. Meg is emlegettük, el is kisérgetők hosszú útjára teli estéink csevegése közben, — távolról sem gondolva, hogy következő tavaszon újra mint sza- ! bad emberrel parolázhatunk vele. Ennek be- j következése a mily meseszerünek tetszett akkor, ép oly egyszerű tényként áll ma előttem. Nyomtalan eltávozására megjegyzem, hogy ő mint modorában és műveiben is minden érzékenykedésnek határozott ellensége, úgy az el- bucsuzás érzékenységei elöl is lehetőleg kitért s hol csak szerét teheté, mély érzések felköltésére nemcsak föl nem használá, hanem még színezésétől is annyira irtózott, hogy készebb volt csak a kapufélfától búcsúzni, mint tán könyek áljába merülni. Elkeseredésében hallgatott mint a hal, vagy nagyot káromkodott; — de olvadozni nem birt soha, legfölebb nevetségessé igyekezett tenni azt, kit ilyennek látott. * — Es hogy mindezt kikerülje, jöttét-mentét röviden szokta jelezni, vagy a mint minden híradás nélkül egészen váratlan volt megérkezése, a szerint hirtelen elhatározással távozott is. Este például elutazását még sejteni se lehetett, már kora reggel sürgős dolgai hajtották, ment feltartóztathatlanul és igen erős oknak, pl. egy Arany vagy Julia érdekének kellett fenforogni, hogy effélékben terveinek végrehajtásában akadályozza. Azért a mily szavatartó s ígéretéhez halálig hü volt különben, látogatásai beváltásában, érkezése s távozása idejének megtartásában szintoly megbízhatatlan. Végtelen kisszerű hatások iránt is fogékony lévén, ideje beosztásánál — ha egyáta- lán nála beosztásról szólni lehetett — szintén ezek határoztak felette s a mily zsarnokilag uralkodott elvei és vélemény-nyilvánulásai felett, oly önkényes feltételű volt idejének hova, mire, merre fordítása tekintetében. * Az elválás fájdalmas voltára czélozva mondá borjádi bucsuvéteiekor: «oly mélyről jő ilyenkor az emberből a szó, hogy mire felér, elvesz».
